A megszállásról...
2018. január 31. írta: thoomas26

A megszállásról...

Viszonylag sok embert érinthet a hétköznapi értelemben megszállásként emlegetett jelenség, melyet sokan, némiképp félreértelmezhetnek, ha a szó, szó szerint jelentését veszik alapul. Ugyanis szigorú értelemben véve olyan, hogy megszállás, nem létezik, mint ahogy ördög vagy sátán sem. Ezeknek többnyire a régi hiedelmek szolgálnak forrásul, amelyek a hitet előtérbe helyezték a szellemtan ismeretivel szemben. (Annak idején bizonyos értelemben véve érthetően, hiszen ez utóbbi ismeretek viszonylag hiányosak voltak.)

Csak szellemek léteznek. Mi is azok vagyunk, csak mi most éppen testi életünket éljük. Szellemek népesítik be a látható fizikai világot, és a legtöbbünk számára láthatatlan szellemi világot is. Kizárólag annyi különbség van közöttünk (és nem több!), hogy a szellemi fejlődés más és más szintjén állunk. Mindannyian haladunk a tökéletesség felé, Isten felé, s ennek a folyamatnak a jó részét a fizikai testet öltések által végezzük el. Mindannyian eltérő idősek vagyunk és eltérő ütemben is haladunk. Általánosságban elmondható, hogy minél gonoszabb, minél anyaghoz ragadtabb egy szellem, annál fiatalabb, annál fejletlenebb, s minél jóakaratúbb, minél inkább a szellemi dolgokhoz kötődő, annál idősebb és fejlettebb. Tehát hogy a lelke mélyén melyik oldalhoz húz inkább, a jó vagy a rossz oldalhoz. Ez azonban ahhoz hasonlatos, mint itt a földi életünkben a különböző életszakaszaink. Csak a fontossága miatt jegyzem meg (noha élesen nem tartozik e bejegyzésem témájához), hogy megítélni és gyűlölni, bántani bárkit csak azért, mert rossz szándékú, annyit tesz, mintha felnőttként ugyanezt tennénk egy óvodás gyermekkel, amiért nem tud számolni és olvasni! Tehát a gyermeki példában elvárható hozzáállásunkat kellene gyakorolnunk, különböző, nálunknál rosszabbnak ítélt embertársainkkal szemben is. Mindig észben kellene tartsuk, hogy egykoron (valamelyik korábbi életünkben akár) mi is voltunk olyanok, mint akit most megítélni vagyunk hajlamosak - akár jogosan, akár jogtalanul.

Azok a szellemek, akik a testi haláluk után annak rendje módja szerint (legkésőbb másfél hónapon belül) átkelnek a szellemvilágba, a saját szintjükön egy tisztulási folyamaton vesznek részt, melyet követően folytathatják létezésüket, megpihenve, majd készülvén a következő testet öltésükre, kinek-kinek aszerint, amilyen életet élt az előzőekben. Viszont vannak olyan szellemek, akik a halálukat követően, nem kellő tudatosságból (vélt félelemből, szellemi tudatlanságból), és/vagy az éppen hátrahagyott életükből valakihez vagy valamihez való túlzott ragaszkodásuk miatt megmakacsolják magukat és nem kelnek át a fénybe. Mivel a szabad akarat ebben az állapotban, helyzetben is szent, így e lehetőség adott számukra. Ezután hosszabb-rövidebb ideig itt ragadt lelkek lesznek, s végül ugyan valamennyiük visszatér a szellemvilágba, de ez mindenkor a saját döntésükön múlik, így ez az időhossz teljesen egyedi lehet.

