Az öngyilkosságról...
2017. december 15. írta: thoomas26

Az öngyilkosságról...

Szokták mondani, hogy két dologról nem mi döntünk az életben, a születésünk és a halálunk időpontjáról. Nos, ez igaz is, részben. Ugyanis valójában mi döntünk, de itt a 'mi' szó alatt nem azt a személyiségünket kell érteni, akivel most azonosítjuk magunkat, hanem a felsőbb énünket, a lelkünket. Akik valójában vagyunk. Korábbi írásaimban már többször is ejtettem szót arról, hogy leszületésünk előtt hogyan és miképpen tervezzük meg leendő életünket, előző életünk következményeképpen, s hogy mitől is függ, hogy mikor és hova születünk le. A jelenlegi életünk személyiségének főbb vonásai, a születésünk időpontja, az életünk főbb körülményei, a testünk sajátosságai, stb., mind általunk választott (vagy választani kénytelen) dolgok, melyek egymással, természetesen, összefüggésben állnak, s mind azt az egy célt szolgálják, hogy biztosítsák számunkra a megélni kívánt vagy kénytelen életutunkat. A születési időpontunk is tehát egy választott, konkrét időpont, mely a választott testhez kötődik.

A halál időpontjáról is írtam már korábban is, hogy szintén a leszületés előtt már ismert időpont. Kilépési pontnak nevezhetjük őket, melyből általában mindenkinek több is van - olyan időpontok ezek, melyek esetén a születéskor fennálló energiaminták állnak fenn újra, így azon a kapun, melyen annak idején átjöttünk, visszatérhetünk. A test kizárólag ezen időpontok valamelyikén halhat meg biológiai értelemben, hiszen a lélek ezen időpontokban hagyhatja el azt úgy, hogy az ezüstszálat is (mely a testtel összeköti) megszünteti. Minden egyes ilyen pont előtt a lélek maga dönt, hogy visszatér-e (a test meghal), vagy még marad a következő pontig. Döntését a legtöbb esetben annak fényében hozza meg, hogy miként ítéli meg: mennyiben sikerült végrehajtania azt a feladatot, életutat, amiért tulajdonképpen leszületett. Több ilyen kilépési pont is van tehát, de általánosságban elmondható, hogy már a leszületés előtt tudható, hogy melyik lesz az, ami a legnagyobb valószínűséggel lesz a tényleges időpont. A lelkünk tehát tudja, hogy mit és miért tesz, s azt is, hogy mikor. A jelenlegi személyiségünknek (a szellemünknek) pedig egy a dolga, hogy ezt megértse, elfogadja és viseltessen az életben úgy, ahogy az egy (értelmes, érző, tudatos) embertől elvárható. Itt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy ilyen értelemben (tehát a lélek szemszögéből) nem létezik véletlen vagy váratlan halál. Csak az hal meg, akinek eljött az ideje, s a lelke úgy döntött, megy. Akinek nem jött el még ez az idő, az nem fog meghalni - egész egyszerűen úgy fog alakulni az élete, ritkán csodával határos módon is, hogy ez ne történjen meg. Természetesen az életminősége már mindenkinek saját magán múlik, a fentiek csupán a test tényleges haláláról szólnak - tehát vigyáznunk magunkra és a testünkre, ennek ellenére is elemi érdekünk.

A lélek nem ritkán nagy nehézségeket is beletervez, bele kell tervezzen az adott életútba. Ilyenkor mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az adott életre szóló személyisége nem bírja majd a megpróbáltatásokat, s öngyilkossággal próbál menekülni a feladata elől. Magát az öngyilkosságot azonban soha nem tervezi meg a lélek, noha a lehetőségével nyilván számol. A lélek mindig bízik abban, hogy a leendő, vállalt személyisége, majd megbirkózik azért valahogy mindezzel. Hiszen ne felejtsük el, bármilyen nehézség leckéje pontosan az, hogy megbirkózzunk vele, s amennyiben nem tudunk rajta változtatni, akkor alázattal viseljük, elfogadjuk, megértsük azt. S sosem az, hogy elfussunk előle. Pláne nem a fizikai életből való önkényes kilépéssel. Mivel erre csak a lelkünk "jogosult", ezt csak ő teheti meg (s természetesen ő is csak meghatározott, szigorú rendszer keretében), a jelen személyiségünk nem, ezért a lehető legrosszabb választás, ha valaki az öngyilkosság mellett dönt. Több szempontból is.

