Szabad akarat vagy eleve elrendeltség? Hol a határ?
2018. augusztus 11. írta: thoomas26

Szabad akarat vagy eleve elrendeltség? Hol a határ?

Bizonyára sokan, akik elmélyülnek a spirituális ismeretekben, előbb utóbb felteszik maguknak a kérdést, hogy vajon minden el van döntve már előre? Minden már egy előre megbeszélt és lefuttatott játszma? S ha igen, akkor vajon hol van mégis a szabad akarat? Vagy ha mind a kettő létezik, akkor hol van a határ? Ezeket a kérdéseket igyekszem körbejárni ebben a bejegyzésemben.

f1.jpg

Általánosságban elmondható, hogy szó sincs arról, hogy dróton rángatott babák lennénk, ugyanakkor a legtöbb ember nem is gondolná, hogy életük minden pillanatában milyen intenzív hatással is vannak rájuk, őt irányító szellemi lények. Mielőtt leszületnénk, a szellemi segítőinkkel megtervezzük a leendő életünk főbb körülményeit, életeseményeit, szereplőit, annak alapján és ismeretében, amit az előző életünk következményeképpen meg kell tanuljunk, meg kell kapjunk, át kell éljünk. Ezek a tervek, kívánalmak, nyilvánvalóan sok esetben nem egyeznek meg a mostani, földi eszünkkel jónak gondoltakkal, de ez korántsem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a két létállapot tudatossága között szakadéknyi különbség van. Odaát, lélekként, teljes tudatossággal rendelkezünk, ismerjük az összes eddigi életünket, énünket, tudjuk, hogy mit tettünk, hogy mit kellett volna tennünk, s hogy mindezekkel mit váltottunk ki másokban, s lényegében, hogy mindezek következményeképpen mit kell most magunk megtapasztaljunk, hogy ezen energiafelhalmozódásokat (karmát) letudjuk vetkőzni. Mindezt a lelkünk fejlődése érdekében, ami mindannyiunknak ösztönös érdeke, sőt létezésünknek fő mozgatórugója. Itt viszont, a fizikai testünk által egy erősen leszűkített tudatállapot jellemez bennünket az előzőhöz képest, melyben a legtöbb esetben csak a mostani személyiségünknek vagyunk a tudatában, s melyben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyedül az létezik belőlünk, amit most érzékelünk. E feledés fátylának, mely ezen a szintű fizikai világban még szükséges, több oka is van. Az egyik, hogy kellő átéléssel menjünk végig azon az úton, ami a sorsunk, s ehhez bizonyos mértékig szükség van arra, hogy kellően eggyé váljunk a testünkkel és a fizikai világgal. A másik, hogy az ezen a szintű fizikai világban lévő test még nem bírná el a megannyi előző élet emlékeit, traumáit - ne feledjük, sok esetben még ez az egy élet nehézségei is soknak bizonyulnak az idegrendszerünknek, az agyunknak.

f2.jpg

Mivel leszületésünk előtt tisztában vagyunk azzal, hogy a Földön töltött időnk alatt e tudásnak és tudatosságnak nem leszünk a birtokában, szellemi segítőinket kérjük meg arra, hogy kísérjék életünket figyelemmel és segítsenek az úton maradni, segítsenek abban, hogy amit elterveztünk, azt legyen lehetőségünk is megélni, hiszen ellenkező esetben maga a leszületés válna értelmetlenné. Így tehát szellemi vezetőink, őrangyalaink, felsőbb énünk (a lelkünk, aminek ugye teljes energiakészletét sosem hozzuk le magunkkal) folyamatosan velünk vannak és olyan finoman terelgetnek bennünket, hogy azt a legtöbb ember és a legtöbb esetben nem is veszi észre, sőt még álmában sem gondolná. Ez természetesen - de gondolom, ez már az eddigiekből egyértelművé vált - nem azt jelenti, hogy olyan módon segítenének bennünket, ahogy mi most az, a földi eszünkkel elvárnánk. A mi érdekünkben segítenek, de a fő szempont a karmánk, a lelkünk, leszületés előtti, erre az életre vállalni kívánt vagy kénytelen sorsútjának a beteljesítése. Ez természetesen most lehet nekünk jó is és rossz is, de fontos megértenünk, hogy bármi is történjék az életünkben, az sosem véletlen. Sosem kerülünk olyan helyzetbe, melyet a lelkünk nem akart volna, vagy nem lett volna kénytelen vállalni, illetve minden olyan helyzetbe belekerülünk, amibe bele kell. Meglepő lehet még, de ezek az életünk viszonylag kisebb horderejű dolgaira is igaz. Valamint fontos megemlíteni még, hogy a lelkünk nem csak a leszületés előtt egyeztet szellemi segítőivel, a megélni tervezett eseményekről, hanem éjjelente is, amíg a test alszik. A "szokásos" alvás alatti tevékenységeink mellett (melyekről itt írtam bővebben), a lelkünk a szellemi vezetőivel is találkozhat, s beszélhet meg például másnap bekövetkező eseményeket. Az ezekről szóló emlékeket azonban a tudatunk rendszerint törli az éber tudatállapotunk elől, ugyanazért, amiért a leszületés előttieket is.

