Ezúttal - többek között - magát a vallást (is) szeretném körüljárni, de előre is hangsúlyoznám, hogy nem szeretnék senkit sem megsérteni vallási meggyőződésében, hitében, aki az ez irányú érzelmeiben különösen érzékeny, attól ez esetben az elnézését kérem.

Az emberi lénnyel ösztönösen együtt járó vágy és igény, az Isten iránti érdeklődés. Leginkább az is különbözteti meg az embert a Földön található összes más élőlénytől, hogy az ember gondolkozik Istenen. Ösztönösen úgy véli, hogy van valami, egy tudatos lény, aki minden fölött áll, s akinek köszönhetően létezhet. A lélek, aki emberi testben leszületik, a lélekfejlődési szintjének megfelelően gondolkozik és ítél Istent illetően, annak megfelelően képes elfogadni azt, s annak megfelelően képes befogadni azt a tényleges valóságot, melyet fizikai érzékszerveivel jelenleg - legtöbb esetben - nem tapasztalhat. A lélekfejlődésnek számtalan szintje létezik, még egyes, főbb szinteken belül is, de ha mégis, megpróbálnánk nagyjából tíz részre osztani azt, akkor a Földön, jelenleg leszülető lelkek többségét a hármas, négyes szintre lehetne besorolni. (Értelmezésünkben az egyes szint a legfejletlenebb, míg a tízes szint a legfejlettebb lelkeket jelenti.) Tehát a földi civilizációnkban tapasztalható jelenségeket, minthogy egyes emberek mindenáron uralkodni akarnak másokon, míg mások hagyják magukat (meg)vezetni, s kérdezés, kétkedés nélkül más, önös szándékainak alávetni magukat, a lélekfejlődés ezen említett szintjével magyarázható. Ezen a szinten tehát mindez természetesnek mondható ugyan, de korántsem azt jelenti, hogy ne kellene rajta változtatnunk, ne kellene rajta túllépnünk, amennyiben módunk van rá, amennyiben úgy érezzük, megértünk rá.

Földi civilizációnkra mindig is jellemező volt tehát, hogy egyes emberek mindenáron hatalmat óhajtanak gyakorolni embertömegek felett, ha kell, tulajdonképpen bármi áron. A recept, bár sokféle, lényege ugyanaz: vedd az igazságot, színezd ki és alakítsd át úgy, hogy az megfeleljen az önös érdekednek. Vegyítsd bele a félelemben tartás ősi eszközét, mellyel a saját szád íze szerint irányíthatod az embereket, használhatod őket önös céljaidnak megfelelően, saját anyagi gazdagságod megteremtésére, közben, a tudatukra hatva, olyan pszichológiai eszközöket is felhasználva, hogy lehetőleg az emberek mindezt nem hogy ne vegyék észre, de még élvezzék is. Sajnálatos módon, ebbe a körbe beletartozik az egyház, a politika és az egészségügy is, valamint minden más, ami ezekből, vagy ezek bármilyen keveredéséből származtatható.

Mind az egyház, mind a politika, mind az egészségügy, egy igazságot vesz alapul és egy nemes szándékot tűz ki hivatalosan céljául. Az egyház a fizikai világot létrehozó és irányító szellemi világot veszi alapul, s a lelki fejlődést tűzi ki céljául, a politika az emberek gazdasági, morális és társadalmi jólétén alapszik, s ennek a fenntartását kívánja, míg az egészségügyi rendszer a testi-lelki egészségből indul ki, s annak megőrzését célozza meg. Mind-mind igaz alapok és figyelemre- és tiszteletreméltó célok, "csak" a hivatalosan ismertetett és a ténylegesen megvalósuló folyamatok közötti különbség óriási. Mondhatni ég és föld. Ugyanis egyik esetben sem az a cél valójában, aminek egy igaz és szép világban lennie kellene, hanem a rendszer mozgatóinak érdeke a fő. Hivatalosan mindegyik azzal ámít bennünket, ami valójában a mi érdekünket szolgálja, de igazából eszközök vagyunk csupán egy olyan játékban, melyeknek kizárólag annak kitalálói és működtetői lehetnek és lesznek az abszolút nyertesei.

