Kik valójában az angyalok és kik a démonok?
2019. augusztus 24. írta: thoomas26

Kik valójában az angyalok és kik a démonok?

Amilyen sok legenda fűződik az angyalokhoz, olyan sokan, oly sokféleképpen képzelik el, milyenek is lehetnek ők. De kik is ők valójában? Egyesek szerint olyan szellemi lények ők, akiket az Isten eleve ilyenné, erre a célra és tökéletessé teremtett. Mások szerint mi is ilyenek voltunk, csak mi elbuktunk, szembe fordultunk Istennel, s most itt, a fizikai világban vezeklünk érte. Megint mások szerint gondolati teremtmények, s míg az angyalok pozitív gondolatokból teremtődtek, addig a démonok negatívakból.

ang0uj.jpg

Az én szellemi közléseim szerint (egyetértésben többek szellemi közléseivel) csupán lelkek léteznek, olyanok, mint mi. Csupán annyi a különbség közöttünk, hogy a lélekfejlődés más és más szintjén állunk. A lelkek a Forrásból (Istenből) való kiválásuk után elindulnak a lélekfejlődés útján, hogy végül Istenhez legyenek hasonlatosak és visszaolvadjanak abba. Mint ahogy - testi szinten - itt egy gyermek kiválik az anyja testéből, s fejlődésnek indul, hogy végül az anyjához legyen hasonlatos, s hogy végül visszaolvadjon abba a földbe, melyből végső soron származik. A testet öltések időszaka a lélek létezésének csupán egy kisebb szakasza, nagyjából ahhoz hasonlatos, mint a földi életben az iskolás időszak. Itt tanulja meg, hogy noha különálló lény, a Forrásban való összekötöttsége révén mégis egy mindenkivel, így bármit tesz mással, azt valójában saját magával is teszi. A testet öltések időszakában a karma rendszere az, mely hivatott minden lélek számára ahhoz hasonlatost visszaadni, amit korábban követett el, hogy érezze annak súlyát, amit másoknak okozott, megértse azt, s előbb-utóbb belássa, megtanulja, hogy mit jó tenni mással és mit nem. A testet öltések időszaka bár földi időben akár beláthatatlan hosszú is lehet, a lélek létezésének mégis tehát csak egy kicsiny szakasza. Valódi otthona a szellemvilág, melynek e tanulási időszak leteltével állandó lakója lesz. Ezt követően, éppen úgy mint itt, ahogy az iskola után szakmát és életpályát választunk, minden lélek eldöntheti, milyen hivatásban képzeli el a jövőjét, a további létezését. Bármilyen magasan is legyen tehát a lélekfejlődési folyamatban egy lélek, valaha volt olyan, mint most mi, s ugyanúgy, mi is leszünk egyszer azon a szinten, amit most még elképzelni is alig tudnánk.

ang1uj.jpg

E hivatások egyike az angyali minőség. Nagyon magasan fejlett szellemi lények, lelkek tehát ők, akik hivatásuknak azt választották, hogy segítsenek náluk fejletlenebb lelkeknek, s őrizzék, védjék azokat, amennyire szükséges és amennyire lehetőség kínálkozik. Jellemzőjük még, hogy kizárólag pozitív energiát bocsájtanak ki magukból, tehát gondolataik, érzelmeik már kizárólag a jót kívánják és szorgalmazzák.

