Mi a különbség - spirituális értelemben - az ember és az állat között?
2018. április 19. írta: thoomas26

Mi a különbség - spirituális értelemben - az ember és az állat között?

Ha nagyon röviden szeretném összefoglalni, mi a különbség - spirituális értelemben - az ember és az állat között, annyit mondhatnák, hogy az különbözteti meg az embert az állattól, hogy az ember Istenen gondolkozik, másrészt pedig, hogy az embernek van karmája. De nézzük egy kicsit részletesebben.

A teremtett fizikai világban különböző létformák vannak. S persze mind élő létforma, még ha mind nem is tűnik első látásra annak. A legalacsonyabb szinten értelemszerűen az élettelennek gondolt tárgyak (ásványok, eszközök, stb.) vannak. Második szinten a növények, a harmadikon az állatok, míg a legmagasabb szinten az ember helyezkedik el. Lelke valamennyinek van, még a tárgyaknak is, bár egyértelmű, hogy teljesen más az a lélek, mint a magasabb szinteken lévő létformáké. Tehát lelke van a tárgyaknak is, de ez a létforma semmiféle öntudattal nem rendelkezik, illetve a másik lényegi különbség, ami a következő szinttől (a növényektől) megkülönbözteti, hogy önmaga reprodukálására nem képes. A növények bírnak némi öntudatossággal, azonban helyhez kötöttek, s kénytelenek elviselni az ebből fakadó korlátokat, de mivel idegrendszerük nincs, ezért ehhez kapcsolódó fájdalmat (sem) éreznek. (Csak kis kitérőként itt érdemes megjegyezni, azt a régóta, vegánok és húsevők közötti vita tárgyát képező hipotézist, miszerint a "sárgarépának is fáj, ha kihúzzák a földből, s ha feldarabolják". Húspárti emberek szoktak ezzel visszavágni vegán társaiknak, akik az állatok leölése, illetve az ezzel okozott fájdalmakat említik. Nos, tehát látható, ez a kijelentés nem megalapozott, hiszen egy növény nem képes semmiféle fájdalmat megélni. Ezzel nem kívánok sem a húsevés, sem a vegetáriánus étrend mellett érvelni, csak érdekességképpen jegyeztem meg. Erről itt írtam bővebben.) Tehát a növények már, a tárgyaktól eltérően képesek arra, hogy önmagukat reprodukálják, tehát a szaporodásra, a fajfenntartásra. Persze a tárgyaknak erre nincs is szükségük, hiszen azok nem is halnak el, élettartamuk meglehetősen hosszú, legfeljebb csak átalakulnak. Az állatok már (fajtól függően) többé-kevésbé fejlett idegrendszerrel és öntudattal rendelkeznek, s fájdalmat is ennek megfelelően éreznek. Minél komplexebb az idegrendszerük, annál erősebb a fájdalom érzetük is. Helyváltoztatásra már képesek, valamint a növényekhez hasonlóan, önmaguk reprodukálására is.