f3.jpg

A jövő fürkészéséhez és megértéséhez is nyújthatnak támpontot az előbbiekben taglaltak. Nincsenek tehát köbe vésett dolgok, csak tervek, melyekben való szereplésünket mindenképpen megvalósítanak szellemi segítőink azáltal, hogy a megfelelő irányba terelgetnek bennünket sugallataikkal, s bár lényegében az így előre megírtnak tekinthető, mégis sok múlik azon, hogy az adott pillanatban hogyan viselkedünk, azt hogyan éljük meg. Így érthető, hogy bár a jövő energiamintázata mindig látható már - bizonyos tudatállapotokban és esetekben - a jelenben is, mégis az így kapott információk változhatnak. (A fizikai test születésének és halálának az időpontja azonban szinte mindig fix időpont - igaz, erről legtöbb esetben etikai okokból nem szerezhetünk tudomást.) A jövő láthatóságáról itt írtam egyébként bővebben.

Minden ember rendelkezik egy telepatikus csatornával, melyen keresztül szellemi lényekkel kommunikálhat, s melyen keresztül folyamatos kapcsolatban áll a szellemvilággal, azonban az már egyénenként erősen eltérő, ki, milyen minőségben tudja használni azt. A legtöbb ember nyilvánvalóan csak alig-alig képes ezt felismerni, és tudatában lenni, ugyanakkor az odaátról érkező sugallatokat mindenki megérzi, sőt hatással is vannak rájuk, még ha azt legtöbbször saját gondolataiknak vagy különös érzeteiknek is vélik. Szellemi segítőink kommunikálnak velünk így, hogy leszületésünk ne legyen hiábavaló, valamint hogy csak olyat éljünk meg, amit meg kell. Itt jegyezném meg azt a nagyon fontos dolgot, hogy bár a világ első látásra egyértelműen nagyon igazságtalannak tűnik, beleértve az egyéni sorsokat is nézve, de csak addig, amíg a mostani tudatosságunk szűk keresztmetszetén át vizsgáljuk azt. Ez pedig olyan hiba, mint ha életünk egy napjának történéseit véglegesnek tekintenénk, és azt gondolnánk, már életünkben abból nem mozdulhatunk ki, holott sokszor akár egy nap alatt órási - akár nem várt - változások is következhetnek és következnek be. Ha egészében szeretnénk látni a létezésünket, akkor el kell szakadnunk attól a látásmódtól, mely csak a mostani testi születésünk és halálunk közé szorítkozik. Tudatában kell lennünk annak, hogy jelen életünk csupán egy apró láncszeme teljes létezésünknek, mely következménye az előzőnek, s melynek következménye lesz a következő életünk - épp úgy, mint jelen életünk egyes napjai. Ne higgyük azt sosem, hogy szerencse vagy épp balszerencse érne bennünket, hogy velünk kitolt volna a sors, míg másokat a tenyerén hordoz! Amit ebben az életben látunk, egy múló állapot, mint jelen életünk egyetlen napja. Ha képesek vagyunk egészében a világra és létezésünkre tekinteni, akkor azonnal rájövünk, hogy a létező legteljesebb igazságosság van jelen mindenben és mindenhol. S a mostani sorsa, senkinek sem Isten sorscsapása vagy éppen ajándéka, vagy a véletlenek kegyetlen vagy éppen kegyes játéka, hanem előző tettei alapján vállalni kívánt vagy kénytelen sorsútja. S ugyanúgy, a jövőbeli sorsútjának alapjait, a jelenben rakja le mindenki, saját maga. Isten "csak" biztosítja a lehetőséget arra, hogy ezt megtegyük, hogy a lelkünk folyamatosan fejlődhessen, hogy a hibáinkat felismerjük és levetkőzzük. Hogy egy olyan világban, ahol a rosszat is megismerhetjük (hogy aztán igazán tudjuk értékelni a jót), szabad akaratunk által mindig döntve a jó és a rossz között, saját magunk bőrén keresztül tanuljuk meg, miért is nem szabad a rosszat választani. Nagyon fontos tehát a jelenléte a rossznak, hogy tudjunk róla, hogy felismerjük azt (s hogy ezáltal még jobban értékeljük majd a jót), ugyanakkor tudjunk nemet mondani is rá, megismerve, hogy mit teszünk általa. Isten ennek lehetőségét kínálja számunkra a teremtett fizikai világ ezen szintjén keresztül, a szellemi segítőink pedig mindenben a segítségünkre vannak, ezen utunk beteljesítése közben. Segítenek, hogy minél gördülékenyebben, gyorsabban, minél hatásosabban s minél határozottabban járjuk végig ezt az utat.