Angyaloknak nevezhetünk szellemi lényeket képletesen és szó szerint is. Képletesen azon lelkeket nevezhetünk angyaloknak, akik a viselkedésükkel, a hozzánk való jóságukkal ezt a nevezőt számunkra kiérdemlik. A mi nézőpontunkból tehát angyalnak nevezhetjük akár a már eltávozott nagypapánkat is, ha úgy érezzük, hogy a túlvilágról nyújtott segítsége, számunkra oly nagy jelentőségű. Szó szerint véve azonban csak olyan szellemi lények az angyalok, akik már nagyon nagyon előrébb járnak a fejlődésben, mint mi, s hivatásukként az angyali tevékenységet választották. Ugyan rendelkeznek névvel is, de fontos megemlíteni, hogy azok csak földi fogalmak, s csak azért használják számunkra őket, hogy mi könnyebben meg tudjuk őket nevezni. Nagyon sokféle angyal létezik és az élet valamennyi területéhez kapcsolódnak - némelyikük ebben, másuk abban járatos inkább. Megszólítani bármelyiket tudjuk és bármelyiktől kérhetünk segítséget, azonban fontos tudnunk, hogy nem kívánságteljesítő-gépek ők. Akár gondolatban, akár szóban fordulhatunk hozzájuk, ők azt érzékelni fogják, s meghallhatnak bennünket. Azonban csak olyan mértékben segíthetnek rajtunk, amennyire az a sorsutunkba, a karmánkba belefér. Természetesen olykor ez sem elhanyagolható, ám amit minden esetben kérhetünk tőlük: erőt, bátorítást, pozitív energiát mindahhoz, hogy könnyebben tudjuk viselni azt, amit mindenképpen viselnünk kell. Ha van elég hitünk feléjük (a hitetlenségünkkel ugyanis falat építünk magunk köré), s olyan tudati és lelki állapotban is vagyunk, hogy készek vagyunk befogadni az energiáikat, akkor biztosak lehetünk azok hatásosságában.

ang1auj.jpg

Az angyalok, tehát mivel épp olyan szellemi lények, mint mi, valójában nem rendelkeznek olyan formával (mint ahogy testi életünkön kívül mi sem), melyet földi elmével el tudnánk képzelni. S ezért mutatkoznak számunkra a legtöbb esetben emberi alakban. Angyalokat mindig is láttak a Földön élő emberek, hiszen mindig is voltak olyan esetek, amikor azok megmutatkoztak az emberek előtt. Mivel a lélekfejlődés nagyon magas fokán állnak, ezért a rezgésszintjük, a fénykibocsájtásuk (a lényükből áradó fény) is ennek megfelelő. S ezt a kisugárzást vélték a korabeli emberek szárnyaknak látni, melyre rásegített az is, hogy látszólag a magasságokból szálltak alá. Művészi ábrázolásuk innen ered, s mai napig mutatkozhatnak így előttünk, hiszen tudják, hogy így azonosítjuk őket a legkönnyebben. Amikor jelet kívánnak magukról adni, nem véletlen tehát a madártoll szimbóluma sem, hiszen tudják, így könnyen rájuk gondolunk.

ang3auj.jpg

Van olyan angyal is, aki a nevével ellentétben inkább negatív érzést vált ki az emberekből - ilyen a halál angyalának nevezett szellemi lény. Azonban tudni kell, hogy az ő megítélése inkább az embereknek azon tévhitéből származik, mely a testi halál körül kialakult. Sokszor éppen ezért a tudati képzelet, tudati elvárás miatt vélik fekete színben és talán ijesztő formában is megjelenni. Ő valójában nem más azonban, mint egy angyal, aki - ha szükséges - jelen van egy adott személy mellett, aki hamarosan befejezi a testi életét, s segíti őt a szellemvilágba való visszatérésben.

ang2uj.jpg

Az angyalok ellentétes párjáról, a démonokról talán még több legenda kering, s még több elképzelés létezik arról, hogy kik is ők valójában. Az ő esetükben azonban nem beszélhetünk szó szerint démonokról (ezt a képet jobbára csak a képzeletünk és a tudati elvárásunk táplálja), inkább képletes értelemben tehetünk említést róluk. 