Egyrészt mert a visszatérése a szellemvilágba nem feltétlen lesz zökkenőmentes. Külön kaput kell nyitni számára, akár egy itt ragadt szellem esetében, hiszen nem abban az időpontban érkezett vissza, amikor annak ideje lett volna, számára. Ehhez ráadásul segítség is kell, hasonlóan mint egy itt ragadt szellem esetében. Továbbá neki is tudatosnak kell lenni minderre - ami egy öngyilkosságot követően nem biztos hogy egy könnyen vállalható állapot, hiszen sok szellem, érthető módon, zavart ez esetben. Noha a legtöbb öngyilkosságot elkövető ember szelleme a tettét követően hamarosan visszatérhet a szellemvilágba, köszönhetően a segítő szellemi lényeknek, nagyon sokan mégis itt ragadnak, legalább addig az időpontig, amíg a tényleges haláluk be nem következett volna. Addig azonban sok esetben szörnyű kínokat élhetnek át, hiszen abban a tudat- és lelki állapotban vergődnek, mely az öngyilkosság pillanatában jelen volt bennük - kiegészítve sokszor azzal a felismeréssel, hogy valójában nem is tudták magukat megölni. Az öngyilkosságot elkövetett emberek szellemére tehát abban az esetben, ha itt ragadnak, ugyanazok a szabályok és körülmények vonatkoznak, mint a tényleges haláluk után, de nem kellő tudatosságuk miatt itt ragadt szellemekre. Ugyanúgy lehet őket segíteni, ugyanúgy segítségükre sietnek segítő szellemi lények, de a végső döntés is ugyanúgy az adott szellemé.

Másrészt, ha vissza is térnek a szellemvilágba, tudatosodik bennük, hogy e lépésükkel csupán elodázták a problémájukat, de azt meg nem oldották, a legkevésbé sem. A következő inkarnációjukra (testet öltésükre) lényegében ugyanazt a problémát, életkörülményeket kell megtervezniük saját maguk számára, mint ami elől előzőleg elmenekültek. S ezt egész addig ismételniük kell, amíg e leckét sikeresen meg nem oldották. Tehát ha a fizikai élet alatt - amennyiben nem tudnak rajta változtatni -, alázattal viselik a megpróbáltatásokat, ha elfogadják, megértik őket, s főleg, ha nem ők jelölik ki öntörvényűen, szánt szándékkal, a haláluk időpontját.

Végül nagyon fontos megemlíteni, hogy külsőleg senki sem fog büntetést kapni azért, amiért öngyilkosságot követett el! A szellemvilágba való visszatérte után az ítélő tanács elé ugyan neki is járulnia kell, ahol a jelen lévő magas rangú szellemek ugyan nem fogják "váll veregetve" fogadni, de nem is büntetik vagy éppen szidják meg, marasztalják el tettéért. Mint bárki máshoz, hozzá is szeretettel és megértéssel fognak viszonyulni, de elmagyarázzák neki, segítenek rávilágítani számára, hogy milyen hibákat követett el, s hogy legközelebb hogyan tudná őket majd elkerülni. Az igazi "büntetést" maga a lélek fogja saját magának megadni, az ezzel kapcsolatos lelki furdalásával és az elmúlt élete problémájának újra vállalásával. A büntetés szó azért került idézőjelbe, mert a szó legszorosabb értelmében ez sem büntetés. Azon a tudatossági szinten tisztában vagyunk azzal, hogy olyan, hogy bűn és büntetés, nem létezik, ezek csupán földi fogalmak, melyeket különböző érdekcsoportok, különböző érdekek nyomán fogalmaztak meg. Tudjuk, hogy valójában próbálkozásaink vannak, melyekre egy örökkévalóság áll a rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy bármekkorát is hibázzunk, mindig újra és újra jóvá tehetjük azt, ahogy egyre fejlődünk és tökéletesedünk, egyre nagyobb eséllyel.