f5.jpg

S így már képbe is került a szabad akarat. Sokan felteszik tehát a kérdést, hogy akkor hol van a szabad akarat, melyről oly sok helyen hallanak? Valószínűleg azok nem találják, akik - mint írtam fentebb - a mostani testi születésük és haláluk közé szorítkozva gondolkoznak és ítélnek. Nagyon fontos tudni, sőt bizonyára ez a legfontosabb alaptétel, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel, a mostani személyiségünkkel, s a legkevésbé sem (csak) azok vagyunk, akiknek most gondoljuk magunkat. Örökké létező, isteni minőségű fénylények vagyunk, lelkek, akik létezésüknek egy kisebb részét, a reinkarnációs időszakukat élik, annak is egy apró láncszemét, egy fizikai testben eltöltött életet. Amikor arról beszélünk, hogy 'mi' vagy 'én', akkor sosem arról kell beszéljünk elsősorban, akiknek most tartjuk magunkat, hanem akik valójában vagyunk. S bár az a személyiség is rendelkezik szabad akarattal, akik most vagyunk, végső soron a valódi énünk élvezi azt teljes mértékben. A valódi énünket (akinek a testi életeink között vagyunk a tudatában) soha, senki sem kötelezi egyéni döntéseire - csak szeretettel sugallja, tanácsolja. Ugyanakkor mint akár nekünk a testi vágyaink, a lelkünknek ugyanúgy saját ösztöne a lelki fejlődése. Jól tudja, hogy mikor, min kell keresztül mennie, ahhoz hogy a lélekfejlődés folyamatában egyre feljebb és feljebb kerülvén, egyre közelebb kerülhessen Istenhez - kiből egykoron lett. Senki sem kötelezi arra, hogy mikor, mit tegyen, de saját maga tudja, hogy mit kell megtennie és hogy előbb-utóbb meg kell tennie. Szellemi segítői folyamatosan ellátják tanácsokkal, instrukciókkal, megértéssel, szeretettel, de sosem utasítás formájában. Hagyják, hogy minden lélek a maga módján és útján érjen el a minden lélek által elérni kívánt isteni célhoz. S mivel minden lélek ösztöne ez tehát, ezért előbb-utóbb minden lélek el is jut oda, de az már egyénileg erősen eltérő, hogy milyen módon, mennyi idő alatt, mennyi szenvedés és öröm által történik az meg.

Egy képletes példával élve, egy általános iskolai rendszert képzeljünk el, melyben nem számít, hányszor kezdjük újra a különböző osztályokat, de jól tudjuk, addig nem mehetünk középiskolába, amíg annak minden osztályát nem fejeztük be. S bár nem siettet senki, tehát magunk döntjük el, mennyi idő és nehézség árán jutunk előbbre, de természetesen bizonyos szabályokat be kell tartsunk - például hogy akkor léphetünk csak a következő osztályba, ha az előző minden tananyagát letudtuk, a kisebb hiányosságainkat pedig pótvizsgákon tudhatjuk le. S mivel mindannyian feltétel nélkül menni akarunk a középiskolába (ez ugyanúgy ösztönünk, mint gyermekkorunkban a járni vágyás), ezért teljességgel kizárt, hogy ne tennénk meg mindent a cél érdekében. Szintén hogy egy képletes értelemben vett példával éljek: noha tudjuk, hogy az iskolai év (testi élet) alatt hibázhatunk és hibázunk, de a nyári szünet (szellemi lét) alatt újra és újra nekivágunk a hiányosságainkat bepótolva, nekigyűrkőzni a következő lépcsőfoknak.

f4.jpg

A lelki fejlődésnek éppúgy megvannak tehát a szabályai, mint a testi fejlődésnek, mely alól természetesen senki sem bújhat ki, ilyen például a karma törvénye. Ahogy például a fizikai élet törvénye, hogy a test öregszik idővel, úgy a szellemi élet törvénye, hogy a lelkeket a karma tanítsa meg arra, miért nem érdemes a rosszat választani. S ezt azon a folyamaton keresztül teszi, hogy folyamatosan a lélek "eszébe vési", hogy bármit is tegyen más lelkekkel, azt végső soron saját magával is teszi - hiszen mindannyian a nagy egésznek egyenértékű részei vagyunk.