A démonok - bár ez csak egy hétköznapi fogalom -, nem olyan lelkek, akik hivatásuknak ezt a pályát választották volna. Olyan szellemek ők (vagy legalábbis azokat érezzük annak), akik a lélekfejlődés meglehetősen alacsony fokán állnak, s egyenlőre nem is kívánnak ebben előrehaladni, sőt, örömüket is lelik az alapvetően gonosz természetükben. Hatni és hatással lenni azonban csak azokra tudnak lenni, akik a természetükkel azonosulnak, akik a lelki és tudati állapotukkal utat engednek számukra. Mivel ők maguk alapvetően rossz természetűek, negatív energiájúak, így egyrészről keresik is a hasonló lelkek társaságát, valamint nem is nézik jó szemmel, hogy vannak, akik emelkednek, s ha tudnak, igyekeznek is visszarántani, akit lehet. Hasonlóan viselkedés ez, mint amilyet az emberek világában is láthatunk.

ang3uj.jpg

S végül néhány gondolat a "saját démonoknak" nevezett lényekről. Mint írtam már több helyütt, a gondolataink energiák, melyek azonnal ott vannak annál a személynél, akinek küldtük azt, s olyan hatással is rendelkeznek, amilyen érzelmet csatoltunk hozzájuk. E hatás azonban függ (többek között) a küldő gondolati energiájának erősségétől, másrészt a befogadó lelki és tudati állapotától is. Bár ily módon átkozhatunk és áldhatunk is valakit, de azt tudnunk kell, hogy ezen energiák elsősorban ránk lesznek hatással. Ha valaki túl nagy energiát fektet bele egy negatív érzelmébe, túl sok energiával (gondlattal) táplálja azt, akkor egy úgynevezett gondolati elementált hozhat létre, mely ha csak képletesen szólva is, de életre kel és addig fenn is marad, ameddig a forrása táplálja azt. Így kellő mennyiségű negatív energiával létrehozhat valaki magának egy ilyen elementált, mely idővel saját magát vagy valaki mást kellemetlen helyzetbe hozhat. Az előbbi esetben beszélhetünk tehát arról, hogy "küzd a saját démonjaival".  Azonban ez a ritkább eset, amikor démonokról beszélhetünk, a gyakoribb az, amikor egy olyan szellemi lénnyel kerülünk kapcsolatba, akit a rezgésszintje, a kisugárzott gondolati és érzelmi energiái miatt annak vélünk.

ang4uj.jpg

Minden léleknek szabad akarat van. Szabad akaratából döntheti el, minden egyes helyzetben, hogy a jót vagy a rosszat teszi és/vagy kívánja mások vagy maga számára. A démonoknak nevezett szellemek is saját akaratukból tartanak ott, ahol, s mi is szabad akartunkból dönthetünk, hogy közel engedjük-e a szellemiségüket magunkhoz vagy sem. Mindazonáltal minden szellemi lény voltaképpen a fejlődés útján van, tehát egyik sem marad örökre gonosz. Csak van akiben előbb tudatosul, hogy amit tesz, nem a helyes út, s valakiben csak sokkal később.

 

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

 

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

 

A cikkem szabadon megosztható, melyet az alábbi (facebook) 'Megosztás' szóra kattintva tehetsz meg:

Megosztás

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatostudat.blog.hu/api/trackback/id/tr2015022642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bogriella · http://aszavakablakokvagyfalak1.blogspot.com/ 2020.02.18. 19:01:54

Kedves Tamás!
Ma, többek között azon gondolkodtam, mi a dolga Istennek?
Az én felfogásom és hitem szerint, Isten maga A Szeretet, A Jóság, A Teremtő. Nincsen köze pusztulásokhoz, halálokhoz...(ugye sokan azért nem hisznek Isten létezésében, mert meghalt a gyerekük és azt miért engedte Isten...) Isten nem engedte és nem is tiltotta meg, annak a gyereknek ez volt az életfeladata, ebben az életben és azok, amiket addig, a hláláig megélt...
Szóval, szeretném tudni, a Te olvasatodban, tudásod alapján, hitrendszeredben mi Isten feladata egy-egy ember életében.
Az én olvasatomban, semmi, ugyanis minden, ami velem történik ebben az életemben, az én felelősségem, én írtam magamnak a leszületésem előtt életfeladatul.
Mégis, amikor azt írom, hogy SEMMI, érzek némi hiányosságot itt, ami nem hagy nyugton.
Még annyi, nem hiszek az egyházakban, a vallásban, a Bibliában sem, DE! van hitem egy nálamnál Magasabb Hatalomban, akit én Istennek nevezek.
Üdvözlettel: bogriella

