Bizonyára mindannyiunkban megfogalmazódik életünk során legalább egyszer a kérdés, hogy milyen az Isten, aki létezik. Egész pontosan olyan értelemben, hogy milyen az olyan Isten, aki megengedni azt a sok szörnyűséget, amit tapasztalunk magunk körül vagy éppen magunkon. S bizonyára legtöbbünk haragszik is rá, életük egy mélyebb szakaszában, nem értvén, mi a célja a büntetéssel, miért teszi azt velünk, amit. Miért éppen velünk teszi, s hogyan tud olyan szívtelen lenni, hogy még tétlenül el is nézi a szenvedésünket.

Sokan nehezen hiszik el, de az egyik legnagyobb tévhit az a világkép - mely ezen érzéseket táplálja bennünk -, melyért túlnyomórészt a vallások hibás Isten képe a felelős. Egy tőlünk független, szigorú és bíráló, feltételeket szabó Isten képe, aki kénye kedve szerint játszhat velünk, ha éppen megszegnénk a törvényeit (egészen pontosan a vallások működtetői által kitalált törvényeket), s noha nyilvánvalóan nem ad egyenlő bánásmódot nekünk életünkben sem, halálunk után mégis ugyanolyan szigorral sújt le ránk vagy ugyanolyan áldással jutalmaz bennünket. Ez azonban a lehető legmesszebb van a tényleges igazságtól, s egyetlen célja politikai jellegű, mégpedig egységben és irányítás (félelem) alatt tartani az embereket. (Erről bővebben a Valláskárosultak című cikkemben írtam.) Mint az élet más területein is, titkon azt igyekszik az emberekbe sulykolni, hogy nem is felellősek, s nem is nagyon kompetensek a saját sorsukért, azt majd mások (jelen esetben Isten) megszabja és irányítja. S éppen ezért nagyon fontos, hogy az ember itt is rájöjjön arra, hogy ez nem így van - az egyedüli aki tehet a jelenjéről, s felelős a jövőéért, kizárólag ő maga. Sem a bűnőst, akit hibáztatni lehet, illetve sem a kívánt jövőt építő erőt nem lehet kívül megtalálni, az bennünk van, mi magunk vagyunk azok egy személyben. Isten létrehozott bennünket saját maga energiájából, s kívánja, hogy egyre magasabbra emelkedjünk a fejlődés útján, ahogy mi is azt várjuk a gyermekeinktől (normális eseteben), hogy egyre inkább olyanok legyenek, mint mi, mind értelemben, mind testi fejlettségben. (A lélek fejlődéséről a Lélek iskolája című cikkemben írtam bővebben.)

Isten létrehozta a két fő ellen pólust, a jót és a rosszat. Nagyon egyszerűen fogalmazva, a jó mindaz, ami a feltétel nélküli szeretettel azonos, mindaz, amit normális esetben kívánnánk, hogy velünk is megtörténjen, és rossz mindaz, ami ezen kívül van. Isten kívánja, hogy gyermekei csak a jót tartsák magukban és azzal azonosuljanak, abban éljenek, azonban hogy ezt meg tudják becsülni és kellően értékelni tudják, meg kell ismerniük a rosszat is. (Mindennek akkor érezzük és értjük meg igazán az értékét, amikor megéljük annak hiányát.) Így Isten kívánja, hogy gyermekei (a lélekfejlődésük ezen szakaszán) legyenek kitéve a rossznak is, s szabad akaratot is adott minden gyermekének, hogy valamennyiük maga döntse el, milyen hosszú idő alatt hajlandó megérteni, hogy a rossztól távolodni kell, azt elutasítani, s hogy csak a jóval kell azonosulni.

Mind a fizikai, mind a szellemi világnak számtalan szintje létezik, attól függően, hogy az abban élő lelkek éppen e fejlődési folyamat mely szakaszán tartanak. Hogy éppen mennyire tanulták meg, hogy csak olyat teszünk másokkal, amit szeretnénk, ha velünk tennének mások. Mivel szabad akaratot adott e fejlődési folyamat teljes időtartamára is, ezért ebből egyértelműen követezik, hogy egyenlő feltételekkel bocsájtott bennünket utunkra, mindannyiunknak, végtelenszer megbocsát és mindannyiunkat végtelenül szeret, de meghagyta, hogy valamennyiünknek a saját hibáinkból kell tanulnunk, a saját tetteink következményeivel kell szembenéznünk, s a saját akaratunkból kell eldöntsük, hogy mikor értjük meg majd igazán mindennek a lényegét és mikor értjük meg igazán, hogy soha nem teszünk senki mással rosszat, hiszen az nem jó. De hogyan tudjuk meg, hogy mi az, ami nem jó? Hát úgy, ha később magunk tapasztaljuk meg ugyanazt a saját bőrünkön. Így megalkotta a karmát.