S mondhatni, legalább akkora lépés a következő (az emberi) szint az állatokhoz képest, mint az állatoké a növényekhez képest. De még mielőtt tovább mennénk, pár dolgot tisztáznunk kell. A teremtett fizikai világot - itt a Földön például - teremtő lelkek hozták létre. Olyan lelkekről beszélünk, akik a lélekfejlődés folyamatában már jóval előbb tartanak, mint mi. Tehát ők is voltak valaha azon a szinten, mint mi, illetve mi is leszünk majd egyszer azon a szinten, hogy ilyen feladatot vállaljunk magunkra - ha kívánjuk. A teremtő lelkek is egy "szakma", egy "állás" a szellemvilág magasabb szintjein, mely egyike azon lehetőségeknek, melyek közül az oda elérkezett lelkek választhatnak. A teremtő lelkek feladata, hogy egy adott bolygón létrehozzák a különböző létformákat, egyiket a másikra építve, s végül létrehozzanak egy olyan szintet, egy olyan anyagi testet, melybe már emberi lelkek is leszülethetnek, míg a többi létforma ennek a boldogulását, segítségét szolgálja majd. Ez természetesen nem egyenlő azzal, hogy kényuralmat kellene gyakorolnunk az összes, alattunk lévő létformákkal szemben - ahogyan azt mindig is tettük, de ahogyan azt manapság főleg tesszük -, hanem azt jelenti, hogy megadják számunkra a létteret, a betevő falatot, a bennük való csodálat örömét, esetenként a partnerséget, de a kellő tisztesség és alázat megadásával kellene feléjük viseltetnünk. A teremtő lelkek a gondolat energiájával hoznak létre újabb és újabb fajokat, s azok a fajra jellemző, úgynevezett csoportlélekből merítik életenergiájukat. A csoportlélekben meg van mindazon információ, mely az adott fajra jellemező, mely az adott fajnak szükséges a létfenntartásra, a fizikai világban való megnyilvánulásra, s minden egyéb, az életével összefüggő tevékenységére. Ez tehát az egyik lényeges különbség az ember és az az alatti létformák között, hogy az ember alattiak mindössze csoportlélekkel rendelkeznek. Egy meghatározott, zárt rendszerű programot követnek, amit a teremtő lelkek írtak bele, s ami hosszú idő múltán sem változik lényegesen. Ugyan a környezet változásai folytán változhat a kinézetük, formájuk, egyes szerveik, éppen a környezet változásaihoz való alkalmazkodásuk miatt, de lényegében ugyanazt a zárt rendszert fogják a viselkedésükkel követni, amit a megteremtésük idején "kaptak". Az állatok ugyan többé-kevésbé fejlett öntudattal rendelkeznek, de alapvetően tehát a saját fajukra jellemző, zárt rendszert követnek. Viselkedéseik, tetteik alapját a beléjük írt ösztön vezérli. A legtöbb esetben nem ismernek kegyelmet, s az elvont gondolkodásra sem képesek, tehát nem gondolkodnak az élet magasabb összefüggésein, ami a látható világon túl rejtőzik. Így nem merül fel bennük például a halál utáni lét gondolata, de Istenről sem merengenek. Félig öntudatos, félig öntudatlan állapotban, de élik az adott fajra jellemző, zárt rendszerű, ösztönös életüket.

Természetesen egyes állatok (pl. a kutyák) képesek lehetnek az ember hatására változtatni egyes viselkedési mintájukon, azonban ez csupán az ember hatása. Ha ezen állatok, valami oknál fogva hirtelen visszakerülnének a természetes, "vad" környezetükbe, rövid időn belül visszatérnének az ösztönös, beléjük írt mintára, vagy elpusztulnának, hiszen nem volnának ott életképesek. Többre becsülni ilyen értelemben egy kutyát egy embernél, legfeljebb állatbaráti túlzás. A kutyának is meg van a maga szerepe az emberi lélek számára teremtett világban, ugyanakkor bármilyen lelket az emberi fölé emelni, teljességgel alaptalan, még akkor is, ha ez látszólag nem is tűnik annak - az csupán nem más, mint eltávolodás az arany középútról, mely az ember és környezete kapcsolatáról való gondolkodást illeti.

A teremtő lelkek a testet a gondolat hatásával hozzák létre. "Hétköznapi" és végletekig leegyszerűsített példája ennek az, aki a két ujja között például egy kis kavicsot képes létrehozni, pusztán a gondolata erejével. Az így létrehozott test aztán a saját szintjére és típusára, fajára vonatkozó csoportlélekből merít életenergiát (lélekrészt) és létezik a fizikai világban.

A teremtés - a Földön jelenleg ismert - legmagasabb szintje az ember. Amikor elérkezett az idő, amikor olyan állati testek, fajok is megteremtésre kerültek (emberszabású majmok), melyek már idegrendszerük, agyuk felépítése, stb. szempontjából, szinte alkalmasak lettek volna az emberi lélek befogadására, akkor kerülhetett sor maga az emberi faj létrehozására. Itt, az eddigiekhez képest egy rendhagyó megoldás következett. Olyan, nálunk mind technikailag, mind spirituálisan magasabb szinten lévő civilizáció látogatott el a Földre, akik mai nevén szólva, géntechnológiai módszerekkel az akkori emberszabású fajok génjeit a saját génjeikkel ötvözve, létrehozták az első emberi egyedeket. Ők - számos nézet szerint a Szíriusziak - isteni feladatot teljesítettek ezzel, hiszen megalkották azt a fizikai testet, amely már emberi lélek befogadására is alkalmas lett, s így egy éles váltással egy teljesen új létformát hoztak létre - az embert. Az emberi testet, aki "hirtelen" kivált az állati sorból, s aki egy teljesen és gyökeresen más fejlődési útra lépve, példa nélkül emelkedett ki a többi létforma közül. Arról már itt írtam korábban, hogy a Földön található világ, jelenleg egy közepesnél valamivel alacsonyabb szinten lévő fizikai világ, s így tehát a lelkek is akik ide születnek le, döntően ennek megfelelő szintekről érkeznek a szellemvilágból. Persze ez is folyamatosan változik, az előbb említett szint jelenleg tapasztalható, míg az emberi faj létrehozása idején ez értelemszerűen jóval alacsonyabb volt.

