A világon számos alkalommal (így Magyarországon is) hajtanak végre abortuszt, különféle okokból. S bár a hagyományos életfelfogás szerint ezzel akár még jót is tehetünk a magzatnak és magunknak, valamint bizonyos esetekben még feltétlen szükségesnek is érezzük, azonban a tényleges valóság ettől némileg messze áll.

A legtöbb szellemtanítás - s közte a sajátom is - azt mondja, hogy bizony "bűn" az abortusz. Annak is, aki kéri, s annak is aki végrehajtja (orvos). Meglepő lehet ezzel szembesülni a hagyományos felfogás szerint, ami az egzisztenciális, anyagi vagy éppen morális, illetve (fizikai) egészségügyi érdekeket előtérbe helyezi - magam is meglepődtem, amikor erről értesültem. Valamint nyilván az orvosok zömének sincsen fogalma arról, hogy tettével mit is tesz voltaképpen, sőt, bizonyára azt még segítségnek is gondolják. Az én szellemeim tehát - más szellemtanításokkal szinkronban - azt mondják, hogy abortuszt elkövetni annyit tesz, hogy egy hozzánk készülő léleknek a leszületését akadályozzuk meg önhatalmúlag.

Durvának hangozhat, de gyilkosságnak minősül. Megsértve azt az alaptényt, hogy a születésről és halálról (a mostani személyiségünkkel) nem rendelkezhetünk, sem a sajátunkéról, sem a másokéról. S bár a lélek nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy valószínűleg abortusz lesz a vége a leszületésének, mégis bízik abban, hogy - a szabad akarat által - mégis más döntés születik majd a szülei részéről. Bármilyen körülmény miatt is határoz egy szülő ugyanis a magzatelhajtás mellett, az lett volna a megtapasztalni valója. Ha nehéz körülmények között nevelte volna fel gyermekét, ha egyedül, ha betegen, akkor az. S így, hogy a sorsát ily módon kikerülte, a karma ugyan átmenetileg elmarad, de a következő életében ismét hasonló körülmények közé fog kerülni, s ez egészen addig ismétlődik majd, amíg a sorsát be nem teljesíti. Hasonlóképpen, mint aki öngyilkossággal menekül a karmája elől. A lélek tehát nem tervezi bizton sem az abortuszt, sem a saját öngyilkosságát - noha annak lehetőségével és valószínűségének mértékével tisztában van -, ugyanakkor azt is tudja, hogy nem a sors adta problémák elől való elmenekülést kellene választania.

Az abortusz esetében is mérvadó az "alaptörvény", miszerint: mindenen változtassunk az életünkben jó irányba, úgy, hogy másoknak és magunknak nem ártunk, de ezen kívül minden mást - amin nem tudunk így változtatni - fogadjunk el alázattal és megértéssel. S ezen tettünkkel ártunk az éppen leszületni kívánó léleknek. Azt a körülményt, ami az abortusz lehetőségét veti fel bennünk, nem véletlenül kapjuk a sorstól, s az adott lélek azért érkezik hozzánk, hogy ebben segítségünk, társunk legyen, hogy a megélni kénytelen sorsunkat általa élhessük meg. S ha mi ezt megakadályozzuk, akkor nem megoldottuk a problémánkat, a karmánkat, hanem csak elodáztuk.

Természetesen ahány eset, annyi féle, s annyi féle az oka is az abortusz végrehajtásának. S persze egyáltalán nem mindegy, hogy felelőtlenségből, vagy éppen egy súlyos betegségtől való (jogos) félelem miatt döntünk e megoldás mellett. Valamint az is sokat nyom a latban, hogy tudatában vagyunk-e annak, hogy valójában (spirituális értelemeben) mit is teszünk ezzel. A testi halálunk után, amikor a lelkünk, a szellemi segítőnkkel a "vének tanácsa" elé járul, valamint amikor átértékeljük majd az éppen hátrahagyott életünket, mindezen körülmények sokat fognak számítani - noha ettől még a tett, tett marad.