Létezésünk során minden egyes gondolatunk, minden egyes velünk megtörtént pillanat, s minden egyes gondolatunk másban kiváltott gondolatai, érzései rögzítésre kerülnek a lelkünkben. (Testi halálunk után ez a napló az egyetlen, amit magunkkal viszünk, ez a napló, mely alapjául szolgál az úgynevezett életfilm-lepörgésnek, s ez a napló az, melynek segítségével a szellemvilágban kielemezzük az elmúlt, és megtervezzük a jövendő életünket.) Ezek az információk energiák, melyek tehát eltárolásra kerülnek bennünk, s alapvetően meghatározzák a felépítésünket, állapotunkat. Egyrészt minél több pozitív energiával rendelkezünk, annál magasabb szintre helyezkedhetünk mind a szellemi, s a reinkarnáció időszaka alatt mind a fizikai világokban, másrészt pontosan olyan energiákkal kell szembesülnünk, amelyek bennünk vannak, hogy azok, mihelyst párra leltek, megértéssel körbefonva, többé ne terheljenek bennünket.

Ha például megbántunk valakit, a lelkünkbe vésődik az a gondolatunk is, mellyel mindezt kiváltottuk, s az adott személy gondolata is, melyet kiváltottunk őbenne - s ez az életünk valamennyi gondolatára, tettére igaz. S egész addig terhünkre lesz ezen energiamintázat, amíg ugyanolyannal nem párosítjuk. Ezt lelkünk tudja, ezt mi is tudjuk a két életünk között, így kénytelenek vagyunk ugyanolyan szituációkat, olyan életkörülményeket tartalmazó életet választani, mely garantálja azt a közeget, melyben mindazokat visszakaphatjuk másoktól, amiket korábban mi adtunk másoknak. (Hogy valóban így legyen - mivel mi ideiglenesen elfelejtünk mindent, az itt tartózkodásunk ideje alatt -, szellemi segítőinket kérjük meg arra, hogy gondoskodjanak arról, valóban minden ezt az igényünket segítse.) Amennyiben elérkezett az a pillanat, amikor mi kaptuk vissza lényegében ugyanazt a bántást, ami mi adtunk korábban másnak, ez a két ugyanolyan energia találkozik egymással, s mi döntünk arról, emeljenek bennünket vagy éppen ellenkezőleg. Ha megértjük, hogy ez így működik, megértjük a karma lényegét, s elfogadjuk, hogy egy korábbi cselekedetünk tért vissza hozzánk, s feléje szeretettel, megértéssel viszonyulunk, akkor ebből a negatív energiából pozitívat csináltunk és az már emelni fog bennünket, ráadásul legközelebb már annak pozitív formájában tér vissza hozzánk. Ellenkező esetben azonban, ha nem értjük meg a bennünket ért rosszat, sőt, dühösen, bosszút forralva reagálunk, csak tápláljuk e negatív energiát, melyet így újra útnak indítunk, hogy aztán legközelebb ismét így érjen vissza hozzánk. Tehát láthatjuk, nagyon nem mindegy, hogyan reagálunk egy bennünket ért negatív dolog kapcsán, nagyon nem mindegy, megértjük-e a karma és a létezésünk sajátosságait!

(A karma többnyire életeken átívelően hat, azonban minél fejlettebb egy lélek, annál több a valószínűsége, hogy az általa előidézett okoknak egy része már a jelen életében is visszatér hozzá - hogy ezáltal még gyorsabb tanulást, fejlődést idézzen elő az adott lélekben. Továbbá elmondható az is, hogy főként fejlettebb lelkek esetében, a lélek nem csak a két fizikai élete közötti, szellemvilágban eltöltött létezése alatt egyeztet karmikus ügyeiről a szellemi segítőivel, hanem a fizikai élet alatt is, amíg a test alszik.)

