Kis is irányítja az életünket - valójában?
2016. november 05. írta: thoomas26

Kis is irányítja az életünket - valójában?

Ha valami nagy szerencse ér bennünket, elgondolkozunk azon, hogy miért pont velünk történt meg? Ha a sorstól egy nagy megrázkódtatást, egy hatalmas pofont kapunk, megfordul a fejünkben, hogy miért éppen mi, hogy miért éppen nekünk kell elviselni e szörnyű kínt? Rágódunk utána azon, hogy jaj, csak másképpen csináltunk volna ezt vagy azt, s akkor minden másképp alakult volna? Nyilván legtöbbünk igennel felelne e kérdésekre. Én most, ebben a bejegyzésemben, a miértekre próbálom megmutatni a választ - a jelenleg elérhető valamennyi tudományos ismeretet felhasználva. Tehát, hogy miért történik velünk az, ami történik... 

Ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe kettő korábbi írásomat, melyek nagyon fontosak lehetnek az alábbiak teljesebb megértéséhez. Ezekben részletesebben kifejtettem a reinkarnáció, a túlvilág és a tudatunk testünktől független létezésének tudományos bizonyítékait, így ezekre már itt külön nem térek ki. Az írásokat e kettő linkre kattintva találod:

Bizonyítékok lelkünk túlvilági létezésére

Bizonyítékok, hogy a tudatunkat nem az agyunk hozza létre

 

Mi abban a tudatban nevelkedtünk fel, hogy a születésünk előtt és a halálunk után nincs semmi. Minden, amit magunknak gondolunk, csupán e kettő között létezik, s azt az agyunk, biokémiai folyamatok során hozza létre és tartja fent. Hogy az élet értelme pusztán annyi lenne, hogy egyikünk néhány, a másikunk jó pár évtizedet eltöltsön itt. Hogy ezt a röpke időt minél jobban élvezze ki, gondoskodjon a fajfenntartásról, érjen el mindent, amit csak lehet. Minél többet "harácsoljon" össze magának, hiszen csak egyszer élünk, így nem számít, milyen módon viszi mindezt végbe. Hogy nyugodtan gázoljon mindenen és mindenkin keresztül, hiszen kizárólag az anyagi javakban mérhető majd a saját értéke. Így tényleg nem sok minden számít, hiszen ha előbb-utóbb úgyis az enyészeté leszünk, akkor végül mindegy is, hogy mit értünk el, hogy mit birtokoltunk az adott életünk folyamán, de még az is, hogy hogyan bántunk a környezetünkben élőkkel. Sajnálatos, hogy ilyen eszmerendszerben nevelkedtünk fel, ugyanis nem elég, hogy roppant káros az egyénre, de még csak nem is igaz. A rendelkezésekre álló ismereteket figyelembe véve; tehát összevetve a régi korok tudását a modern, ezirányú tudomány igazolásaival, egyértelműen belátható, hogy az igazság nem az, amit eddig hittünk. S az életben való igazi boldoguláshoz elengedhetetlen e tényleges igazság ismerete. Nem csupán testi evolúció létezik, hanem létezik a lélek (vagy szellem) evolúciója is, mely azonban messze túlnyúlik az előbbin. Sok-sok földi életet felölel, s hasonló a célja, mint itt a testnek, egyre csak fejlődni, egyre tökéletesebbé válni. A lélek csak a fizikai testhez kötve tudja a fejlődéséhez szükséges tapasztalásokat megélni. Szellemtestben csak a pozitív tulajdonságai vannak jelen, tudatossága teljes. A fizikai világban már megjelennek e tulajdonságoknak az ellenpólusai is, s a szabad akarat által, e kettő közötti döntések sokaságán keresztül vagyunk képesek mindannyian fejlődni. Valamennyien ugyanonnan indultunk, s ösztönösen ugyanoda tartunk, de ennek a rendkívül hosszú utazásnak mindannyian más és más szakaszán járunk- ezért vagyunk annyira, végletekig különbözőek, ugyanakkor mégis teljesen egyek.