thoomas26 2020.02.19. 06:45:21

Kedves Bogriella!
Isten megfogalmazása nem egyszerű és sokan, sokfélét értenek alatta. Csak hogy egy, kissé szélsőséges példával éljek a sok közül: azok az egykori természeti népek számára, akikhez egy idegen civilizáció űrhajója érkezett, a belőle kiszálló személy is Istennek minősült. Az én ismereteimben a leghatalmasabb és legmagasabb szinten járó szellemi lény, s maga az Ősforrás, melyből mindannyian kiváltunk annak idején, (képletesen értve) hasonlóképpen mint a fizikai világban a gyermek az anyja testéből. Létezésünk és lélekfejlődésünk során azt az utat járjuk be, ami majd a végén ahhoz tesz bennünket hasonlatossá, mint amiből annak idején kiváltunk. A létezésünk tehát nem más, mint az Istenné válás rendkívül hosszú és "izgalmas" útja, miután ismét eggyé válunk azzal, amiből egykoron kiváltunk. Noha Isten is bármikor megszólítható és valamennyiünk gondolatát s minden rezdülését érzékeli, mégis, a mindennapokban számtalan szellemi lény az, akivel közvetlenebb kapcsolatot tarthatunk fenn. Igen, így ahogy Te mondod, Isten létezését, sőt, bármilyen szeretetteljes szellemi hatalom létezését hajlamosak azonnal megkérdőjelezni sokan, akik hatalmas traumát élnek át. Ez részben érthető is. Meg kell érteni azonban, hogy hogyan működik valójában a létezés, a karma, mi is valójában a lélekfejlődés, s milyen szabályok szerint következik egyik fizikai életünkből a másik. S ha már valaki minél jobban átlátja ezeket a dolgokat, annál kevésbé jutnak eszébe ilyen kétséges gondolatok. Isten, és minden olyan szellemi lény, aki az életünket "igazgatja" határtalan szeretettel viseltetik felénk, és igyekszik ott segíteni, ahol tud. Azonban a szabad akarat nem csak óriási jog, hanem óriási felelősség is. És az abból fakadó következményeket vállalnunk kell. Ha tehát engedik a szellemi hatalmak, hogy szenvedjünk, azt csak azért teszik, amiért egy edző engedi, hogy szenvedj a súlyok alatt, mert tudja, hogy attól leszel erősebb, vagy amiért egy orvos engedi, hogy bevégy egy keserű pirulát, mert tudja, hogy attól leszel majd jobban.
Mi Isten feladata? A gondolatával (melynek ereje számunkra felfoghatatlan), létrehozta és fenntartja a világot (kicsit hasonlóképpen, mint mi álmunkban a saját gondolatainkkal az álmaink világát), megteremtve ezzel a gyermekinek az életteret, ahol végigjárhatják a lélekfejlődésük valamennyi szakaszát. S bár képes lenne közvetlenül is kapcsolatba lépni velünk (persze ezt meg is teszi), mégis számtalan olyan szellemi lény van, akikkel a mindennapokban közvetlenebb a kapcsolatunk, s akiknek éppen az elsődleges feladata, hogy bennünket segítsenek - természetesen mindig olyan mértékben, amilyen mértékben módjukban áll.
Üdv: Tamás