Müller Péter, Szeretetkönyv című művében tökéletesen megfogalmazta, hogy életünk különböző irányadói (pl. egyház, politika) azt a jól bevált eszközt használja a hozzájuk kötődő emberek egyben tartására és (meg)vezetésére, hogy a rajtuk kívül álló embereket gyűlöljék, ezzel a saját maguk között, egymás iránt érzett szeretet hamis látszatát keltsék. Másképpen szólva mi szeretjük egymást, de ennek nevében gyűlölünk mindenkit, aki nem közénk tartozik, aki nem úgy gondolkodik, mint mi. Nos, ez messzebb nem is állhatna a valódi szeretettől, ami nem meglepő tehát, ha figyelembe vesszük, hogy mindez csupán egy alantas eszköz, kizárólag a rendszer működtetőinek céljai érdekében, azoknak önös érdekeit szem előtt tartva.

Az egyház - s sajnos ebben gyakorlatilag egyik sem kivétel -, abbéli ösztönös meggyőződésünkre épít, miszerint valójában többek vagyunk a testünknél, s miszerint létezik egy felsőbb, tudatos erő, mely a látható fizikai világot létrehozta és kormányozza. Idővel számos vallási irányzat alakult, s valamennyiükről elmondható, hogy irányítóik egy saját szájuk íze szerint felépített világképet adnak át a hozzájuk csatlakozott híveknek. Egy olyan világképet, mely csupán részben fedi a valóságot, s mely annak tudatos átalakítása, kiszínezése után mindenképpen garantálja hosszú távon is, hogy a hívek azáltal félelemben tarthatóvá s irányíthatóvá váljanak. Noha Jézus, valószínűleg az ismert civilizációnkban a valaha élt legfejlettebb lélek volt, a tanításaira épülő egyházak már a kényük-kedvük szerint alakították a tanításait. Hivatalosan a szeretetről beszélnek ugyan, valójában ezek saját maguk felé irányul. (Fontos megjegyeznem, hogy egyes papok ettől még bizonyosan rendkívül jó szándékú és lelkületű emberek, csupán arról van szó, hogy azonosulnak egy olyan eszmével, ami valójában távol áll attól, amit hivatalosan is képvisel.) Hosszasan lehetne sorolni a különböző anomáliákat, melyek az egyház útját szegélyzik. Csak párat említenék. Hirdetik az általuk, Istennek tulajdonított tízparancsolatot, benne a 'Ne ölj!' parancsot, viszont a keresztes hadjáratok alkalmával bebizonyították, hogy ez akkor már nem érvényes, ha éppen ők utasítanak erre. A történelem során végig, rettentő befolyást alkalmaztak az emberekre, aki nem volt hajlandó mögéjük állni, eretnekséggel vádolva, a szent inkvizíció zászlaja alatt csúnyán megtorolták azt. Persze mindent a szerető Isten nevében. Vagy éppen, napjainkban, a keresztényeket a saját egyházuk az iszlám ellen hangolja, míg az iszlám a sajátját a keresztények ellen - olykor nyilvánvalóan, olykor rejtetten. Teljesen figyelmen kívül hagyva két rettentő fontos alap tételt. Az egyik, hogy lelkek vagyunk mindnyájan, semmi szín alatt sem tehető közöttünk különbség (csak a lelki fejlettségünk szintjében, tehát a szeretet gyakorlásának mértékében különbözünk), a másik pedig abban a tényben nyilvánul meg, hogy olyan dolgokat rónak fel jelenleg az iszlámnak például, melyet a keresztény egyház is elkövetett a történelem során, másokkal szemben. Tehát ameddig erőszakra, erőszakkal válaszolunk, amíg nem lépünk túl a múlt sérelmein, amíg