Tehát azon szellem közül, akik itt ragadtak a földi síkon, ugyanúgy megtalálható mindenféle lelkületű, mint az emberek között. Ugyanúgy lehetnek közöttük elmebetegek, lelketlen gyilkosok, gonoszok, s ugyanúgy jó lelkű, szeretettel telliek, de e két véglet közötti bármely lelkületűek is. A testi halált követő másfél hónap után bezárul az a kapu a szellemvilág felé, mely az adott léleknek nyílott, s ami után az már csak segítséggel nyitható meg, illetve az adott lélek elhatározása által. Ebben az időszakban már az ezen a síkon való létezéséhez energiát kell vételeznie minden szellemnek, amit csak a még itt, testben élő emberektől szerezhet. Így ha a másfél hónap leteltével is marad, akkor hosszabb-rövidebb ideig, szükségszerűen hozzá kell kapcsolódnia valakihez az élők sorából, hogy fennmaradását biztosítani tudja. A jobbik eset, amikor csupán erről van szó, s az ember akár meg sem érzi azt, vagy olyan, kisebb fáradtságként észleli, melynek nagyobb jelentőséget nem is tulajdonít. A rosszabb eset viszont az, amikor a hozzákapcsolódott szellem nem éri be ennyivel, hanem át is szeretné venni az irányítást az adott ember elméje, tudata felett, s azt az önös érdekinek megfelelően használni is kívánja. Általában elmondható, hogy a pozitívabb szellemek az előbbi, a negatívabb szellemek ez utóbbi esetek résztvevői. Fontos tudnunk, hogy ezen szellemek, szellemünkre gyakorolt hatásai hasonlatosak a fizikai testünk esetében megfigyelhető, immunrendszerünket ért támadásokhoz. A vírusok is például folyamatosan körülöttünk lehetnek, s folyamatosan támadni próbálnának bennünket, de addig semmi esélyük, amíg a fizikai testünk védvonala, az immunrendszerünk kellően erős. Ugyanígy ameddig a szellemi testünk védvonala kellően erős, addig a szellemi behatásoktól teljesen védve vagyunk. Ez a védvonal pedig a minél pozitívabb gondolkodás. A minél derűsebb, optimistább életszemlélet, minél inkább olyan érzelmek, magunkból kisugárzása, mint a szeretet, megértés, elfogadás, stb. Ebből láthatóan kizárólag magunk döntjük el, hogy milyen energiát engedünk magunkhoz közel és magunkba. Ahhoz hasonlatosat, mint amilyenek éppen magunk vagyunk. Ha döntően pozitívak vagyunk, akkor csak ugyanolyan szellem férkőzhet körénk, akik viszont nem fognak bennünket "megszállni" és uralkodni sem próbálnak majd felettünk.

A megszállás tehát valójában nem más, mint amikor egy adott ember, gyengeségből, akarva vagy akaratlanul engedi, hogy egy itt ragadt negatív szellem befolyásolja és irányítsa őt. Ennek természetesen különböző fokai léteznek, s lehetnek egészen súlyos, az illető és/vagy környezete testi épségét is veszélyeztető formájúak. Csak érdekességképpen jegyzem meg, az ezzel foglalkozó szakemberek szerint a skizofréniának nevezett kórképben szenvedők többsége (tehát nem mindegyikük) valójában tudati megszállott. S kezelésének - amennyiben bebizonyosodik, hogy erről van szó -, a gyógyszer helyett a tudat erősítésének kellene lennie.

Amikor valakire azt mondjuk tehát, hogy megszállta az ördög, akkor valójában arról van szó, hogy egy olyan, itt ragadt szellem kapcsolódott hozzá, aki kifejezetten gonosz, rosszindulatú. Az ördög szó ebben az esetben csupán képletesen értendő, alapja abban a korban leledzik, amikor az embereknek még viszonylag hiányosak voltak a szellemtani ismereteik.

A dolog sajátossága miatt vajmi kevés az, amit ilyenkor egy kívülálló ember tehet. Ugyan egy szakember akár ki is űzheti belőle a szellemet, de az csak annyit ér (az alany közreműködése nélkül), mint amikor egy orvos kigyógyít bennünket a náthából, de már másnap újra izzadtan, rövid ujjú pólóban szaladgálunk a téli hidegben. A dolgok oroszlánrésze arra vár, aki érintett a dologban. S a megoldás kulcsa a saját tudatának a megerősítése. Elsősorban minél pozitívabb gondolatokkal és érzelmekkel és annak tudatosítása, hogy ő az erősebb az őt befolyásolni kívánó energiánál, tehát hogy ő az "úr a házban", a saját elméjében. Naponta egyszer-kétszer érdemes az úgynevezett fehér fény gyakorlatot megcsinálni, ami abból áll, hogy egy vakítóan fehér fényes burkot kell erősen elképzelnie az adott egyénnek maga körül, s erősen hinnie is kell abban, hogy ez megvédi őt az ártó energiákkal szemben. Továbbá, amennyiben már kellően erős, akár szóban, akár gondolatban felszólíthatja az elméjében tartózkodó "vendégét", hogy távozzon. Viszont itt is újra ugyanoda lyukadunk ki, hogy nem elég a szó, érzelemnek is kell lennie mellette. Tehát ha csak mondjuk, attól még nem fog elmenni a megszálló szellem. Ha kellően tudatosak vagyunk, és igazán erősnek érezzük magunkat, illetve ennek erélyt is adunk az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, s döntően pozitívak tudunk lenni, akkor magától fog a probléma megszűnni. Egész egyszerűen azért, mert olyan rezgésű energiákat sugárzunk ki magunkból, melyben ártó energia nem lesz képes megmaradni.

Az ilyen szellemi befolyásoltságban érintett személyek főként a negatívan gondolkozók, a tudatukban gyengék, s a káros szenvedéllyel élők. Hiszen ne felejtsük el, minden káros szenvedélyre igaz, hogy valójában gyengeség az okozója. (Megfogalmazása, definíciója szerint onnantól számít bármely tevékenység szenvedélynek, amikor már nem az ember uralja azt, hanem az uralja az embert.)

