Mi történik a lélekkel a testi halála után?
2019. március 24. írta: thoomas26

Mi történik a lélekkel a testi halála után?

Valamennyi írásomból egyértelműen kiderül - s bízom benne, Olvasóim döntő többségének sem kérdés ez már -, hogy a testi halál a legkevésbé sem az, aminek a legtöbben gondolják, s az valóban csak a testre vonatkozik. Maga a lélek, akik valójában vagyunk, független annak élettartamától, létezett annak megfoganása és létezni fog annak elmúlásával is. Mindannyiunknak sok-sok fizikai élete volt már (esetenként akár több száz is), s még előttünk is van jó néhány. A lélek, akik valójában vagyunk, földi ésszel felfogva örök életű, s létezésének jelenlegi szakaszán (a reinkarnációs időszakban) életét hol testben a fizikai világban, hol test nélkül a szellemi világban (mely az igazi otthonunk) tölti. Nagyon leegyszerűsítve fogalmazva, a lélek leereszkedik, ebbe a szellemi világnál jóval durvább és alacsonyabb rezgésű fizikai világba, hogy megtanulja, mit jó tenni a többi lélekkel és mit nem. Bármit megtehet itt mással, amit csak akar, az erre a célra létrehozott karma törvénye pedig gondoskodik arról, hogy a későbbiekben mindig azt kapja vissza minden lélek, amit korábban másnak adott. Nem büntetésképpen, hanem hogy tükröt mutasson neki, hogy tanulhasson belőle. Hogy tetteinek, a saját bőrén való érzése által felismerhesse, mit jó tenni mással és mit nem. Erre azért van szükség, hogy minden lélek megtanulja azt az alapigazságot, hogy bár különálló lények vagyunk, a forrásban (Istenben) mindannyian össze vagyunk kötve, s hogy ezáltal minden tett kihat valamennyi másik lélekre is. Amennyiben ezt a tudást megfelelően elsajátította, nem kell többet leszületnie, létezését a szellemvilágban folytathatja tovább. (Erről még többek között itt írtam bővebben.)

lel0.jpg

Ez azonban elemi tudásnak számít, így a fizikai világokon való életek végigélése ugyanolyan kötelező jellegű, mint itt nálunk az általános iskola elvégzése. Ki előbb végzi el, ki utóbb, de végül minden lélek túl jut rajta. A fizikai világ erre a célra lett létrehozva, s mint az iskolában, úgy itt is több féle szint létezik, melynek a hatalmas Világegyetem ad otthont és melyben minden lélek megtalálhatja a lélekfejlettségi szintjének, és karmikus előzményei függvényében készített tervének leginkább megfelelőt. Ezen szintek között természetesen az a különbség, hogy a benne élő lelkek mennyire sajátították már el a fenti alapigazságot - hogy csak azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek. Következésképpen minél magasabb szintű egy fizikai világ, annál jobban uralkodó érzés benne a szeretet, az egymás elfogadása, megértése, s az ott használt fizikai test is annál finomabb rezgésű, annál kevésbé szűkíti le a szellemvilágban egyébként teljes egészében jelen lévő tudatosságunkat. (Ebből egyértelműen láthatjuk, hogy a jelenleg Földön lévő fizikai világ valamennyivel a "közepes" szint alatt van.)

A szellemi világ is szintekből áll, s minden lélek arra a szintre helyezkedik átmenetileg, amilyen a lélekfejlettségi mértéke (amennyire elsajátította az alapigazságot). Különbség a fizikaival szemben azonban, hogy a fizikain többféle szintű lelkek lehetnek együtt (bár a legtöbben egy szintről érkeznek), míg a szellemiben minden lélek a maga szintjére kerül, azonban egymással így is találkozhatnak eltérő szintűek, ha mindketten szeretnék. A lélek a szellemi világban éli teljes életét, az az igazi otthona, a fizikai világ tehát csak iskola jelleggel teremtetett meg. Teljes tudatosságában odaát létezik, s ott van igazán ismeretében saját önvalójának is. Ott látja egyben létezése minden eddigi részletét, látja, hogy a környezetében melyik lélek ki is valójában és hogy ki is volt neki eddig, különböző fizikai életeiben, valamint azt is látja, hogy amit eddig tett másokkal, annak következményeképpen mit kell következő életére bevállalnia, beterveznie, hogy a lelke további fejlődése, a korábbi hibáiból való tanulása által megtörténjen. Azt is tudja, hogy valahányszor leszületik a fizikai világba, többé-kevésbé elfelejti ideiglenesen mindezen tudását (ezen a szintű fizikai világon inkább többé, mint kevésbé), ezért a szellemi segítői gondoskodnak arról, hogy közben minden úgy alakuljon, ahogyan a tervének megfelelően alakulnia kell. Láthatjuk tehát, nem csak arról van szó, hogy mi történik a lélekkel a testi halála után, hanem arról is, hogy mi történik előtte.