A léleknek szabad akarata van e folyamat végigjárása közben, természetesen a szellemi világ szabályait szem előtt tartva. Így maga dönti el, mire, mikor áll készen. Nincs idő, nincs siettetés, csak ösztön létezik, mely egy közös cél felé visz mindannyiunkat.

A mostani személyiségünknek ugyan látszólag szűkebb a szabad akarata, de csak látszólag, s ez voltaképpen a szűkebb tudatosságával is magyarázható. Amit meg kell éljünk, azt meg kell most éljük, hiszen ezért születtünk le ide. Finoman, de azért biztosan sugallnak, segítenek bennünket odaátról, hogy ne úgy kelljen visszatérnünk, hogy egész életünknek csak kevéssé vagy egyáltalán ne lássuk majd értelmét. Ugyanakkor minden pillanatban szabad akaratunk van abban, hogy döntünk a jövőnkre nézve. Hogy miként élünk meg egy adott szituációt. Hogy abban mit adunk másoknak. Minden pillanatban döntünk szabad akaratunkkal, hogy mások és magunk számára a jót vagy rosszat választjuk. Hogy mit adunk azzal a másiknak és magunknak. Amit meg kell éljünk, azt meg kell éljük, de azt ki mondja meg, hogy közben hogyan viselkedjünk másokkal és mit adjunk (lelki értelemben) másoknak? Kizárólag mi magunk - melybe beletartozik a mostani énünk, és felsőbb énünk (a lelkünk) is. Egy számunkra negatív szituációt is kezelhetünk bosszúsan, másokat megsértve, valamint kezelhetünk megértéssel, türelemmel és szeretettel is. S ez az, amit már kizárólag mi döntünk el (bárhogy is sugallanának akár negatív szellemi lények is, mert ugye ez is előfordulhat), s a döntésünk következménye is kizárólag  a miénk lesz. Éppen ezért csak arra szabadna figyelnünk mindig, hogy mi hogyan élünk meg egy adott szituációt és hogy mi mit adunk másoknak és magunknak közben - lelki értelemben. Semmi esetre sem szabadna mások tetteit megítélni, legkevésbé megbosszulni, hiszen az a karma dolga, mely akár a gravitáció, kivétel nélkül mindenire hat. A karma dolga minden embernek, minden léleknek tükörképet mutatni (tanítói jelleggel), és ha ezt mi szeretnénk átvenni, kizárólag magunknak okozunk újabb negatív következményeket.

Hol van akkor tehát a határ eleve elrendeltség és szabad akarat között? Bízom benne, hogy most már tisztábban átlátható ez a kérdés, mint ezen bejegyzés olvasása előtt.

 

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

 

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr9514174509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noir10 2018.08.19. 20:54:53

KOSZONOM!

Elejètol fogva olvasom a blogot. Sokat tanulok belole.
Arra torekszem -foldi ès ègi mestereim segitsègèvel-, hogy a lelkem àltal kivàlasztot uton haladjak.

KOSZONOM

thoomas26 2018.08.20. 05:53:26

@Noir10:
Kedves Noir10!
Én köszönöm kedves soraidat és örülök, hogy hasznodra válnak az írásaim! Hogy mi is pontosan a sorsfeladatunk és a sorsutunk, arról egy ilyen című írásban már szóltam bővebben - gondolom akkor azt is olvastad már.
A lelked által kiválasztott út az, amin haladsz, egész pontosan amin most haladni vagy kénytelen. Nem is gondolnánk ugyanis, hogy odaátról, szellemi segítőinktől mennyi sugallatot, irányítást kapunk, hogy ez így legyen. Természetesen nem egy teljesen irányított, előre már teljesen lejátszott folyamat az életünk, de a lényegi részeket mindenképpen érinti ez - persze a lelkünk érdekében. S ha az utunkat (mely valamennyiünknél egyedi) úgy éljük, hogy közben minél több esetben olyat adunk másoknak (elsősorban lelki értelemben), amit szeretnénk, hogy mások adjanak nekünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy jó úton járunk. S persze azt is fontos megjegyezni, hogy jelen életünkben, ezen a szintű fizikai világban, mely jelenleg a Földön is van, még nem feltétlen a teljes tökéletesség a cél ebben, hanem az efelé való törekvés. Kívánok ehhez (is) minden jót neked! Üdv: Tamás