Folyamatosan lehetnek körülöttünk olyan szellemek, akik egykori testi vágyaiknak kívánnak eleget tenni, ez legyen akár alkoholizálás, akár gyilkolási kényszer, s kizárólag mi döntjük el, adunk-e teret nekik vagy sem. Tehát kizárólag olyan embert tudnak megszállni ezen szellemek, akik hozzájuk hasonlatosak. (Ez természetesen nem jelenti egyúttal azt is, hogy minden alkoholista és gyilkos megszállott lenne. Hiszen maga az a szellem is bírhat ilyen hajlammal, aki eredendően is a testben lakik.)

Itt fontos kiemelni, olyan tehát nem létezik, hogy egy testben két szellem (lélek) lakozna - sokan ugyanis ezzel teszik egyenlővé magát a megszállást. A megszálló szellem sohasem lakója az adott testnek, csupán az irányítást igyekszik átvenni az a szellem felett, aki eredendően is benne él - s éppen ez is bizonyítja, hogy olyan könnyű annak eltávolítása, mint a beengedése volt.

Ameddig a szellemi védvonalunk erős, ameddig döntően pozitív érzelmeket, gondolatokat árasztunk magunkból, s tudatosítjuk magunkban, hogy mi vagyunk az erősek, hogy nem hagyjuk irányítani az elménket senkinek sem, aki ártani szeretne, addig teljesen védve vagyunk az ártó szellemekkel szemben. Az olyan embernek azonban, aki már szereplője egy ilyen esetnek, feltétlen igyekeznünk kell segíteni, noha ez a tanácsokban, javaslatokban, lelket öntésben kimerül, a folyamat oroszlánrésze magára az alanyra vár.

S hogy miért engedi meg Isten, hogy ilyen hatásoknak legyünk kitéve? Erre ugyanaz a válasz, mint bármely más rossznak ítélt dologra az életünkben. A fizikai világban jelen lévő rossz csupán azért létezik, hogy a szellemek (tehát mi) folyamatosan dönthessenek, mit választanak; a rosszat vagy a jót. Tehát a döntési lehetőség minden esetben a miénk! Az élet megpróbáltatásai közül valók ezek, amelyeknek valamennyi elemét mi magunk vonzottuk be, de épp úgy mi magunk dönthetünk afelől is, hogy változtassunk.

 

Medek Tamás

spirituális író, segítő (miben tudok segíteni?)

E-mail: thoomas26@gmail.com     Facebook oldal üzenet íráshoz: itt

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr4113616298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

liquidsun2 2019.07.02. 01:34:01

Szia!
Szellem megszállás kapcsán írok. facebookon is írtam neked üzenetet, csak lehet az Engedélykérésekhez rakta, egyéb üzenetekbe / mappába.

Szeretném veled felvenni a kapcsolatot.
3 éve történt a megszállás, 2016 nyarán. Akkor eléggé "gyenge" voltam, az önbizalam romokban volt, egy munka miatt. Olyan főnököm volt, aki az önbizalmamat nagyon levitte, és én mindig is munkamániás voltam. Adok az emberek véleményére, és egy olyan munkahelyen kaptam egy új pozíciót, ahol régebben is dolgoztam diákként, csak egy másik helyre kerültem, másik főnököm lett. És ez a főnököm valamiért utált engem, pedig a régi helyemen megválasztottak a nyár egyik legjobb diák dolgozójának. Az új helyen a főnököm folyamatosan csesztetett, lecseszett és bármit csináltam, az nem volt jó. 4 hónap után (2016 május vége) jöttem el onnan.
Számomra fontos, hogy a munkámban jól teljesítsek, fontos, hogy jó legyek (sőt szeretek a legjobb lenni, legyen szó tanulásról - gimnáziumban kitűnő tanuló voltam -, legyen szó egyetemen egy beadandó megírásáról, egy új nyelv megtanulásáról egyetemen, vagy például munkáról. És a 2016 február - májusi munkahelyemen én bizonyultam a legrosszabbnak. Pedig volt tapasztalatom, 3 idegen nyelven beszélek, de egyszerűen nem illett hozzám a munka egyik része, (ezt nem tudtam, mikor jelentkeztem, csak később derült ki, a betanuláskor) a másik része (recepción való dolgozás) tudtam és végeztem, csináltam, kasszáztam, de semmi nem volt jó a főnökömnek. Ez csak áprilisban derült ki, mikor már jobban láttam, hogy hogyan is bánik velem a főnök...