lel1.jpg

Nem most születtünk meg valójában és nem is most fogunk meghalni - ez csak a mostani testünkre vonatkozik, s ezt a folyamatot már számtalanszor átéltük a korábbiakban, s fogjuk is még a következőkben. (Hogy miért nem emlékezünk most minderre, itt írtam bővebben.) A lélek, mivel az igazi otthona a szellemvilág, sosem képes teljesen elhagyni azt, így teljes energiájának mindig csak egy részét hozza le magával a testi leszületésekor. Ez az a kis rész, mellyel kialakítja az adott testhez és életéhez tartozó személyiségét, mellyel itt, ez idő alatt azonosul, s mely által végigéli azt a sorsutat, amit végig kell neki. A testi halála után ez a kis rész visszatér az egészhez, s egyrészt bele is olvad a lélek egészébe, gazdagítva, megváltoztatva azt, de másrészt örökre meg is tartja ezen személyiségét. Visszatérve, s újra egyesülve az egész energiájával, tudatában lesz újra annak, hogy ki is ő valójában és tudatában lesz újra minden korábbi személyiségének is. Láthatjuk, mivel a lélek energiája megosztható, így bár egy konkrét lélekről beszélünk, mégis képes a továbbiakban bármelyik korábbi személyisége alakjában mutatkozni más lelkek előtt, ha az az adott lelkeknek szükséges. Hasonlóan ahhoz, mint itt egy jó színész, aki bár egy konkrét személy, mégis természetes, hogy eddig már több tucat szerepet, különböző személyiséget alakított a karrierje során, s az is természetes, hogy ideiglenesen bármelyik szerepét újra fel tudná venni, ha a közönsége vagy bárki más arra kérné.

lel7.jpg

A lélek, amikor vállalkozik a testi életére, tisztában van tehát azzal, hogy ez idő alatt - azon részével, mellyel leszületik - nem lesz tudatában teljes önvalójának, s jobbára azonosul azzal a szereppel, amit jelenleg vállal. Persze a szellemvilágban hagyott lényeges része tudatos marad, de azért az állapotát többé-kevésbé befolyásolja, hogy éppen testi életet is él. Egyrészt kissé kevesebb energiával rendelkezik olyankor odaát, másrészt természetesen átérzi mindazt, amin a része a fizikai világban keresztülmegy. (Több helyütt írtam már; ha elérkezik a testi halálunk ideje, és jönnek elénk már korábban hazatért szeretteink, akkor olyan szerettünk is tud elénk jönni, akinek a lelke már időközben újra leszületett, hiszen azon egyénisége továbbra is él, tehát a lelke, számunkra képes annak formájában megjelenni. Csupán abban vehetjük észre, hogy időközben újra leszületett a lelke, hogy az adott lélek fényessége, energiája kissé tompább.)

lel2.jpg

A lélek akkor tudja tovább folytatni a létezését megfelelően egy testi élet után, ha az adott része is megfelelően visszatért hozzá, tehát ha újra eggyé vált vele. Annak a személyiségnek, annak a lélekrésznek tehát, akik most vagyunk, nagyon fontos, hogy megfelelő módon visszatérjen a szellemvilágba, a testi halála után. Ez persze a legtöbb esetben rendben meg s történik, azonban egyrészt jó néhány esetben csak (túl) sok idő múlva, másrészt mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ez a visszatérés zökkenőmentesebb legyen.