Noir10 2018.08.25. 22:34:05

@thoomas26: Dharma vagy karma?
Kèrdeznèm, hogy tartasz-e Budapesten eloadàst, tanfolyamot ha igen hol? Esetleg konyv?
Szivesen elmennèk meghallgatni,ès/vagy olvasnàm a konyveid.
Itthon ès kulfoldon (ahol lehetosèg van rà) Prànandi tanfolyamra jàrok, valamint egyèbb kiegèszito eloadàsokra.
Korai felnott korom ota èreztem mindig egy hiànyt legbelul ,most ugy èrzem ràtalàltam az utra amit kerestem.
Vàlaszodig tovàbb olavasom a blogod. Engem lenyugoz a tisztasàga ès az èrthetosège ami nagyon fontos.
Koszonettel Kovàcs Ibolya

thoomas26 2018.08.26. 08:51:17

@Noir10:

Első kérdésedre válaszolva. Tudásom szerint a dharma törvényt jelent, egyetemes törvényt, mely a világot fenntartja, meghatározza. A karma is egy ilyen törvény, jóllehet a dharma bővebb meghatározás. A világot a szeretet (mások, magunkkal való egységének elfogadása) tartja fenn és határozza meg. A karma arra törekszik, hogy erre rájöjjünk. Hogyan? Mivel mindig azt adja vissza nekünk, amit korábban mi adtunk másoknak, megtapasztalhatjuk igazán testközelből, másoknak szánt tetteinket, mintha azt magunknak adtuk volna. Rávilágít tehát, hogy bármit teszünk másokkal, azt valójában magunkkal tesszük, azért mert, bár különálló lények vagyunk, mégis egyek.

Második kérdésed. Veszprém megyében élek, s szabadidőmben foglalkozom spiritualitással, egészen pontosan azzal, hogy a saját élményeimből, megszerzett ismereteimből és a segítő szellemeimtől kapott információkból minél többet átadhassak olyan embereknek, akik érdeklődnek mindezek iránt. Interneten (itt a blogomon s még néhány oldalon) jelennek meg az írásaim, valamint alkalmanként személyes keretek között beszélgetek erről másokkal - könyvet írni, előadásokat tartani ezidáig nem volt lehetőségem, egészen pontosan nem próbálkoztam velük.

Ahogy írtam legutóbb is, nagyon örülök, hogy hasznosnak véled az írásaimat, s hogy sokat tanulsz belőlük - a célom voltaképpen ez lenne.
Egyébként a saját történetemet is megírtam, viszonylag részletesen, a kezdő írását itt az oldalamon találod, "Saját spirituális utam igaz története" címmel, ha még nem olvastad, ajánlom figyelmedbe - melyből megtudhatod, honnan is indultam, s miken mentem keresztül.

Üdv: Tamás

Caligar83 2018.10.26. 22:45:19

Kedves Tamás! Nos, nem is igazán tudom hol kezdjem, szóval inkább csak belevágok.

A nos a cikk ellenére sajnos még mindig nem teljesen tiszta, hogy hol van a határ a szabad akarat és az élettervben szereplő történések közt, amit ugye meg kell éljünk. Honnan tudom, hogy mi az, ami mindenképp meg kell történjen velem és mi az a helyzet, ahol én magam döntök a dolgok alakulásáról? Ha például valakit súlyos betegség gyötör, akkor az az életterve része, vagy esetleg elkerülhette volna és csak egy rossz döntés eredménye?! Egyáltalán mi a "jó" és "rossz" döntés, ezt honnan tudhatom?
Nem szeretnék felszínesnek, vagy komolytalannak tűnni, viszont néha nehéz egy-egy szituációban meglátni a karmát, illetve elfogadni a adott helyzetet.

Köszönöm válaszát előre!

Üdvözlettel:
Zsolt

thoomas26 2018.10.27. 15:30:26

@Caligar83:

Kedves Zsolt!

Ha nem bánod, tegeződjünk, jó? :)

Minden élet más és más, nincs két teljesen egyforma, ezért csak általánosságban tudok válaszolni, ami viszont mindenkire igaz. A lelkünk tehát egy kész tervvel érkezik ide, leszületésekor, melyet az előző élete alapján állít össze. Tudja, az alapján mit kell most megélnie, s ezeket vállalva érkezik, a szellemi segítők pedig biztosítják, hogy a tervben szereplő elemek be is következzenek. Minden, ami történik velünk, pláne az életünk meghatározó eseményei, okkal jönnek velünk szembe. Vagy mert korábban hasonlót okoztunk másnak, vagy azért kérte a lelkünk azt a megtapasztalást, mert tudta, hogy azon az eseményen keresztül vállalhat olyan személlyé, akivé válni akar, mert abból az élethelyzetből tud olyat tanulni, olyan következtetéseket levonni, melyekre neki éppen szüksége van.