Megtörtem... sírtam, bőgtem nem egyszer. Felmondtam végülis, mert nem bírtam már tovább. Pedig régebben nagyon erős egyéniség voltam, tudatilag nagyon sokmindenre képes voltam (tanulás, teljesítés, munkában nagyon jónak lenni, fogyás, stb.) És emiatt lehettem gyenge...

2016 nyarán történt a megszállás (2016 június vagy július), azóta jelenvan ez a problémám. 3 éve...
Azóta szörnyű. A megszálló pedig nem jóakaratú - sőt egyébként, most is, ahogy a blogodat olvastam - hirtelen persze "rámjött" a cigizhetnék, pedig nemrégiben cigiztem, hogy menjek ki egy cigarettára, ne legyek a gép előtt ...... - és az első egy évben nem is volt probléma, (ekkor még nem tudtam hogy megszállásról van szó) csak azt vettem észre, könnyebben mennek a dolgaim, pl. gyorsabban gondolkozom, valahogy olyan gondolatok jutottak eszembe, hogy például gyorsabban el tudtam végezni a dolgaim, más sorrendben csináltam a dolgaim, vagy fizikai teljesítőképesség.

liquidsun2 2019.07.02. 01:34:56

2018 nyarán jöttem rá, hogy ez valami nagyon nem jó dolog (és nem angyalról vagy bármi ehhez hasonlóról van szó... ) egészen addig abban a hitben voltam, hogy velem valami "csoda" történt, legalábbis ezt hitette el velem... angyali hangokat hallottam, megértő, kedves szavakat, néha nőit, néha férfit. De 2017 szeptemberében már kezdett idegesítő lenni, egyszer nagyon felcseszte az agyam. Kiismert ennyi idő alatt, hiszen bő egy év alatt ki lehet ismerni az embert, tudta, mi a gyengeségem, miben vagyok jó, miben rossz, mi a gyengém (szenvedély, cigaretta például)

2018 augusztusában jöttem rá, hogy szellem megszállásról van szó...
azóta rengeteg irodalmat elolvastam, próbáltam blogokat keresni, segítséget kérni. Még többet olvastam, a szellemi létről, továbbhaladásról, bármiről, mindenről ami ehhez a témához kapcsolódik (csakrák, asztrális sík, leszületések, előző életek, karma, bármi). De megoldást azt nem találtam...

Nagyon sokat szenvedtem, ne tudd meg, hányszor bőgtem, egy telefonomat tönkretettem emiatt a megszálló miatt (lobbanékony természetű vagyok, Nyilas a horoszkópom). A nyilas horoszkópból adódik, hogy szabadelvű vagyok, és nem szeretem, ha lekorlátoznak...

Az utóbbi fél évben kezdett elviselhetetlenné válni, sőt életveszélyes helyzetbe sodorni (például vigyáznom kell a mozgólépcsőnél, hogy hogyan lépek, nehogy véletlen félrelépjek... Budapesten élek, ahol napi szinten használom a metróhálózatot, ahol nem 10 méteres egy mozgólépcső... vigyáznom kell úttesteknél, sok helyen. )
Az elviselhetetlen dolgok alatt azt értem idegesít, csesztet, olyan gondolatokat küld felém, gondolatban nem hagy békén, nem hagy nyugtot.

Már rég kihevertem a 2016os munkahelyemet, azóta Budapestre költöztem, itt élek. Már nem érzem magam gyengének, úgy érzem, pozítívabb lettem de a megszálló még mindig itt van.
Nem feltétlen fordulok szeretettel és megértéssel minden és mindenki felé, de 22 évig semmi bajom nem volt, pedig 17 évesen is voltam depressziós mégsem történt semmi bajom és nem szállt meg semmi... és 22 évesen igen.. pedig nem voltam olyan mélyponton, mint 17 évesen...

Nem vagyok depressziós most, nem értem, miért van itt ez a valami még és hogy hogy szüntethetném meg.
Mint mondtam, néha életveszélyes...
Ezért szeretném a segítségedet kérni.

Facebookon írtam üzenetet, de azért írtam itt is, hátha azt nem látod.
Szeretném ha vége lenne ennek a problémának, 3 év nagyon sok... ne tudd meg mennyi mindenen keresztül mentem, és mennyit sírtam, mennyit szenvedtem, mennyit fizettem... (például új telefon, mert az egyik legnagyobb gyengeségemet használta ki, elbőgtem magam, dühös lettem, nem hagyott békén, csak azért sem, és a falhoz vágtam a telefonom... eltört. És ez még csak az egyik példa.) Nap mint nap. Egy nyugodt napom sincs.

Ha látod, és ha lenne időd, légy szíves, válaszolj.

Üdvözlettel:
T. D.

thoomas26 2019.07.02. 10:40:41

@liquidsun2:
Szia! Messengeren fogok válaszolni hamarosan.
Üdv: Tamàs