bogriella · http://aszavakablakokvagyfalak1.blogspot.com/ 2020.03.01. 23:57:31

@thoomas26:
Köszönöm a válaszodat. :)
A szabad akarat kérdésén is el szoktam gondolkodni.
Régebben, pár évvel ezelőtt megingathatatlanul hittem benne, hogy létezik a szabad akarat, ettől gondoltam emberi lényeknek magunkat, azóta ez a hitem eléggé inog, úgy vélem ma és egy kis ideje már érzem is talán, mivel minden el van rendelve, el lett rendelve a leszületésem előtt (életfeladat) ezért a szabad akarat, mint olyan, illúzió. Lehet, talán ezt is kissé sarkosan élem meg mostanság, viszont remélem, ha így van, változik ez bennem akkor, amikor változnia szükséges.
A szabad akaratot én magamnak úgy magyaráztam, amikor választás előtt állok, mondjuk el kell döntenem, bizonyos helyzetekben hogy most merre menjek, több lehetőség közül melyiket válasszam... ezt nevezzük szabad akaratnak, azt ami a döntés lehetőségében, felelősségében rejlő. Megértettem (lehet, még nem jól), hogy ez sem a szabad akarat, csak annak látszik, magyarázatom rá a hozzászólásom elején található.
Azt is értem és így is hiszem, nincsenek büntetések, sem jutalmak, következmények vannak, amik valójában emberi döntéseim mivoltából eredők... viszont ez sincsen, nekem ez is csak illúzió, hiszen el lett rendelve.
Számomra ez a szabad akarat kérdés, ma és itt és most így kerek.
Miért, mire vagyunk mi, emberek Istennek? Miért teremtett bennünket olyannak, amilyenek vagyunk? Vagyis inkább milyennek teremtett bennünket és miért akarunk egy-egy leszületésben megtapasztalni a gonoszságot, az aljasságot, mire jó ez nekünk, főleg számára? Tudom, a lelki fejlődés egyik állomása... miért szükséges Isten szerint a lelki fejlődésünk akkor, amikor teremthetett volna bennünket tökéletesre, olyanra, mint saját magát vagy mint amilyenek leszünk egyszer, sokára majd, a sok-sok leszületésünk, lelkifejlődésünk során... akkor a következő kérdésem, mivel a legértékesebb a világon a szeretet, miért kell mellé a gonoszság is, a fájdalom, a szomorúság? (csak akkor tapasztalhatjuk meg egyik pórust, ha van ellentettje is) Miért az a sorsunk, hogy fejlődjünk, HA! A Tökéletesből születtünk?
Hát, ezek jutottak eszembe még... eléggé fáradt vagyok, már alig fog az agyam... Jó éjt. :)

thoomas26 2020.03.02. 17:31:09

@bogriella:
Szívesen! Elég összetett kérdéseket érintettél most, amire nagyon-nagyon hosszan lehetne csak válaszolni igazán. Így most megpróbálom nagyon röviden. A szabad akarat igenis létező dolog, sőt. Minden tettedet, döntésedet szabad akaratodból hozod meg, még ha olykor sugallatok rá is segítenek. A következményekért a felelősséget viszont vállalnod kell. Szabadon dönthetsz, hogy mit teszel másokkal és magaddal, de amikor mégsem, akkor pedig abban dönthetsz szavadon, hogy hogyan éled meg, s közben lelki értelemben mit okozol másoknak és magadnak. Az életünk számos eseménye elrendelt, de mégis, nagyon sok múlik a mostani döntéseinken is. (A következményeket illetően meg minden azon múlik.)
Isten úgy teremtette meg a gyermekeit (a lelkeket), ahogy az anya most megszüli a fiát. Először kezdetleges, de idővel azt a minőséget éri majd el, mint ő maga. Viszont közben tanul, fejődik, a maga megélései során. A lélek is először kezdetleges, aztán egyre érettebbé válik. Szabad akarata van, tehát dönthet így is, úgy is. Noha azt kell megtanulnia, hogy mindig azt tegye mással, amit szeretne, ha vele tennének, de a lélek ettől eltérhet, s el is tér, amíg még fiatal. Viszont a visszahatásokat mindig megkapja, s ahogy idősebb lesz, egyre inkább tudni fogja már, hogy mit helyes tennie és mit nem. Míg végül eléri azt a minőséget, az Istenét, akiből annak idején kivált.