1.jpg

A fizikai élet értelme tehát egyértelmű - a biológiai életformák folyamatos fejlődése. De, amint már legutóbb azt tisztáztuk, a tudatunk teljesen független a fizikai testünktől, így annak létezésének értelmét más megvilágításban kell keressük. Az önvalónk létének értelme szintén a fejlődés, "csak" annyi különbséggel, hogy míg a testünk halandó, addig a tudatunk halhatatlan. A lelkünk sok-sok fizikai élet alatt ugyanaz marad, csupán valamennyi alkalommal új személyiséget vesz fel - attól függően, hogy az aktuális megtanulandó lecke éppen mit kíván meg. Az egész létezés szimbolikusan fogalmazva egy iskolához hasonlítható - ez a lélek iskolája. Mindent meg kell tanulnunk és tapasztalnunk, mindent meg kell értenünk és mindent meg kell tanulni elfogadnunk, amit csak a fizikai világban lehetséges. Az egyes osztályokból csak akkor léphetünk tovább, ha az adott szint összes tantárgyából sikeresen vizsgáztunk. A végén, valamennyi osztály elvégzése után, befejezve tanulmányainkat, kikerülünk a reinkarnáció állandó körforgásából, s eggyel magasabb szintre lépünk. Itt már hatalmas tudással és tapasztalattal a birtokunkban, olyan lelkek segítését, vezetését vállaljuk el, akik még leszületnek. Tehát bölcsességünkkel segítjük a nálunk fiatalabbakat. Fontos megjegyezni, hogy következésképp nekünk is, mindannyiunknak van egy vezetője a szellemvilágban, melyről később még említést teszek. (A vezetői szint után, még később újabb szintet érünk el, de erre most itt nem térek ki.)

Amikor az életeink között, szellemlényként a túlvilágon létezünk, ugyan jobban tudatunknál vagyunk, mint itt valaha, de az a tudatunk mégis más. Egész pontosan teljesebb. Földi ésszel nehezen felfogható az, ami odaát van, s amilyenek odaát vagyunk, de azért a témában való elmerülés után hozzávetőleges képet kaphatunk róla. Ezért is, akik ilyen-olyan módszerrel betekintést nyerhetnek szellemvilági létezésükbe, utána nehezen találják annak leírásához a szavakat.

6.jpg

Fontos leszögezni: az élet, ahogy mi ismerjük, képletesen szólva nem több egy színdarabnál, melyet magunk rendeztünk meg, előzőleg egyeztetve a többi főszereplővel. Amit eljátszunk, a forgatókönyv szerint előre elrendelt, változtatni annyiban áll módunkban, hogy hogyan játsszuk el az adott szerepet. Milyen hanglejtésben, ha úgy tetszik, milyen színészi megoldásokkal. Bárhogy is viselkedjünk a színpadon, az a függöny legördülte után a színésztársainkkal való teljesen harmonikus viszonyra nincs hatással ugyan, de a rendező addig nem enged nekünk mást játszani, amíg az adott darabot tökéletesen elő nem adjuk. Hogy ez hányadszorra sikerül, a rendezőt a legkevésbé sem érdekli, végtelen szeretettel és türelemmel annyiszor biztosít újabb és újabb lehetőséget számodra, ahányszor csak kell.