Azon civilizáció tagjai, kiknek az emberi faj, Földön való meghonosítását köszönhetjük, egy ideig itt maradtak, s többek között hozzájuk kapcsolódik az ókori piramisok építési technikája is, valamint ők szolgáltak alapjául számos, máig ismert legendának, mítosznak, teremtéstörténetnek.

Az egész teremtett világ célja tehát annak az igénynek a kielégítése, hogy az emberi lelkek, a lélekfejlődésük előmozdítása érdekében, a fizikai világban testet tudjanak ölteni. Az emberi lelkeknek (nekünk) a reinkarnációs körforgásunk folyamatában (tehát a létezésünk azon szakaszán, ahol még fizikai testben le kell vagy le kívánunk születni) a fizikai világ nyújt lehetőséget a lelkünk fejlődésére, a tanulásra. A lélekfejlődés célja röviden, hogy megtapasztalva az itt jelenlévő rosszat is, tudjuk értékelni a jót, illetve hogy szabad akaratunkból mindig is választhassunk közöttük, előbb-utóbb megtanulva a jót választani. Aki már minden döntésében a jót választja, annak nem szükséges továbbra is a fizikai világba születni, örökké a szellemvilág lakója marad. S mit jelent a jót választani? Azt, ami a szeretettel azonos. S a rosszat választani? Minden, ami a szeretettel ellentétes. S ne felejtsük, mindannyian, az életünk minden egyes pillanatában, minden gondolatunkkal, minden tettünkkel döntünk e kettő között. Nekünk most még, ebben a szintű fizikai világban nem az a célunk, hogy ebben teljesen tökéletesek legyünk, hiszen aligha sikerülne többségünk ez, de törekednünk kell afelé. A lélek fejlődésének mechanizmusáról itt írtam bővebben.

A teremtett fizikai világban tehát minden az emberi lelket szolgálja, segíti, de ugyanúgy minden, feltétel nélküli szeretetet is igényel, hiszen a világot az építi és tartja fenn, míg az azzal ellentétes érzelmek, gondolatok rombolják.

Megjelent tehát a Földön az emberi test, melybe már képes volt leszületni az emberi lélek. Az egyik legfontosabb különbség, ami az állati léttől megkülönböztette őt, hogy nem a csoportlelke egy zárt, előre megírt ösztönök uralta rendszerben működő része költözött a testébe, hanem egy önálló egyéniséggel és saját, szabad akarattal rendelkező lélek, akit Isten kifejezetten arra teremtett, hogy megismerje Őt. Minden más "csak" ezen emberi lélek társa, segítsége ebben a folyamatban, akit cserébe tisztelnie kell. Tisztelnünk kell tehát az állatokat, a növényeket, a tárgyakat, hiszen (végső soron) valamennyien Isten teremtményei, Isten engedelmével létezhetnek, s azért, hogy a mi fejlődésünket segítsék, ki és mi a maga módján.

Az emberi lélek különlegessége tehát, hogy egyéni akarattal, egyéni döntésekkel és így egyéni sorsúttal rendelkezik - amivel természetesen egyéni felelősség is jár. S az egyetlen a Földön, akinek karmája van. Az egyetlen olyan élőlény, aki a tetteit szabad akaratából hozza, ugyanakkor a döntéseinek következményeit is kénytelen magára vállalnia. Az állatok, s a növények, tárgyak nem rendelkeznek szabad akarattal. S mivel nincsenek szabad akaratukból származó döntéseik, így azoknak következményeit sem kell vállalniuk - következésképpen nem reinkarnálódnak. Egyéni, a fajukra, típusukra jellemző tulajdonságokkal bírnak, s életüket egy zárt rendszeren belül élik. Lelkük, a fajukra, típusukra jellemző csoportlélekből származik - a (csoport)lelküket Isten, míg a fizikai testüket teremtő (az emberi szintet már túlfejlődött) lelkek teremtették, hozták létre. Az emberi lélek ugyanakkor közvetlenül Istentől, Istenből származó, abból kivált egyéni lélek, aki a lélekfejlődése egy konkrét szakaszán él fizikai testben, s ehhez szolgálnak ilyen-olyan segítségül a fizikai világ valamennyi, többi résztvevői.