A szabad akaratról szól még ez a cikkem:
tudatostudat.blog.hu/2018/08/11/szabad_akarat_vagy_eleve_elrendeltseg_hol_a_hatar

bogriella · http://aszavakablakokvagyfalak1.blogspot.com/ 2020.03.02. 21:29:29

Köszönöm. :)
Biztos nem eléggé világosan fogalmaztam éjszaka, amikor írtam a fentieket... a szabad akarat elöl én nem zárkózom el, asszem ami a jót, a fejlődést, a szeretetet érinti és ismerem, találkoztam vele a mostani leszületésem alatt... szóval asszem én semmi elöl sem zárkózom el, a lényeg, most hol tartok, most hogyan tudom felfogni, megérteni azt, aminek az útján járok.
Ahhoz szólnék még, hogy mindenki azt tegye mással, amit vele szeretnének hogy tegyenek... ehhez kapcsolódik számomra az, van pár valaki az életemben, akikkel kapcsolatban sokáig nem tudtam elfogadni a szeretetteltelibb rájuk gondolást vagy legalábbis megértően feléjük fordulni. Ezekből, akik a legnagyobb csalódást, fájdalmat, szomorúságot okozták nekem, megmaradtak ketten, egyik már kevesebb intenzítással, mint a másik... most jut eszembe hárman vannak, ezekből kettő él, a harmadik már 2005-ben meghalt.
Amikor gyomorszorítóan előugranak a lelkemből, már nem dühöt érzek, illetve egyiknél még jelen van a düh, érdekes módon, őt jobban össze tudom rakni a fejemben, jobban megértem, világosabbak számomra a miértek, míg a másiknál, aki már halványabban él a lelkemben, (mindkettő élő ember) "csak" a mély szomorúság és fájdalom van jelen. Természetesen nem mindig, nem folyamatos ez.
Megtanították nekem, hogyha szeretettel, elfogadással imádkozom olyan emberért IS! aki pedig nagyon megbántott, aljas módon viselkedett velem, a legközelebbi hozzátartozóim egyike és másika... elmúlik a harag, a düh és idővel szelidül a mély szomorúság, az a gyászfolyamat, amelyiken minden egyes elengedéskor jó esetben és szerencsésen keresztül megyek. A harmadiknál pedig ott tartok, már nem akarom átharapni a torkát (elnézést, komolyan ezt akartam) hanem szelíden megkérdezném tőle, mondd csak, elmúltál már jó pár éve 70 éves, nem fárasztó ennyi sok gyűlölködés számodra? És ezzel az én lelkem is megszelidül.
Szóval, én most ezt csinálom, amikor eszembe jutnak, csak jót kívánok nekik, igyekszem ezt tiszta szívből tenni, boldogságot az életük hátralévő részére, egészséget. Működik, mert működtetem. :)
Köszönöm kedves Tamás a linket, el fogom olvasni a bejegyzésedet, tapasztalataidat. Többször járok az oldaladon, tanulok, böngészek. :)

thoomas26 2020.03.04. 14:03:30

@bogriella:
Nagyon szívesen!
Igen, az egyik legnehezebb feladat, szeretni (vagy legalábbis nem gyűlölni) azt, aki azt látszólag nem érdemlené meg. De mégis muszáj megérteni, hogy mindenkit a saját tettei minősítenek, s ha valaki rosszat tesz nekünk, az őt minősíti, ahogy mi gondolunk rájuk, az pedig miket. S mindenki azért tartozik felelősséggel, ami minősíti őt. :)
süti beállítások módosítása