Biztos lehetetlen minden, ami elsőre annak tűnik? (saját történet alapján)
2018. március 20. írta: thoomas26

Biztos lehetetlen minden, ami elsőre annak tűnik? (saját történet alapján)

A feleségemmel megnéztünk egy csodálatos filmet, "A gyógyító (The Healer)"-t. A történet egy meglehetősen szabadelvű és materialista felfogású fiatalemberről szól, akinek hirtelen, soha nem látott rokona tűnik fel. A rokon egyezséget ajánl a férfi számára - megszabadítja a feje fölé tornyosult adósságoktól, cserébe viszont elvárja, hogy költözzön egy évre a házába, egy az eddigi lakóhelyétől messze lévő, csendes kisvárosba. Főhősünk hamarosan azzal szembesül, hogy családi tradícióinak köszönhetően, különös, gyógyító képességekkel rendelkezik. Addigi világszemlélete alapján képtelen mindezt befogadni, s inkább harcol a sorsa ellen, mintsem elfogadná és használná ezen adottságát, mígnem végül egy rákos kislánnyal együtt töltött hétvége mindent megváltoztat benne. Alapvetően kedves kis történet, kedves kis film, némi humorral is fűszerezve.

A történetben van egy jelenet, melyben a főszereplő egy fogdában kénytelen tölteni az éjszakát, ártatlanul. Másnap reggel, meglepően veszi tudomásul, hogy a bilincs a kezén, magától kikapcsolódik, s a zárkája ajtaja is önmagától kinyílik, szabad távozást biztosítva ezzel számára. A filmben mindezt - végső soron - szellemek közbenjárásával lehet magyarázni, akik ezzel is segítségére sietnek a "nagy gyógyítónak".

A legtöbb ember, ha megnézi ezt a filmet, ennél a jelenetnél legfeljebb arra gondol, hogy "ó, ez csak film", "ilyenek csak a filmben vannak", "ez természetesen lehetetlen a valóságban". S ez érthető is, egészen a közelmúltig magam is úgy gondolkodtam volna talán, hogy - noha a szellemi világot feltétel nélkül elfogadom már, de - azért ez csak egy kis filmes túlzás lehet. De aztán történt valami...

A feleségem pár hete kint járt a temetőben, édesapja sírjánál. A kerékpárját a kerítéshez lakatolta, mint mindig. Alaposan le is ellenőrizte a lezárás pontosságát, ahogy szokta. Bent a temetőben, óhatatlanul is eszébe jutottak azon szellemek, akik jelenleg ott lehettek, persze csak gondolat szintjén foglalkozott mindezzel. Amikor a dolga végeztével visszatért a bicikliéhez, igencsak meglepődve tapasztalta, hogy a lakat, bezárva ugyan, de a kerítésen lógott csak, s nem fogta már át a kerékpárját. Teljesen biztos volt abban, hogy "idegenkezűség" áll a háttérben, hiszen tisztán emlékezett, hogy hogyan hagyta ott, illetve az is tény, hogy minden esetben inkább kétszer is ellenőrzi, mint egyszer sem, hogy megfelelően lezárta-e, rögzítette-e a lakattal a bicikliét. Az is tény volt számára, hogy ilyen még sosem történt vele. Miután hazajött, s elmesélte, a segítő szellemeimhez fordultam, magyarázatért, megerősítésért. Ők pedig elmondták, hogy valóban egy szellemi lény tevékenysége volt mindez - ahogy akkor már sejtettük is -, egy "éppen arra járó", nyilván a temetőhöz köthető szellemé, aki megérezvén, hogy a feleségem szellemekről gondolkodik, mintegy figyelemfelhívást szándékozott intézni a számára mindezzel. Azt mondták, alapvetően nem volt gonosz szellem, ugyanakkor felelőtlen is volt egyben, aki minden bizonnyal, tettének azzal a következményével nem számolt már, hogy ezzel a feleségem kerékpárját veszélynek teszi ki, hiszen azt bárki eltolhatta volna. A célja ennek ellenére a magára való figyelemfelhívás volt, s biztos volt abban, hogy ezzel célt ér majd, illetve abban is, hogy a feleségem gondolni fog a szellemi tevékenység lehetőségére is, tehát nem fogja azonnal elvetni egy szokványos, materialista, hétköznapi magyarázattal - például, hogy biztos rosszul emlékezett és kész. Segítőim annyit mondtak még, hogy ez viszonylag ritka jelenség, tehát kevés szellem képes ilyet tenni, hogy kinyisson egy kulccsal lezárt zárat, leemelje a helyéről, majd vissza is csukja azt.

 

A lényeg, amiért e két történetet egymás mellé állítottam, a következő. Egészen addig, amíg e második esetet nem ismerjük, nem említjük, addig igaz ránk a fenti állítás, miszerint a film bilincses jelenetére legfeljebb úgy gondolunk, hogy jó-jó, ez csak film. Akiknek nincs tudomásuk a szellemi világról, azok részére egyértelműen ez a gondolat lesz jellemző, de akik el is fogadják azt, bennük is sokuk esetében legfeljebb az születik meg, hogy ez azért már csak a filmekre jellemző kiszínezés. A biciklis történet után viszont be kell lássuk - mivel bár különböző történet, mégis lényegében ugyanaz történt bennük -, egyáltalán nem biztos, hogy bármi lehetetlen, ami első látásra számunkra annak tűnik. Lehet az legalább oly valóság, mint hogy most olvasod ezt az írást.

Számunkra legalábbis nagyon tanulságos eset volt e jelenet a filmből, ez ugyanis a kerékpáros élmény utáni pár napban történt. Le kellett vonnunk a következtetést, hogy semmire sem szabad azt mondani első ránézésre, hogy az lehetetlen. S valószínű az sem volt a véletlen műve, hogy ez a két, egymással párhuzamba állítható eset, időben ilyen közel álltak egymáshoz, nyilvánvalóan tanítani akarta számunkra az ebben a cikkemben taglalt konklúziót, hogy semmire se higgyük azt elsőre, hogy az lehetetlen volna.

 

Medek Tamás - spirituális segítő

karmikus életút tanácsadás és spirituális kérdések megválaszolása, bővebb információért kattints ide

thoomas26@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr7713754650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.