nem látjuk be a karma ok-okozati törvényeit, amíg nem a feltétel nélküli szeretet beszél belőlünk igazából, s amíg ilyen lelkületű vezetőkre bízzuk magunkat, ilyen eszmék mögé állunk be, addig nem lépünk, nem léphetünk tovább jelenlegi szintünkön. S még egy "apróság", ami az egyházi tanítások káros voltát szemlélteti; a földi síkon, a testi haláluk után itt ragadt szellemek sem lennének oly sokan, ha életükben az igazságot ismerték volna meg. Ha nem félnének átlépni a fénybe, egy szigorú és büntetésre szomjazó Isten képe miatt, hanem ha valóban tisztában lennének azzal, ami odaát vár rájuk. Végül, a teljesség igénye nélkül megemlíteném még, a keresztény egyház, reinkarnáció tagadását is. Miszerint, ugyan örök életű lelkek vagyunk, ám mindössze egy fizikai életünk van. S az abban elkövetett tetteink fényében fog egy szigorú, felsőbb erő dönteni, hogy a testi halálunk után örökre a mennybe, vagy örökre a pokolra kerülünk. Nos, ennél távolabbat az igazságtól talán már nem is lehetett volna (ki)találni - leszámítva a kizárólag materialista szemléletmódokat. Ha így lenne, az azt jelentené, hogy Isten mindenkinek csupán egy lehetőséget kínálna, mintha az anya, aki, amikor járni tanul a gyermeke, egy nap sikertelenség után soha többé nem engedné járni próbálkozni őt. Valamint azt is jelentené, hogy Isten különbséget, méghozzá óriási különbséget tenne lélek és lélek (gyermeke és gyermeke) között. Egyiknek egy gyötrelmes, kínokkal és viszontagságokkal, anyagi nehézségekkel teli életet adna, míg a másiknak egy jólétben, bőségben, szerencsében telit. Mintha egy anya egyik gyermekének mindent megadna, anyagi és szellemi téren is, míg a másikat a mélybe taszítaná s elfordulna tőle. Nos, mindenki maga döntse el, képes-e azonosulni egy ilyen - végtelenül hamis - Istenképpel. A világmindenségben a lehető legteljesebb és legnagyobb igazságosság rejlik, minden porcikájában, csupán tudni kell felébredni a mások által készen csomagolt eszmék álmaiból, és meglátni az igazságot. Isten minden lelket ugyanolyannak teremtett, ugyanakkor önálló, szabad akarattal, megadva minden esetben a választás lehetőségét, jó és rossz között. S mi a jó és mi a rossz? Egyszerű. Ami a feltétel nélküli szeretettel ellentétes, az rossz, ami annak megfelelő, az jó. S minden lélek, így mindig a mindenkori döntéseinek (az oknak) az okozatát éli meg, mely folyamatot a karma testesít meg, és soha sincs olyan, hogy ne kapjon újabb esélyt a hibái kijavítására. Az idő végtelen, s mindenki a maga tempójában haladhat ama tökéletesség felé, melyet Isten valamennyiünknek szánt. Ám, mint egy jó anya, tudja, meddig kell védelmeznie, mikor kell segítenie, és mikor engednie, hogy magunk tapasztaljunk, magunk érezzük hibáink következményeit, s általa tanulhassunk belőle.

Továbbá a vallás, hit. Egy, annak fenntartóinak elképzelései alapján kialakított eszmerendszer, mely szigorú korlátokat szab, s feltétel nélküli elfogadást kér. Elvéve az egyéntől a szabadságot, hogy megismerje azt igazán. A biztos tudás helyett egy teljes mértékű meggyőződést kínál, mellyel nem vezeti, legfeljebb megvezeti a hozzájuk kötődőket.

Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném azon egyházakat, melyek istentiszteletei, rendezvényei első ránézésre is pazar luxusról árulkodnak. Ez már önmagában is teljességgel kizárja, hogy az azt működtetőknek a szándékaik tisztességesek, jó szándékúak lennének. Az igazi isteni szeretet és gondolkodás a legkevésbé sem épül az anyagi javakra. Nem hivalkodik, beéri annyival, ami az alapvető, természetes létszükségletre korlátozódik. S semmi olyat nem kér a híveitől, ami a feltétel nélküli szeretettel ellenkező lenne. Ami bármilyen módon megosztó, elkülönítő, megítélő, vagy félelemben tartó lenne. Ami erőszakkal, rábeszéléssel toborozna, ami az igazság egyedüli ismerőjének tartaná magát, vagy ami bármilyen módon is korlátozná az egyén szabad akaratát.

A politika hasonló elveket vall. Hivatalosan az embereknek, a társadalmi jólétére való igényük kielégítését szolgálja. Valójában pedig nem tesz egyebet, mint saját, önös érdekeik mentén vezeti őket. A saját anyagi, egzisztenciális jólétük és hatalmi törekvéseik érdekében gyakorlatilag bármilyen módon úgy alakítják, formálják az embereket, ahogy ezen céloknak megfelelően szükséges. Ha kell becsapva, ha kell sanyargatva, ha kell, egymásnak uszítva, zavargásokba, háborúkba vezetve őket.

Az egészségügy, bár talán kevesen gondolnák, de hasonló cipőben jár - igaz, talán mostanában egyre többen döbbenek rá, hogy valami nagyon nem stimmel annak háza táján. Hivatalosan az emberek meggyógyítása és egészségben tartása a cél, valójában azonban ez a rendszer működtetőinek a legkevésbé sem érdeke. Távol álljon tőlem a különböző összeesküvéselméletek pártolása, igazolása, ugyanakkor a Napnál is világosabb, hogy amióta a gyógyszeripar egy profitorientált ágazat lett, neki is kizárólag a haszon, a minél nagyobb bevétel a fontos, s karöltve az egészségüggyel, az élelmiszeriparral mindet meg is tesz ezen célja érdekében. Itt is hangsúlyoznám, hogy nagyon sok, lelkiismeretes és tiszta lelkű orvos és egészségügyi dolgozó van a világon, csupán ők is olyan eszmerendszerrel azonosulnak, legjobb szándékuk ellenére, ami távol áll az isteni alaptörvények alkalmazásától. A nyugati orvoslásnak ráadásul van még egy hatalmas tévedése is. Tény, hogy fantasztikus eredményeket értek el, életmentő gyógyszerek, beavatkozások, védőoltások terén, melyeknek dicsősége és érdeme kétségtelenül az övék, ugyanakkor az összes többi betegséget illetően kizárólag tüneti kezelést nyújtanak, a valódi okok feltárása nélkül, az emberi testet és lelket elválaszthatatlannak véve. Noha a betegségek, a balesetek és mérgezések kivételével mind lelki eredetűek (az életmódbeli tényezők is a lelki folyamatokból indulnak ki), mégis mindre kizárólag a test által kiváltott tünetekként tekintenek, melyeket különböző vegyi pirulákkal kívánnak megoldani. Az egészet működtető rendszer - profitéhsége miatt - nem is szándékozik alapjaiban ezen változtatni, hiszen a bevételt kizárólag a beteg jelenti. Ezek után nem csoda hát, ha ugyan számos betegséget megszüntettünk az elmúlt száz év alatt, legalább annyit, ha még nem többet generáltunk helyette, valamint nem csoda, ha az élet meghosszabbítása sok esetben egyenlő lett a krónikus betegségekben eltöltött szenvedés meghosszabbításával.