 

(Ide kattintva böngészhetsz a többi írásaim között!)

 

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

 

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr7513501843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bernadett Timea Neghina 2019.06.09. 20:19:09

Kedves Tamás azt honnan tudhatom meg hogy édesapám át tudott e kelni a szellemvilágba? Ö öngyilkos lett, és szeretnem tudni hogy Átkelt e és nem ragadt itt és szenved

thoomas26 2019.06.10. 05:55:09

@Bernadett Timea Neghina:

Kedves Bernadett!
A segítő szellemeim érzékelését tudom neked átadni ezzel kapcsolatban. Tudni kell, hogy ők sem tévedhetetlenek, mint ahogy egyik látó sem az, de a meglátásaik a legtöbb esetben helyesnek bizonyulnak. S ők úgy érzékelik, hogy igen, átkelt már a szellemvilágba.
Ez azt jelenti, hogy megnyugodhatott a lelke, s hogy jó helyen van. Nyilván a tette miatt nem lehet még egyenlőre felhőtlen, de ez mindenképpen jó hír. Bár tudja már, hogy nem volt helyes, amit tett, de azt is tudja, hogy nincs olyan cselekedetük, melyet később ne tehetnénk jóvá. Bár a szellemeimnek nem áll módjában közvetlen kapcsolatot teremteni az odaát lévő lelkekkel, de bizonyára azt szeretné édesapád, hogy bocsássatok meg neki, s hogy tudjátok, ő él, s hogy az elválásotok csupán átmeneti.
Kedves Bernadett! Remélem, tudtam segíteni, de ha van még kérdésed, nyugodtan tedd fel!

Üdv: Tamás

Bernadett Timea Neghina 2019.06.10. 09:20:33

Kedves Tamás tiszta szívemből köszönöm a válaszod sírva olvastam , de megnyugodtam nagyon szépen köszönöm

thoomas26 2019.06.10. 11:05:15

@Bernadett Timea Neghina:

Kedves Bernadett!
Nagyon szívesen, örülök, ha tudtam segíteni.
További minden jót kívánva: Tamás

Semper 2021.11.22. 16:12:04

Szia,

Talán számodra is érdekes.
Üdv

t.me/foldatalakulasa

Öngyilkosság ? - kérjük, ne is gondolj rá!!!
Halhatatlan szellem vagy

Brian Foster
1 órával ezelőtt

Nekünk, spiritisztáknak, azt tanítják, hogy ebben az életben vagy a következőben meg kell fizetnünk az általunk elkövetett hibákért. De az öngyilkosság esetében azonnal megfizetsz. Andre Luiz 1944-ben megjelent első könyvében, a Francisco Chico Xavier által pszichografált Nosso Larban, Andre meghal:
"Valójában úgy éreztem magam, mint egy rab, aki a borzalom sötét rácsai mögött rekedt. A hajam égnek állt, a szívem hevesen kalapált, és mereven rettegtem, gyakran kiabáltam, mint egy őrült. Kegyelemért könyörögtem, és a lelkemet eluralkodó fájdalmas csüggedés ellen kiáltottam. De amikor hangos kiáltásaim nem találtak könyörtelen csöndre, siránkozó hangok válaszoltak rájuk, amelyek még az enyémnél is szánalmasabbak voltak. Máskor baljós nevetés szakította fel az uralkodó csendet. Azt hittem, hogy valami ismeretlen társam odakint az őrület foglya. Ördögi alakok, hátborzongató arcok, állatszerű arcok jelentek meg időről időre, fokozva pánikomat. Amikor nem volt koromsötét, a tájat mintha kísérteties fényben fürösztötték volna, mintha sűrű ködbe burkolózott volna, amelyet messziről melegítettek a napsugarak."[i].

Szörnyen hangzik. Andre mesélte, hogy emberek jöttek hozzá, és azt kiabálták: "Öngyilkos!", de tudta, hogy nem követett el öngyilkosságot. Csak akkor jött rá, hogy öngyilkos volt, "öntudatlan öngyilkos", ami arra utal, hogy ivott és halálra kurvázta magát (pontosabban a szifilisz és a májkárosodás végzett vele), amikor a Nosso Lar szellemei megmentették. Andre addig maradt ezen a helyen, amíg végül leborult, és Isten kegyelméért és bocsánatáért könyörgött.