A szabad akaratod jelenleg annyi, hogy hogyan éled meg mindazt, amit most a sorsod kínál. Megélheted úgy is, hogy bosszúsan, mérgesen, meg nem értéssel, közben mások megsértésével, bosszúval, stb., de megélheted ellenkezőleg is, megértéssel, elfogadással. Ez már kizárólag rajtad múlik. Ha előbbi módon jársz, újra negatív karmát okozol magadnak, s mivel nem érted meg, hogy miért kaptad, hogy mit kívánt üzenni neked ezzel a karma, ezért később újra meg kell kapnod azt. Utóbbi esetben azonban leteheted e terhet. A karma persze nem büntet, hanem csak azt adja vissza, amit korábban te adtál másoknak, hogy érezd annak a súlyát, illetve segít olyan helyzetbe kerülni, hogy megtanulhasd belőle azt, amit meg szeretnél.

Ha megérted egy adott élethelyzet üzenetét és pozitívan reagálsz rá, akkor oldhatsz fel már ebben az életedben is karmát, kvázi alakíthatsz az életterveden. Ugyanígy fordítva is, ha nem érted meg az üzenetet, szintén változtathatsz a terven, ám ekkor kedvezőtlen irányba. Tehát a szabad akarat azért komoly mértékben van jelen ebben az életünkben is, s igaz, hogy elsősorban a következő életünket alakíthatjuk vele, de azért komoly hatással lehetünk a jelenlegire is általa.

Másképpen szólva jelenleg annyi a dolgunk, hogy mindenen változtassunk jó irányba az életünkben, amin tudunk, mások és magunk megsértése nélkül, de amin így nem tudunk változtatni, azt fogadjuk el, értsük meg, hogy okkal kellett megéljük azt, és igyekezzünk benne minél pozitívabban maradni, mások és a magunk irányába.

Ha valakit súlyos betegség gyötör? Ugyanaz igaz rá, mint bármely más élethelyzetére. A lelkének ebből kell tanulnia, ezt kell megtapasztalnia. Vagy azért, mert korábban ilyen átélést okozott másnak, vagy azért mert ez az állapot okoz benne olyan felismerést, olyan változást, melyre neki éppen szükséges lesz a jövőben. Lehet egy, ebben az életében hozott rossz döntése eredménye is. Egy azonban tehát tény, semmiképpen sem véletlen. S annyit tehet, amit az előbb is írtam, hogy próbáljon meg mindent megtenni - mások és maga megsértése nélkül - azért, hogy jobb legyen, de ha nem tud rajta így változtatni, akkor fogadja el és értse meg, hogy okkal kapta mindezt. S ami fontos még, hogy igyekezzen az adott helyzetben a lehető legpozitívabban viselkedni mások és önmaga felé is. Ha így tesz, akkor lehet a legbiztosabb abban, hogy a megfelelő úton jár.

Hogy mi a"jó" és mi a "rossz"? Bár ez mindenkinek mást jelent, alapvetően egyszerű a válasz, mely mindenkire igaz. A "jó" minden olyan cselekedet, gondolat és tett, melyben az ember nem csak magát nézni, hanem egyenlően másokat is. S "rossz" minden, ahol az ember csak magát nézni, s másokkal nem törődik. Minden pillanatban hozunk döntést arról, hogy a tettünkkel, gondolatunkkal, szavunkkal a jót vagy a rosszt követjük, ugye? Ez az óriási szabad akarat, szabad mozgástér. S minden ezt követő eseményt az határoz meg, hogy a mindenkori pillanatainkban hogyan döntöttünk - és mindig az tér vissza hozzánk, amit kifelé elindítottunk magunkból.

Természetesen, ha konkrétan szeretnénk látni egy adott élethelyzetben, hogy mi is volt a pontos ok, szükség lehet egy reinkarnációs hipnózisra is, de én azt gondolom, felesleges információkhoz jutnánk. Egészen pontosan nem felesleges persze, csak nem biztos, hogy ennyire fontos lenne azt megtudnunk. Hiszen minden esetre igazak azok az általánosságok, melyeket fentebb írtam a kommentemben, tehát bármi is az ok, ha valaki így áll hozzá és így oldja meg őket, akkor sikerrel járt.

Remélem, sikerült jobban tisztáznom benned a kérdésedben megfogalmazottakat!