Az életünk tehát minden egyes momentuma általunk előre megtervezett. Mivel odaátról egyben látjuk az egész létezésünket, a vezetőnkkel folytatott egyeztetések után tökéletesen meg tudjuk választani azt a leendő életutat, mely az adott fejlődési szakaszunkban a legmegfelelőbb lesz számunkra. Tudjuk: mivel minden energia, s mivel egyedül a tudat energiája képes hatni minden másra, ezért egy leendő életben bármi összerakható, megteremthető. Amikor a tervvel elkészültünk, összeraktuk azt és egyeztettünk is az életünk fontosabb szereplőivel, valamint az erre az életútra legalkalmasabbnak ítélt testet kiválasztottuk, leszületünk. (Már a magzati korban előre látható az adott test főbb életútja, az anya és apa által "beletöltött" tudati információk alapján.) A halálunkig, éber állapotban kizárólag az új személyiségünkkel vagyunk képesek azonosulni. A többi ideiglenesen homályba vész, a tudatalattiba süllyed. Ennek okai a követezők: ne zavarjon meg bennünket az elrendelt terv kivitelezésében, továbbá ne nehezítsék életünket a korábbi események, traumák éles emlékezete. Ne feledjük, fizikai testünkbe zárva a tudatunknak csupán kis hányadát használjuk, ezért túl is terhelnénk a teljes tudással. Szóval egyáltalán nem véletlen ezen időleges amnézia. Ez az oka annak, hogy a szakemberek az ilyen korábbi életekből, vagy a szellemvilágbeli létezésből származó emlékek előhívásakor miért olyan óvatosan járnak el. Nem mindegy ugyanis, hogy az alany az eljárást követően milyen korábbi emlékek birtokában lesz, azokat milyen mértékben lesz képes feldolgozni. (Egyébként az olyan emlékeket, melyeknek ismerete hátráltatná az egyént az adott élete feladatának végzésében, a vezetők egyszerűen "letiltják", tehát nem engedik azt a szakembereknek sem felszínre hozni.)

4.jpg

Kiválasztjuk a leendő szüleinket, és a leendő életünk főbb szereplőivel is egyeztetünk. A szülők kiválasztása rendkívül fontos, hiszen ők járulnak hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy felnőttként milyen emberré is válunk majd. Ha szüleinkre bármiért is neheztelnénk - ne tegyük! Ők csak arra az emberre nevelnek bennünket, akivé mi magunk szerettünk volna válni! Egyáltalán nem minden esetben, de többnyire azonos lelkekkel tervezzük az adott életünket. A szereposztás azonban merőben eltérő lehet. Első hallásra hihetetlennek tűnhet, de aki egyszer a lányunk volt, máskor a férjünk lehet, aki egyszer a legjobb barátunk volt, az később az anyukánk lehet, aki egyszer legádázabb ellenségünk volt, most a házastársunk szerepében van jelen, és így tovább. Fontos megérteni, hogy a léleknek nincs neme. A nemiség jellemzőit, magát a nemi vágyat is csak azért érezzük, mert testben vagyunk. Ezeket csak a test érzi, mi csak azért érezzük, mert ahhoz vagyunk hozzákötve. Így vagyunk az éhséggel, a szomjúsággal, a fáradtsággal, valamint az állatias (általában negatív) érzelmeinkkel is. Ezek szellemtestben való létezésünkkor nincsenek jelen.

Tehát elkezdjük élni az életünket. Bármi is történjék velünk, azt mind magunk akartuk így, a saját magunk érdekében. Más szóval minden értünk, a lelki fejlődésünk érdekében történik, még ha azt abban a pillanatban nem is hinnénk el. Nincs szerencse, balszerencse és nincs véletlen! Életünk történései egytől egyig vizsgatételek, s csak rajtunk múlik, hogy helyesen válaszolunk-e rájuk vagy sem. Ha helytelenül, újra s újra vizsgáznunk kell belőle. A helyes válasz minden esetben és minden körülménytől függetlenül az elfogadás és/vagy a szeretettel, megértéssel való hozzáállás. Ha például bárki csúnyán viselkedik velünk, arra mi magunk kértük, a születésünk előtt, mert ezt az érzést meg kellett tapasztalnunk. Ha harcolunk ellene, újra és újra szembetaláljuk magunkat ezzel a leckével, az életeink során. Ha megértettük, elfogadtuk, megbocsájtottunk, akkor ez a szituáció többet nem jelentkezik. Alapvető törvény, hogy mindig, amit jelen életünkben okozunk másnak (amit mások tapasztalnak meg érzésekként általunk), következő életünkben azt kapjuk mi magunk. Ez alól kitérni senkinek sem lehetséges. Mivel adott életünk már eleve elrendezett az előző életünk okozataként, ezért a jelenben kizárólag annyi a teendőnk, hogy sikeresen vegyük ezen leckéket. Tehát bármit is hozzon az élet, azt alázattal fogadjuk el, és úgy viszonyuljunk a környezetünkben élőkhöz, ahogy mi szeretnénk, hogy viszonyuljanak hozzánk. (Az alázat sosem megaláztatottságot jelent!) Ennek a véghezviteléhez feltétlenül szükséges annak az ismeretanyagnak, tudásnak a birtoklása és megértése, amelyet bejegyzéseimben taglalok. Ennek megértését és a megértés igényét, senki nem teremtheti meg helyettünk, erre kizárólag magunknak kell készen állni.