Egy másik, 1955-ben megjelent könyvben, Camilo Candido Botelho öngyilkos emlékirataiban, amelyet Yvonne A. Pereira pszichografált, Camilo, aki híres portugál író volt, 1890. június 1-jén öngyilkos lett. Arról a tájról ír, ahol magára talált:

"Kanyargós szurdokaiban és baljós barlangjaiban a szellemek, akik valaha emberek és nők voltak a földön, úgy üvöltöttek, mint felbőszült démonok hordái, akiket a kínzó szenvedések teljesen felfoghatatlan intenzitása és furcsasága őrjített meg.

Azon a szörnyű helyen a halálraítéltek kétségbeesett szemei képtelenek voltak észrevenni egy fa legcsekélyebb szelíd körvonalát is, amely tanúskodhatott volna kétségbeesésük óráiról; vagy bármilyen vigasztaló tájat, ami elterelhette volna figyelmüket a szurdokok fárasztó szemléléséről, ahová az életnek a legfőbb borzalmon kívül más kifejezése nem juthatott be!

A bűzös, sötét koromszerű anyaggal borított talaj mocskos, pasztaszerű, csúszós és visszataszító volt! A nehéz levegő fullasztó, jeges és fenyegető felhőkkel sötétített, mintha véget nem érő viharok dübörögnének körülötte. Amikor belélegeztek, az ott bezárt szellemek fuldokoltak, mintha a hamunál és a mésznél is mérgezőbb porszerű anyag betört volna a légutakba, és olyan kínzással kínozta volna őket, amely elképzelhetetlen egy olyan emberi elme számára, amely a Nap dicsőséges fényéhez - ehhez az égi ajándékhoz, amely minden nap megáldja a Földet - és az üdítő szellők életadó áramlataihoz szokott, amelyek felélénkítik a bolygó lakóinak fizikai testét."[ii]

A nap hiánya, a szánalmas teremtmények jelenléte, a mocsok, mind közös mindkét élményben. Nem egy jó hely. A szellemvilág bizonyára olyan helyet akart teremteni, amely rosszabb, mint az, ami arra a következtetésre késztetett, hogy a halál jobb alternatíva lenne.

Miért vár ilyen fájdalom az öngyilkosokra és azokra az emberekre, akik halálra isszák, drogozzák vagy szétfüstölik magukat? Mert amikor újjászületünk, elvárják tőlünk, hogy átéljük a megpróbáltatásainkat, a leckéinket. Az a cselekedet, hogy kimaradunk ezekből a tanórákból, nem megengedett opció.

Azt mondják nekünk, hogy amikor valaki öngyilkosságot követ el, általában annyi évig tartózkodik ezen a szörnyű helyen, ahány évig normális esetben élt volna. Ezért kötelességünk, hogy a megbeszélt élettartamunkig éljünk.

Mivel sokan közülünk részt vesznek a megpróbáltatások feltérképezésében, amelyeket a földön való inkarnációnk során át kell élnünk.

Nem szabad elfelejtenünk, ahogyan azt Chico Xavier pszichografált könyveiben és Allan Kardec könyveiben sokszor elmondták, nem kapunk olyan megpróbáltatásokat, amelyeken nem tudunk győzedelmeskedni. Bár az út lehetetlennek tűnhet, mindig van módszer a sikeres kijutáshoz. És mellesleg, tartsd meg a jó hozzáállást az egész megpróbáltatás alatt, és akkor bónuszpontokat kaphatsz.

Tudd meg, miért mész keresztül az életedben előforduló megpróbáltatásokon, olvasd el A probléma a megoldás - 7 életbonyodalom, amelyet azért küldtek, hogy próbára tegyen és tanítson téged.

[i] Xavier, F. C., Nosso Lar, EDICEI, 17. o.

[ii] Pereira, Y. A., Egy öngyilkos emlékiratai, EDICEI, 19-20. o.

thoomas26 2021.11.23. 12:29:21

@Semper:
Köszönöm szépen a tartalmas hozzászólásod, s hogy mindezt megosztottad!
süti beállítások módosítása