Üdv: Tamás

Caligar83 2018.10.27. 16:33:52

@thoomas26: Szia Tamás! Nem, egyáltalán nem probléma a tegeződés! :-)

Először is köszönöm a válaszod, valamivel tisztább a kép, viszont a leírtak alapján szemlélve az életet, azért sokszor maradnak kisebb-nagyobb kételyeim afelől, hogy az adott helyzetben jól döntöttem-e. (Őszintén szólva, már egy jóideje élek úgy, hogy elfogadok minden helyzetet úgy, ahogyan az történik) Mire gondolok? Például, ha abból indulunk ki, hogy minden történésnek az életben oka van, akkor adjak sapkát a gyermekemre hogy ne fázzon meg, vagy teljesen mindegy, mert " ha kell" akkor megfog?! Vagy éppen segítsem pénzel a részeg kéregetőt, vagy azzal teszek rosszat, ha adok?! Teljesen más szituáció egy baleset, ahol az úton közlekedő autós fáradt, elbólint, ezzel halálos balesetet okoz a vétlen közlekedők közt. Ez azért nagy "feladat", amivel szembe kell nézni, vagy tanulji belőle. Elnézést, ha kissé bugyutának tűnnek a példàum, csupán próbálom a mindennapi életben elémkerülő döntéshelyzeteket léírni. :-) Illetve még egy kérdés és befejezem: valóban ennyire nagy az összefonódás élet és élet közt? Vagyis ami az egyiknek az élettervében levő feladat, illetve az arra adott válasza a másik ember életére van/lehet hatással? Pl.: gyermek balestben elvesztette a szüleit, ezáltal a rokonokhoz kerül és ők nevelik?!

Nos, hirtelen ezek voltak bennem, mégegyszer ne haragudj, ha értetlenkedésnek tűnik!

thoomas26 2018.10.27. 17:49:50

@Caligar83:

Szívesen, és nem, nem gondolnám, hogy értetlenkedésnek tűnne amit írtál vagy hogy bugyuták lennének a példáid. Hidd el, nagyon sokan felteszik (minimum magukban) ezeket a kérdéseket.

Ahogy írtam is, akkor döntesz helyesen egy adott helyzetben (bármi is legyen az), ha igyekszel döntéseddel a legkevesebb ártást szerezni másoknak és magadnak. (Itt elsősorban lelki értelemben vett ártásra gondolok.) Ha a döntéseddel a legkevésbé ártasz másoknak, ha minél inkább olyan érzést keltesz általa másokban, amit szívesen vennél, ha más okozna benned, ellenkező esetben. Tulajdonképpen ennyire egyszerű. S persze nem cél (még) a tökéletesség ebben, de törekedni kell rá.

"...adjak sapkát a gyermekemre hogy ne fázzon meg, vagy teljesen mindegy, mert " ha kell" akkor megfog?!"
Ha kell, hogy megfázzon, akkor ekkor is megfog, ha sapkát adsz rá, igen. Viszont! Azzal, hogy szeretően gondoskodsz a gyermekedről - ami a helyes út -, egyértelműen azt is jelenti, hogy nem vagy irányába felelőtlen. Tehát egy nyilvánvaló helyzetben, amikor tudod, hogy kint hideg van és tudod, hogy kell a sapka, akkor a helyes döntés mindenképpen az, hogy sapkát adsz rá. Ha ő annak ellenére is megfázik, hogy te megtettél minden tőled telhetőt (ami normális esetben elvárható tőled) ez ellen, akkor beszélhetünk arról, hogy neki azt kellett megélnie - ám ekkor már ezzel te nem generáltál magadnak negatív karmát, tehát a te döntésed helyes volt.

"...segítsem pénzel a részeg kéregetőt, vagy azzal teszek rosszat, ha adok?!"
Valamennyivel bonyolultabb az előzőhöz képest. Először is fel kell nőni (lelkileg) arra a szintre, hogy önzetlenül adjunk bárkinek abból az anyagi készletből (például pénzből), melyre nekünk nincs szigorú értelemben véve szükségünk (tehát nem kell az alapvető létfenntartásunkhoz). Erre felnőni sok-sok élet szükséges, van aki itt tart már, van aki még nem. Ha nem tartunk még itt, s adományt nehéz szívvel adunk, akkor voltaképpen ha adunk is, az az életünk végén történő elszámolás során nem lesz kiemelkedő tett túlságosan, hiszen nagyon fontos, hogy szívből tegyük azt, amit teszünk, s ne azért, mert mások elvárják, vagy mert azzal jobb színbe akarunk feltűnni. Persze ettől még nem rossz cselekedet így sem, ha adunk, csak korántsem olyan, mintha azt szívből tettük volna. Ha viszont szívesen adunk, akkor az az összeg erejéig, amit tudunk nélkülözni, jót teszünk egy ilyen adománnyal, hiszen ellenkező esetben mi is örülnénk neki. Persze nyilván a legtökéletesebb olyan módon adakozni, hogy azt lehetőleg ne olyanra költse az illető, mely őt tovább rombolja (alkoholra például), hanem ami a létfenntartásához feltétlen szükséges. Egyéb esetben, egyébként a legtöbb esetben nem az a legkiemelkedőbb - karmikus értelemben - ha valakinek pénzzel vagy anyagi dolgokkal adományozunk, hanem sokszor sokkal többet ér egy jó szó, egy mosoly, mások meghallgatása a bajban, stb., tehát ami közvetlen az érzelmekre, lelki dolgokra hat és ami nem is kerül semmibe.