A testi halál időpontja fix, már a leszületés előtt eltervezett időpont. Ha ez eljön, akkor a léleknek mennie kell, akkor (szinte minden esetben) bármi is történjék, a test meghal, s a lélek elszakad tőle. Ezzel az időponttal tisztában vannak odaát is, ezért tudják jól, az mikor jön el, s szellemi segítőink valamint azon szeretteink, akik már korábban visszatértek, jönnek elénk, hogy fogadjanak, s hogy átsegítsenek bennünket. Ez az állapot nagyban hasonlít arra, mint amikor itt egy nagyon valósághű álomból felébredünk. Az álom alatt tudjuk, hogy az a valóság, s mikor felébredünk, több-kevesebb ideig még mindig azt hisszük, hogy az is valóság volt, ám egy idő után szépen lassan feleszmélünk, hogy az csak álom volt, s visszanyerve éber tudatállapotunkat, újra tisztában leszünk azzal, kik is vagyunk valójában. Hogy ez pár pillanatot vagy jó néhány percet vesz igénybe, sok mindenen múlik, mint ahogy az is, hogy a testi élet után meddig tart újra visszazökkenünk a "rendes kerékvágásba". Előbbi esetben függ az álom mélységétől, a pillanatnyi lelki és tudatállapotunktól, az ébredés hirtelenségétől, míg utóbbi esetben a lélek fejlettségi szintjétől, hogy hányadszor csináljuk már ezt végig, valamint attól, hogy az éppen hátrahagyott életünkben milyen világnézettel azonosultunk, s hogy a testi halálunk milyen gyorsan, milyen körülmények között következett be. Mivel a testi halálunk körülményein persze nem biztos, hogy tudunk változtatni, ezért a másik függvényen tudunk nagyon sokat segíteni, még pedig, hogy milyen világképet alakítunk ki magunknak jelen életünkben. Hiszen ezzel nem kevesebbet teszünk, minthogy lényegesen elősegítjük azt, hogy a testi halálunk után a szellemvilágba való visszatérésünk zökkenőmentes legyen. Nagyon fontos, hogy minél inkább elfogadjuk most a túlvilág létezését, hogy minél inkább tudatában legyünk annak, hogy mi is történik, ha eljön az időnk, s hogy akkor mit is kell majd tegyünk, mert ez nagyban fogja segíteni az elénk érkező segítőink munkáját is, de nem utolsó sorban a mi hazatérésünket is, s egyben a lelkünk további - zavartalan - létezését.

lel3.jpg

Ha valaki túlzóan azonosul jelenlegi testi életével és túlzóan elhiszi, hogy csupán ennyi a létezés, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy a testi halála után többé-kevésbé zavart tudatállapotban lesz. Egyrészt nagyon meg fog lepődni, hogy mégsem halt meg, s nem is fogja érteni, hogy valójában mi is történt vele. Van olyan lélek, akik el sem fogadja vagy fel sem fogja ezt a tényt, s egy ideig ugyanúgy tesz-vesz tovább, éli az életét, mint addig, s nem is érti, a többi ember miért nem figyel rá, miért nem veszi senki észre. A szellemi segítők ugyan mindenki elé jönnek (aki elé még szükséges), de a lélek tudatállapota nagyban befolyásolja azt, hogy a lélek észreveszi-e őket vagy észre akarja-e venni őket egyáltalán. S mivel a szabad akaratot tiszteletben tartják, erőszakkal nem kísérnek át senkit sem a túlvilágra, így sok múlik azon, hogy az adott lélek miként viszonyul hozzájuk és az átkelés megtételéhez. Ha túlzottan ragaszkodik az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez, ha fél az átkeléstől, mert az adott életében elhitte például a pokol örök tüzét és tisztában van vétkes voltától, vagy ha egyszerűen zavart lesz attól, hogy hogyan lehet életben, hiszen egyszer meghalt, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy nem akarja vagy nem veszi észre a szellemi segítőit és a számára kinyílt kaput a szellemvilág felé.