Mindhárom esetben (egyház, politika, egészségügy) arról van szó, hogy a rendszerben feltétel nélkül hívők megvezetni hagyják magukat és nem vezetni. Hogy nem néznek a színfalak mögé, hanem elfogadják kérdezés, kérdés és kétely nélkül mindazt, amit előre, készen csomagolva eléjük tesznek. Mert az kényelmesebb. S jó esetben legfeljebb csodálkoznak, hogy miért nem működik úgy, ahogyan kellene, ahogy az elvárható lenne, s ahogy az a hivatalosan megfogalmazott képben szerepel.

Vakon követhetjük a vallások tanításait, de utána is járhatunk, mi az igaz belőle. Vakon követhetjük a politikusok eszméjét, de észre is vehetjük, hogy mire megy ki a játékuk, s amennyire csak lehetséges, igyekszünk kimaradni belőle. S vakon követhetjük az egészségügyi rendszer elveit, egyik krónikus betegséget megteremtve magunknak a másik után, egyik gyógyszert halmozva magunkban a másik után, vagy utána járhatunk, hogy mi magunk, a lelkünk, a lelki és életmódbeli folyamataink átalakításával miként segíthetünk magunkon.

Mint mindig, mi döntünk tehát - elnézést a szóviccért -, hogy valláskárosultak leszünk vagy sem. Hogy egy előre elkészített, kényelmes de hosszú távon fájdalmas csomagot veszünk magunkhoz, vagy magunk készítjük el azt. Hogy az egyetlen isteni törvény szerint élünk-e (csak azt tedd mással és magaddal, amit szeretnéd, hogy mások veled tegyenek, s azt önzetlen szeretettel tedd), illetve rábízzuk-e magunkat arra, hiszünk-e feltétel nélkül annak, aki nem ez szerint él, s nem ezt tanúsítja. A kétség nélküli hitet választjuk-e, melyet mások tesznek elénk, vagy a biztos tudást, melyet magunk érünk el.

Mi lehet tehát a javasolható út? A vallások tekintetében, érdemes a különböző (médiumokon keresztüli) szellemtanításokat összevetni, s azokból leszűrni a közös nevezőt, hiszen - azt gondolom - a legmegbízhatóbb forrásai a szellemi lényünk bemutatásának maguk azon szellemek, akik ily módon megnyilatkoznak. Ez nem azt jelenti, hogy ezután a lábunkat se tegyük be a templomba, de legalábbis az igazságot keressük, s ne a mások által belénk táplálni kívánt változatot fogadjuk be feltétel és kétkedés nélkül. A politika tekintetében vegyük észre, hogy bár nehéznek tűnik, de a legjobban tesszük, ha kimaradunk belőle, s nem fordítjuk rá a figyelmünket, ezzel is energiánkkal táplálva azt. Ez nem azt jelenti, hogy azt se tudjuk majd, mi történik a fejünk felett, körülöttünk, de vegyük észre, hogy a politika sajnos sosem szól olyanról, ami megérdemelné, hogy komolyabban rááldozzuk a figyelmünket. Az egészségügy tekintetében pedig igyekezzünk mindent megtenni testi és lelki egészségünk érdekében, hogy minél kevésbé legyünk részesei a rendszernek. Ez nem azt jelenti, hogy elzárkózzunk a kötelező védőoltásoktól, az életmentő gyógyszerektől, beavatkozásoktól, de ameddig lehet, magunk tartsuk kézben egészségünket, s értsük meg, lássuk át, hogy az iménti példáktól eltekintve, az egészségügyi rendszernek a profit, így a betegségben tartásunk a célja, s nem a gyógyulásunk.

Tudom, nagyon nehéznek tűnik mai világunkban időt szakítani arra, hogy félretéve az árral való úszást, vegyük az időt és fáradtságot, hogy mögé nézzünk bárminek is, s a magunk ügyét magunk vegyük kézbe, amennyire csak tőlünk telik, de a fejlődésünk útja mindenképpen az, ha nem bízzunk meg feltétel nélkül tehát, egy olyan rendszerben sem, ami nem az egyetlen isteni törvényt szerint működik, alapelvének nem azt tekinti.

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.