Fontos megjegyezni, hogy ha valaki már túl van egy abortuszon, most ne rémüljön halálra mindezek ismeretében. A "bűn" szót nem véletlenül tettem idézőjelbe. Ez ugyanis csak egy képletes, földi fogalom. Valójában nincs olyan, hogy bűn és olyan sincs, hogy büntetés, bűnhődés. Olyan van, hogy karma. Az ok-okozat törvénye, ami által mindenki azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kap vissza saját megélésül, mint amit előzőleg másoknak okozott. Azért, hogy megértse annak súlyát, lelke emlékezzen rá örökre, s a következőkben aszerint tudjon dönteni, újra elköveti-e ugyanazt - függetlenül attól, hogy éppen milyen személyiséget vesz fel. Tehát ha már elkövettük életünkben ezt a hibát, igyekezzünk magunknak és másoknak inkább megbocsátani, mintsem emészteni magunkat rajta. Hiszen, ha már egyszer változtatni nem tudnunk rajta, a szeretettel való megbocsátás a legjobb orvosság s a lehető legjobb út is a körülményekhez képest. Fogjuk fel egy botlásnak, melyet mindannyiunk elkövethet, s bízzunk abban, hogy ez a megértés csak növeli az esélyét annak, hogy a jövőben, hasonló helyzetben jobb döntést hozunk majd. S a "vének tanácsának" hívott testület sem látja ezt másképpen, aki elé majd járulunk, szavaikat, és a véleményük formálását minden esetben a végtelen, megértő szeretet hatja át, s bár fájdalmunkon, jövőbeli megpróbáltatásainkon nem enyhítenek, de nem is ítélkeznek felettünk, hanem igyekeznek a jó tanácsaikkal ellátni bennünket. (Testi halálunk után a szellemi vezetőnkkel megjelenünk egy magas rendű szellemekből álló kar előtt, akik a segítségünkre lesznek abban, hogy jobban tudjuk mérlegelni az éppen hátrahagyott életünket, segítenek jobban megérteni azt, s útmutatással szolgálnak a későbbiekben, magunk által végzett elemzéshez.)

Végül különbséget kell tenni abortusz és magzatelhalás között. Előbbiről mi tehetünk, mi okozzuk, míg az utóbbi tőlünk független körülmények miatt következik be. (Ha mégsem tőlünk független körülmények miatt, hanem mert például ittunk és drogoztunk a terhesség alatt, vagy mert bármi más módon a testünket tudatosan egészségkárosító hatásoknak tettük ki, akkor az annak mértékétől függően szándékkos abortusznak minősülhet!) Tehát ha minden jó szándékunk ellenére a magzatunk elhal a születés előtt, annak egészen konkrét, de az eddigiektől eltérő oka van. Lényegében az, hogy a leszületni igyekvő lélek, bár gondos megtervezés előzte meg a leszületését, mégis meggondolja magát, s eltépi a magát a testtel összekötő energiaszálat. Persze bármilyen körülmény is okozza mindezt, ez minden esetben karmikus a szülő számára. Tehát felsőbb szellemi erők ezt csak akkor teszik lehetővé, ha az adott személy életútjában (karmájában) ez benne van. Amennyiben ez benne szerepel a sorsunkban, akkor meg is történik velünk. Ekkor felsőbb szellemi erők egy olyan léleknek engedélyezik a bennünk megfoganó test elfoglalását, akiről bizton tudják, hogy meggondolja majd magát, függetlenül attól, hogy biológiailag lesz olyan egy test, ami valószínűleg nem lesz majd életképes, vagy maga a lélek, tőle való elszakadása miatt hal el. Persze a felsőbb szellemi erők tisztában vannak a leszületni kívánó lélek szabad akaratával, tehát hogy éppenséggel hozhat a vártnál eltérő döntést is, azonban bölcsességük túl összetett már ahhoz, hogy ennek előre látásában tévedjenek.

Az abortusz hagyományos és spirituális megítélésében való lényeges különbséget egyébként az adja, hogy a tényleges valóságból szinte semmit sem érzékel a többségünk. Annyit hiszünk el többnyire a világból, amit látunk és érzékelünk, s arra alapozva hozzuk meg a döntésünket, véleményünket, világképünket ebből formáljuk. A teljes valóságnak azonban mindez csupán egy kis szeglete, s tudnunk kell, hogy e kettő bizony van olyan messze egymástól, mint az ég és a föld. Csak úgy szabadna élni az életünket, hogy közben másoknak és magunknak a lehető legkevesebb ártást okozzuk (a legjobb persze, ha semennyit), s ezenkívül bármi is történjék velünk, azt megértéssel, szeretettel kellene elfogadnunk, tudva, hogy az okkal történt velünk, s hogy az megérteni, tanulni valót tartogatott a számunkra.

Olvasd el ide kattintva a cikk folytatásának tekinthető, fogamzásgátlásról szóló írásomat is!

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.