Nagyon sokat segíthetünk még életünkben, hogy ez ne így legyen! Magunk részére úgy, hogy minél inkább beépítjük a világképünkbe a túlvilág létezését és működését, hogy ha odaérünk, ne érjen bennünket felkészületlenül, mások részére pedig úgy, ha egyrészt felnyitjuk a szemüket még életükben, ha nyitottak rá, másrészt testi haláluk után megszólítjuk őket (akár gondolatban, akár szóban), s mindezt közöljük velük. Valamint nagyon fontos, ha szerettünk volt az illető, hogy bár szeretettel gondoljunk rá, de igyekezzünk elfogadni a hazatérése tényét, s a biztos viszontlátás tudatában engedjük őt tovább, mély, el nem engedő gyászunkkal ne tartsuk őt fogva. Ez olykor nagyon nehéz, sőt egyes esetekben egyenesen lehetetlennek tűnik, ami természetes és érthető ugyan, de az eltávozott szerettünkért mégis meg kell tehát próbálnunk így gondolkodni. Hogy érzékelnek-e akkor bennünket, arról itt írtam bővebben.

lel4.jpg

A testi halálunk utáni átmenetre tehát fel kell készülnünk. Ennek fontossága legalább akkora erejű, mintha úgy utaznánk ki egy számunkra még idegen országba, hogy az égvilágon semmit sem tudnánk róla. Ugyan várnának ránk ottani segítők, ismerőseink, de fogalmunk sem lenne arról, hogy az adott országban milyen nyelvet beszélnek, hol is található, milyen ruhát lenne érdemes vinnünk, milyen pénzformát, esetleg milyen oltások szükségesek, stb. Ugye nagy felelőtlenség lenne, s persze nagyon veszélyes is - számtalan kényelmetlenséget okozhatnánk magunknak még akkor is, ha egyébként várnak majd ott bennünket.

A léleknek a testi halál utáni közvetlen állapotát tehát az aktuális tudatállapota, az ismeretei határozzák meg. Így nagyon eltérő, hogy a szellemvilágba való átkelésig mi történik vele, hogy addig mennyi idő telik el, s az is, hogy az átkelést követően mennyi időre lesz szüksége, hogy a teljes tudatossága visszatérjen, hogy újra egy öntudata legyen a teljes lelkével. A skála nagyon széles, attól a lélektől kezdve, aki évszázadokig itt reked a köztes térben, addig a lélekig, aki tiszta tudattal és magabiztosan, rutinosan, szinte azonnal átkel, akár még szellemi segítség nélkül is. Akik hosszabb ideig itt rekednek (több, mint kb. másfél hónap), bezárul a számukra kinyitott kapu a szellemvilág felé, s akkor nyitják meg újra, amikor maga a lélek - akár segítséggel, akár önszántából - saját maga hozza meg a döntését az átlépést illetően. Addig azonban energiára van szüksége az ittlétéhez, s azt úgy tud szerezni hogy hozzákapcsolódik a még testben élő más személyekhez. (Hétköznapi nyelven szólva megszállja őket, erről itt írtam bővebben.) Ez megint csak széles skálán mozog, attól kezdve, hogy valakitől csak olykor vételez némi energiát, addig bezárólag, hogy valakihez oly mértékig kapcsolódik, hogy teljesen átveszi az elméje felett az irányítást. Ennek mértéke egyébként a megszállott egyén lelki és tudati állapotán múlik, ahhoz hasonlóan, ahogy a testi egészség megromlása is elsősorban azon múlik, hogy a testünk védvonala, az immunrendszer mennyire erős. Amikor szellemeket érzékelünk, akár érzés, akár látható formában, az esetek nagyobb részében olyan szellemekről beszélhetünk, akik még nem tértek vissza a szellemvilágba. (Erről itt írtam részletesebben.)

lel5.png

A legtöbb lélek szerencsére, ha azonnal nem is, de kis idő múlva belátja és elfogadja, hogy mi történt vele, s a szellemi segítőit is észreveszi. Így általában (legkésőbb) a temetése napjáig itt marad, de aztán átkel a szellemvilágba. A legtöbben azért várják meg a temetést, hogy jelen legyenek, s érezvén a többi jelenlevő ember, feléje küldött gondolatát, érzelmét, átérezzék azt, mit gondoltak róla mások. A kellően tudatos léleknek a legkevésbé sem számít ilyenkor, hogy a temetés mennyi pénzbe került, hogy milyen felhajtás övezi, kizárólag az a fontos, hogy mit gondolnak róla az azon résztvevők, hogy mennyire gondolnak rájuk szeretettel.