"...egy baleset, ahol az úton közlekedő autós fáradt, elbólint, ezzel halálos balesetet okoz a vétlen közlekedők közt."
Ha egy ilyen eset történik, akkor a következő szokott a "színfalak" mögött történni. Aki meghalt a balesetben, annak mindenképpen meg kellett halnia, tehát eljött az idő számára, hogy a lelke visszatérjen a szellemvilágba. Ha nem így halt volna meg, akkor meghalt volna nagyjából azonos időben, más módon. Ugyanakkor egy, az általad vázolt példa a legtöbb esetben olyan, ami előre eltervezett. Több féle lehetőség is elképzelhető, most csak egy példa a sok közül: a vétkes sofőr lelke egy leckét akart magának, hogy soha ne üljön autóba akkor, amikor nagyon fáradtnak érzi magát. (A lélek nem felejt, és egy következő életben már sokkal kisebb a valószínűsége, hogy ugyanezt elkövesse.) A példádban tehát a vétkes sofőr lelke nagy valószínűséggel vállalta ezt az eseményt, de ennek ellenére mindannyiunknak szóló lecke is ez egyben - miszerint soha ne üljünk volán mögé akkor, ha nem érezzük teljesnek magunkat. Ha valaki úgy a volán mögé ül, hogy fáradtnak érzi magát nagyon, azzal tulajdonképpen felelőtlen, és másokat tesz ki veszélynek, tehát nem helyes döntés. Árnyalja a helyzetet, ha például főnökünk kötelez erre, de persze attól még az a mi döntésünk marad. Most ez tudom, megint egy kicsit kuszának tűnhet így - bár remélem, azért annyira nem -, de ebből is csak az látszik, hogy igyekezzünk mindig helyesen dönteni, de ami ennek ellenére mégis megtörténik, azt vállalnunk kell és elfogadnunk - hiszen az a sorsunk volt. (És mindazok sorsa is, akik az adott helyzetben érintettek voltak.)

(folyt. köv. a következő kommentben, mert nem fér ki teljesen... :) )

thoomas26 2018.10.27. 17:51:21

...tehát a folytatás.

"...valóban ennyire nagy az összefonódás élet és élet közt?"
Igen. Érdemes erről akár könyveket elolvasni, amelyekben reinkarnációs emlékeket idéznek fel - például hipnózisban - emberek. Megdöbbentő, hogy életünk jelenlegi szereplői és eseményei mennyire következnek a korábbi életünkből, életeinkből és annak eseményeiből. Minden, amit a jelenben teszünk, hatással van a környezetünkben élőkre. S ez a hatás, akármilyen előjelű is, visszahat ránk a jövőben, sok esetben ugyanattól a lélektől, aki azt annak idején tőlünk kapta, de akár más lelkektől is. Egy rettentően és aprólékosan megrendezett "színjáték" az életünk ilyen szempontból, s mindannyiunk lelke nyomós okkal választja jelen életének korát, eseményeit, szereplőit, földrajzi helyét, akár bolygóját, stb., választása megegyezik azzal, amit karmája és/vagy kívánalmai okán meg kell élnie és tapasztalnia.

Természetesen ha van még kérdésed, tedd fel nyugodtan.

Üdv: Tamás

Caligar83 2018.10.27. 18:50:23

@thoomas26: Köszönöm szépen a válaszokat, így már sokkal érthetőbb. Ilyesmi irányba gondolkodtam én is, akkor ezek szerint a helyes irányban. :-)

Köszi&Üdv.:
Zs.

thoomas26 2018.10.28. 16:55:15

@Caligar83: Nagyon szívesen, örülök, hogy sikerült jobban megvilágítanom számodra mindezt! Üdv: Tamás
süti beállítások módosítása