3.jpg

Minden és minden típusú életünk minden egyes pillanatában a tudatunk naplót készít. Minden egyes másodpercet rögzít, s azt tárolja. Többek között ez szolgáltatja az alapját a halálunkkor megjelenő életfilmünknek is, továbbá ez szükséges a szellemvilágban, az elmúlt élet értékeléséhez, és a következő élet megtervezéséhez.

Minden egyes pillanatban egy energiaszállal kötődünk a szellemvilághoz, tehát azt teljesen soha nem hagyjuk el. Mint legutóbb írtam, leszületésünkkor, egész lényünknek kb. háromnegyedét hozzuk le, negyedét mindig odaát hagyjuk. Egyrészt nem is tudnánk teljesen elszakadni onnan, másrészt időközben is vannak kötelezettségeink és feladataink, melyeket el kell lássunk. Gondoljunk csak a következőre például: ha meghalunk, és jönnek elénk köszönteni a már meghalt szeretteink. Ha igényeljük, ők akkor is jönni fognak, ha esetleg időközben már újra leszülettek. Látható, szellemlényünk ily módon megosztható. Tehát életünk minden pillanatában a felsőbb énünk, és a vezetőnk is felügyeli azt, hogy minden a tervnek megfelelően történjen. Ezért a szerencse és a véletlen tehát csak illúzió! Újabb tudományos kísérletek sokasága bizonyítja, hogy az a pillanat, amikor a gondolatunk utasítja az agyunkat az adott folyamat tényleges lebonyolítására, megelőzi azt a pillanatot, amikor a gondolatunk megjelenik az éber tudatunkban. Magyarul amikor azt hisszük, hogy kigondoltunk valamit, az már valójában pillanatokkal azelőtt létezett! Tudományos bizonyíték ez arra, amit több ezer éve is tudott az emberiség, miszerint életünket egy felsőbb erő irányítja - ám ez a felsőbb erő a saját felsőbb énünk, és a saját érdekünkben teszi ezt! A sajátunknak vélt gondolat érzése is pusztán illúzió az éber tudatunk szemszögéből. S mivel ez mindannyiunknál így zajlik, ennek ismeretében már könnyebben megérthető, hogy miért is történik velünk az, ami. Újra hangsúlyoznám, csak abban van tényleges döntésünk a fizikai életünk során, hogy az adott szituációt hogyan éljük meg, hogyan viszonyulunk hozzá. A szabad akaratunk, képletesen a jó és a rossz út közötti választáshoz elegendő.

Ez előbbire csak egy klasszikus példa a rengeteg közül: ha valaki megálmodik előre egy konkrét szituációt, s az pont úgy meg is történik. Olyan esetet nézünk természetesen, ahol egy véletlennek tűnő eseményről van szó, melynek megtörténtét egyébként normális úton nem tudtunk volna kikövetkeztetni. Például megálmodjuk az éjjel, hogy találkozunk egy 20-30 éve nem látott régi ismerősünkkel. S másnap tényleg találkozunk, ennyi idő elteltével. (Ugye abban még a szkeptikusok is egyetértenek, hogy ez azért véletlennek is erős lenne.) Szóval azt már a legutóbb is írtam, hogy azért álmodható meg egy jövőbeli esemény, mert az már létezik. Most annyival egészíteném ki, hogy képzeljük el, milyen tervezésnek kell végbemennie ahhoz, hogy jelen esetünkben a megálmodott találkozó tényleg meg is valósuljon! Az adott napon mennyi apró lépést úgy és akkor kell megtennünk nekünk is és annak is, akivel találkozunk, hogy az álomban megpillantott jövő ezen eseménye valósággá váljon! Nem beszélve a kettőnktől független számtalan befolyásoló tényezőkről. Ennél a példánál is gyönyörűen látszik a felsőbb erő vezetése.