Visszatérve a szellemvilágba meg kell várni azt, ameddig az éppen visszatért lélekrész újra egyesülni képes a teljes lelkével, tehát míg a teljes tudatossága vissza nem tér. Ennek tartama egyénileg változó, ki előbb, ki később jut el idáig, de odaát ezt türelmesen és szeretettel segítve kivárják. Korábban visszatért szeretteinek a lelkével már a kapuban találkozhatott az éppen hazatérő lélek, de erre a továbbiakban újra és újra módja nyílik. Ahogy írtam fentebb, minden lélek azt a személyiségét mutatja majd nekünk, amelyről a leginkább felismerjük. Például ha ezen életünket követően, a mostani nagypapánk jön majd ott velünk szemben, addig, amíg nekünk szükséges, az adott lélek (aki most a nagypapánk volt) az ő képében fog számunkra megjelenni, hiszen tudja, így ismerjük fel őt a legjobban. Azonban ha már visszatért a teljes tudatosságunk és tudjuk, hogy az adott lélek csak ebben az életünkben volt a nagypapánk, előtte például a gyermekünk volt, előtte meg a munkatársunk, és így tovább, akkor már nincs szükség ezen alakfelvételre, akkor már úgy mutatkozik meg előttünk az adott lélek, ahogyan valójában mutatkozni képes, aki valójában ő. De ez akkor már számunkra is természetes lesz, hiszen akkor már nem csak a legutóbbi szerepével azonosítjuk a másik lelket, mint ahogyan magunkat sem csak a legutóbbi szerepünkkel azonosítjuk, hanem minden korábbit együttvéve leszünk képesek átlátni és értelmezni másokat és magunkat.

lel6.jpg

Ha a visszatérés a szellemvilágba rendben végbement és a teljes tudatosságunkat is visszanyertük, akkor folytathatjuk tovább a létezésünket. Kipihenhetjük az elmúlt időszak fáradalmait, találkozhatunk és tetszés szerint időt eltölthetünk minden olyan lélekkel, aki szintén találkozni kíván velünk, illetve eleget tehetünk egyéb elfoglaltságainknak is. Felsőbb szellemi engedéllyel ugyan, de alkalmanként megtehetjük azt, hogy "személyesen" is meglátogathatjuk még itt, a Földön élő szeretteinket, hogy jelenlétünkkel megnyugvást szerezzünk nekik. Természetesen a legtöbb esetben nem sokat érzékelnek akkor belőlünk, de ez egyrészt nem mindig van így, másrészt azért valamilyen szinten mindig nyújthat segítséget a puszta jelenlét is. Testben élő szeretteink életét, felénk küldött gondolatait, érzelmeit folyamatosan nyomon követhetjük a szellemvilágból is, sőt az általuk küldött energiák hatással is lehetnek ránk. Ezért nem mindegy, milyen gondolatokkal és érzelmekkel viszonyulunk eltávozott szeretteink felé, hiszen annak előjelével hatással vagyunk rájuk. A testi halált ők már korántsem annak veszik, aminek mi, és szeretnék, ha ezt mi is minél inkább el tudnánk fogadni. Összességében elmondható, hogy annál boldogabbak és nyugodtabbak lehetnek, minél inkább annak látnak és érzenek bennünket.

lel8.jpg

Ugyanakkor nagyon fontos mozzanat a szellemvilágbeli életünkben, hogy a szellemi vezetőnkkel (mindenki rendelkezik egy ilyen, nálánál jóval fejlettebb szellemi segítővel) át- és kiértékeljük éppen hátrahagyott fizikai életünket, s elkezdjük az abban elkövetett tetteink következményeképpen, megtervezni a következő leszületésünket, a következő életutunkat. Nagyon fontos még megemlíteni, hogy egy úgynevezett "bírói testület" előtt is számot kell adjunk legutóbbi fizikai életünkről. Természetesen ne olyan testületet képzeljünk el, mint itt a Földön. Magas rangú szellemi vezetők előtt jelenünk meg ilyenkor, akik szeretettel, elfogadással, megértéssel (és sosem megítéléssel) viszonyulnak hozzánk, s jó tanácsokkal látnak el bennünket a jövőre vonatkozóan. Az elkövetett rossz cselekedeteinkért sosem mások, legfeljebb magunk neheztelünk saját magunkra, hiszen ottani teljes tudatosságunkban már látjuk és érezzük azoknak súlyát, s jövőnkre vetülő következményeit, melyeket majd vállalnunk kell a következő leszületés alkalmával. Mindezek ismeretében és szellemi vezetőnk segítségével - ha felkészültünk rá - megtervezzük tehát a leendő, következő sorsutunkat, melyben visszahat ránk mindaz, amit korábban másokkal tettünk, hogy megismerve, átélve azt, a lelkünk fejlődhessen, s magasabb szellemi szintre emelkedhessen. Mihelyst találunk rá megfelelő alkalmat, időt, családi környezetet, s hozzá a megfelelő szereplőket, a megfelelő szereposztásban, akkor kiválasztjuk a leendő testünket, képletesen fogalmazva "szerződést kötünk" rá, s a megfoganás utáni rövid időn belül hozzákapcsolódunk lelkünk egy kisebb részével, hogy az előre kijelölt időpontig az ahhoz kapcsoló személyiséggel és sorsúttal éljünk. (Abban a tudatállapotban előre láthatók a még meg sem fogant testek legvalószínűbb sorsútjai.) S ez ismétlődik újra és újra, egészen addig, amíg a cikk elején említett alapigazságot megfelelően el nem sajátítjuk és megfelelően nem alkalmazzuk az életeinkben. A létezésünk azonban ekkor sem ér véget, csupán annyi történik, hogy kikerülünk a kötelező testet öltések időszakából, nagyjából annyit jelent ez, mint ebben az életünkben, ha befejezzük az általános iskolát.