Egy nagyon fontos tévhitet szükséges itt eloszlatni. Számos elképzelés szerint a létformák között is elképzelhető a reinkarnáció, magyarul előző életünkben lehettünk például kövek, vagy a következő életünkben lehetünk például tehenek. A mai napig is erősen tartja magát bizonyos körökben ez a nézet, ugyanakkor teljesen megalapozatlan, logikátlan és semmiféle képpen sem illik a szellemtani közlésekbe éppúgy, mint az elérhető tudományos kutatások eredményeibe. Átmenet nem lehetséges a két létforma között, mivel két, egymástól gyökeresen különböző létformáról van szó. Ez ahhoz hasonlatos, mintha benzines autóba dízelolajat kívánnánk tankolni vagy fordítva. Teljesen más szerkezetű és rezgésszintű lélekről van szó, ami egyszerűen nem cserélhető fel. Emberi testben egy állat lelke az állathoz hasonlatos létformát eredményezne, ha egyáltalán életképes lenne, míg egy emberi lélek rezgésszámát egy állati test nem bírná el, azonnal elpusztulna. Továbbá a fentiek értelmében látható, hogy teljesen más a rendeltetése is a növénynek, az állatnak és az embernek, tehát értelmetlen is volna e kettő felcserélése, valamint szembe is menne a lélekfejlődés alaptörvényeivel, ami előre mutató irányú. Így tehát ha ebben az életedben kínoztad az állatokat például, vagy bármi más módon rosszul bántál velük, a karmád nem az lesz, hogy legközelebb például egy vágóhídi marha leszel, aki keserves kínok között éli le az életét. Helyette kaphatsz egy olyan életet, egy olyan személyiséget, aki nagyon szereti az állatokat, de kénytelen végignézni, ahogy mások kíméletlenül bánnak velük, és még az is lehet, hogy tenni is alig tud ez ellen. S akkor a lelked megtanulja, ezúttal egy másik szemszögből, egy másik személyiségen keresztül, hogy milyen borzalmas, ha nem bánunk megfelelően, kellő tisztelettel az állatok iránt, s remélhetőleg a következőkben már ő maga sem tesz ilyet. A szellemi tanítások és a tudományos kutatások nem tesznek említést a szellemvilágban, állatok jelenlétére, legalábbis konkrét formában. Tehát ha igen, azok mind az emberi lélek emlékeinek a kivetülései csupán. Például ha egy, az éppen hátrahagyott fizikai életében az állatokhoz nagyon vonzódó emberi lélek a testi halála után a szellemvilágban találkozik mondjuk a kedvenc kutyusával, az valójában csak az emléke kivetülése lesz, s nem konkrétan annak az adott kutyának a szelleme.

Az emberi faj, a fizikai világban - a teremtéséből adódóan - kettős lény. A teste félig-meddig állati tulajdonságokkal bír, míg a lelke istenivel. Együtt vannak jelen benne az állatias ösztönök éppúgy, mint az isteni magasságokba való vágyakozás, s ő maga döntheti el, hogy melyikhez vonzódik inkább. Alapvetően elmondható, hogy minél kevésbé fejlett az adott emberi testbe leszületett lélek, élete során annál inkább fog vonzódni állatias ösztöneihez, s minél fejlettebb, annál inkább Istenhez kívánkozik. Kivételes értelmét is éppen azért kapta Istentől, hogy lehetősége legyen neki ebben a folyamatban fejlődni; hogy képes legyen rájönni, állati testében is az isteni minőségére, hogy értelmi és technikai tudása mellett is képes legyen tisztelni az őt körülvevő környezetet, tehát végső soron, hogy megtanuljon a jó és a rossz között választani. A szellemvilágban csak a jó létezik, csak a szeretet, így a benne élő lelkeknek, hogy örökre a szellemvilág lakói lehessenek, meg kell tapasztalniuk ennek az ellenkezőjét, hogy egyrészt tudják is értékelni azt a jót, másrészt hogy képesek legyenek akkor is a jót választani, ha a rossz kísértése folyamatosan jelen van. Ezért teremtetett a fizikai világ.

 

Medek Tamás - spirituális segítő

karmikus életút tanácsadás és spirituális kérdések megválaszolása, bővebb információért kattints ide

thoomas26@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr3613848350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.