5.jpg

Nehéz elhinni, de a halálunk ideje is tervezett. Ha nem jött még el ez a pillanat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzeteket is túléljük vagy megússzuk. A sokszor csodával határos történetek, ilyen értelmezésben véve már nem is tűnnek annyira csodának. Ellenkező esetben azonban nincs mit tenni. Ha a tőlünk telhető megtétele ellenére is eljött a vég pillanata, el kell tudni fogadni. A haláltól nem kell félni. Valamennyi, halált megjárt személy, azt a hazatérésének, az élete legcsodálatosabb pillanatának írja le. Az itt maradt szeretteinknek ez persze sovány vigasz lehet. Ám a gyászt is nagyban segítheti ezen ismertek birtoklása. A tudás, hogy egyikőnk sem hal meg, csupán átmenetileg hazatér.

Nem szabad azonban a halát siettetni. Sem az öngyilkosság, sem az önpusztító életmód, a testünk szándékos tönkretétele nem vezet megoldáshoz. Az életünket ajándékba kapjuk, kizárólag a megtanulandó lecke végrehajtásához. Ha ezt bármilyen módon gátoljuk, a lecke újra ismétlődni fog, ráadásul ezzel, utólag feleslegessé is tettük az adott életünk megtervezését, s magát a leszületést is. A felsőbb énünk döntötte el a születésünk és a halálunk időpontját is, szigorúan a saját érdekünkben, így e kettő időpont közül egyiket sincs jogunk ilyen módon felülbírálni. Többek között egyébként itt is megmutatkozik egy nyilvánvaló különbség a vallások tanításai és a nyilvánvaló igazság között. Egyrészt, hogy Isten nem valami tőlünk független "személy", akitől félni kellene. (Tényét lásd a hívő szó szinonímájaként használt 'istenfélő' elnevezésben is.) Másrészt fentebb látható, hogy a felsőbb erő, mely közvetlenül felelős értünk és vezet bennünket - mi magunk vagyunk. Mi mindannyian az isteni egységből szakadtunk ki, s hosszú utunk során, ösztönösen, hozzá egyre hasonlatosabbá kívánunk válni. Ez hajtja valamennyiünket a lélek evolúciója során. Amint ez teljesen bekövetkezik, újra eggyé válunk a forrással. Istennel. Itt senkinek sem szeretném a hitbéli meggyőződését megsérteni, csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy nem elég hinni - tudni is kell. A hit, bár szép és hasznos dolog, önmagában arra való, hogy általa félelemben tarthatóvá és irányíthatóvá váljanak emberek. És lássuk be, számtalan vallás - a politikai erőkhöz hasonlatosan - erre épül. A biztos tudás azonban biztonságot és önállóságot ad. 

7.jpg

Mindezek figyelembevétele, elfogadása, s legfőképpen biztos tudása nagyon megkönnyíti az életünket. Egyre kevésbé leszünk hajlamosak aggódni, idegesedni, félni a haláltól, félni a sorscsapásoktól. Egyre jobban megértjük azokat, akik csak bántanak bennünket. Egyre jobban el tudjuk fogadni a másikat olyannak, amilyen. Egyre jobban megértjük, hogy elsősorban nem az a miénk, amit pénzért megvehetünk, hanem, amit élményként megtapasztalhatunk. Egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megbocsájtsunk szüleinknek, családtagjainknak, az esetlegesen bennünket ért sérelmeinkért. Egyre jobban megértjük, mi miért történik az életünkben, s valószínűleg egyre jobban észrevesszük azt is, hogy nekünk mit kell tennünk. Hogy mi is volt az a sorsfeladat, hogy mi is volt az az életcél, amiért annak idején úgy döntöttünk: leszületünk.

Az ezirányú tudás elmélyítésén keresztül kívánok ehhez sok sikert Mindenkinek!

 

Medek Tamás - spirituális segítő

karmikus életút tanácsadás és spirituális kérdések megválaszolása, bővebb információért kattints ide

thoomas26@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr10011931669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.