lel9.jpg

Nagyon fontos tehát, hogy minél mélyebben tisztábban legyünk mindezekkel, hogy a testi halálunk utáni átmenet a lehető legzökkenőmentesebb legyen, valamint hogy másokat is a tőlünk telhető legkevésbé hátráltassunk, a testi halálukat követően. Nagyon fontos tudnunk, hogy a halál csak és kizárólag a testre vonatkozik, s ha bárki, bármikor eltávozik mellőlünk, az csak azért történt meg, mert az illető léleknek eljött a hazatérési ideje, míg a miénknek még nem. S nem meghalt valójában, csak a szellemi világba tért vissza, ahol csupán fizikai értelemben van messze tőlünk. Bár a testi sajátosságaink miatt, addig többnyire nem láthatjuk, nem érzékelhetjük, amíg a mi időn is el nem jön, de ő bennünket annál inkább, s ha mi is hazatérünk, újra ugyanúgy együtt leszünk vele, ahogy itt tehettük.

 

Medek Tamás

spirituális író, segítő (miben tudok segíteni?)

E-mail: thoomas26@gmail.com     Facebook oldal üzenet íráshoz: itt

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr4214711655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bogriella · http://aszavakablakokvagyfalak1.blogspot.com/ 2019.03.27. 15:45:42

Tranzit a Mindenhatóhoz. Ez a film indított el engem, asszem a rendező, aki egyben egyik főszereplője a filmnek, Albert Brooks, már akkor sejthetett, tudhatott valamit. :)

thoomas26 2019.03.27. 17:57:01

@bogriella: Igen, bizonyára saját világnézete (is) közrejátszott a film készítésekor. Sok olyan film van (de sajnos még nem túl sok), amely a túlvilág témáját boncolgatja. Nálam a Viskó című viszi a pálmát...

bogriella · http://aszavakablakokvagyfalak1.blogspot.com/ 2019.03.27. 19:41:04

@bogriella: Még valami eszembe jutott... A csodás álmok jönnek c. filmmel kapcsolatban.
Nem hiszem, illetve nem tudom elképzelni, hogy aki eldobja magától az életet, azt a másik síkon büntetnék a testi halála után, ráadásul olyan módon, ahogy az a filmben látható volt. Tudom film, mégis elgondolkodtam ezen, miközben nagyon figyeltem az érzéseimet. Teljességgel tolom el.

thoomas26 2019.03.28. 14:15:39

@bogriella: Az öngyilkosságról írtam egy cikket, ahol részletesebben is kifejtem mindezt, "Az öngyilkosságról..." címmel. Semmiképpen sem várják büntetéssel odaát, bár nem kap "vállveregetést", de őt is határtalan szeretettel és megértéssel fogadják. Az már más kérdés, hogy amiatt bánkódik majd a lélek, hogy azt a problémát, mely elől most elmenekült, a következő leszületése alkalmával újra vállalnia kell. Büntető környezetbe akkor kerülhet a lélek, ha az öngyilkossága után még nem kelt át a szellemvilágba és a köztes síkon a (nem kellően tudatos) gondolataival megteremti magának azt.