Mindaz ne tévesszen meg bennünket, hogy most a legtöbbünk mit sem tud az előző életeiről, az életek közötti időszakokról - ennek nyomós okai vannak, s ettől még a karma hatása ránk nézve ugyanúgy tény marad. A feledés homálya a fizikai világok ilyen szintjén, mint amilyen most jelenleg a Föld is, még természetes, hiszen egyrészt ez a szintű fizikai test, az idegrendszerével, nem is bírna el számtalan élet emlékét, traumáját (sokszor még egyé is sok), másrészt ezen a fejlettségi szinten még fontos, hogy kellően beleéljük magunkat az élni kénytelen vagy kívánt szerepbe. Sokunkban felmerül a kérdés, hogy miért is vállaljam a felelősséget egy olyan ember (előző életem énje) tetteiért, akire nem is emlékszem? Nos, ez csak addig marad kérdés, amíg a materiális tévhitben ringatjuk magunkat, miszerint a testünkkel vagyunk azonosak és létezésünk kizárólag a mostani születésünk és halálunk közé szorítkozik. Ha belátjuk, hogy jelenlegi életünk csupán egy apró láncszeme teljes létezésünknek, mint akár ebben az életünkben egyetlen napunk, rögtön más színben fog látszani számunkra mindez.

Az első és legfontosabb tehát, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy nem létezik sem szerencse, sem véletlen, és semmi olyan nem történik velünk, aminek az okát valaha ne indítottuk volna útjára. S egész addig, amíg meg nem tanultuk, hogy mit okoznak a tetteink másokban, s amíg meg nem tanultuk, hogy hogyan kell viseltetnünk mások (így egyben a magunk) irányába, addig újra és újra vissza kell térjünk fizikai testben, hogy magunkat csiszoljuk - nyilván, létezésünk e szakaszán belül mindig olyan szintű fizikai világokba, amilyen számunkra, az ebbéli fejlettségi szintünknek megfelelő mértékben tartalmazza a jó és a rossz energiákat, lelkeket.

Csak rajtunk múlik, hogy testi halálunk után a szellemvilág mely szintjére térhetünk vissza, illetve hogy a következő testi életünk mely szintű fizikai világban, milyen szintű lelkekkel együtt történik majd - magyarul a jövőbeni életünk leendő főbb körülményei, főbb életeseményei és szereplői a saját kezünkben vannak. Ami pedig most történik velünk, teljes egészében a múltbeli tevékenységeink visszatértei, melyet pusztán a hozzáállásunkkal eldönthetünk, hogy jóra cserélünk-e, vagy ugyanúgy rosszként engedünk újra útra. Soha ne jusson eszünkbe bárki mást, például Istent hibáztatni bármiért is, ami most velünk, vagy a világgal történik, melyben élünk. Helyette köszönjük meg neki, hogy újra és újra lehetőséget biztosít arra, hogy a bennünket érő rosszban a saját rossz dolgainkat felismerhessük, s azokat magunkban kijavíthassuk. Végre álljunk ki magunkért, és lássuk be, hogy sem a probléma, sem a segítség nem rajtunk kívül van, hanem bennünk. S ne meneküljünk vagy háborogjunk a jelen gondjai miatt (bármi is legyen az), hanem tegyünk azért - a körülményektől függően, de a körülmények ellenére is -, hogy a jövőben ne kelljen hasonlót átélnünk. Egyszerűen úgy, hogy elfogadjuk, amin nem tudunk változtatni, egyszerű okozatként, s elkezdünk számunkra és mindenki számára is jobb okokat (gondolatokat, tetteket) gyártani.

Mindezek után átláthatjuk, hogy működik a karma és hogy Isten nem egy szigorú ítélkező szerv - ő csupán újra és újra lehetőséget ad számunkra, hogy kijavítsuk régi hibáinkat, s szabad akaratunk révén ránk bízza, mennyi idő alatt érjük el mindezt. Azt szeretné, ha valamennyiünk, a saját erőnkből érnénk el a fejlődést (hiszen annak van igazán értéke), ezért a karma törvényén keresztül állandóan tükröt tart elénk, és ránk bízza, mennyi idő alatt vesszük magunkat észre benne.

Nagyon sok olyan ember van, akinek olcsó vigasznak tűnhetnek az eddigi sorok, hiszen oly sok szenvedést tud a háta mögött és úgy tapasztalja, a jelenében is csak kínlódik. Persze az oka az ő esetükben is a fentiekben taglaltak, mégis - érthető módon - az ilyen embereknek a legnehezebb talán ezt belátniuk és megérteniük, mi több a gyakorlatban is alkalmazni az e cikkben írtakat. Mégis ezt kell tenniük, különben a testi életük után látják be, hogy mennyi időt elpazaroltak a sajnálkozásra és a világ és mások irányába való haragvásukra. Természetesen, vegyük komolyan az életet, de ne túl komolyan. Lássuk annak, ami: egy átmeneti időszak, melyben helytállni és bizonyítani (helyesen cselekedni) kell. Ugyan változtatni azon, amin lehet (mások és magunk megbántása nélkül), de amin nem tudunk változtatni, azt elfogadni alázattal, szeretettel és megértéssel. A körülmények ellenére is megpróbálni mindenben a jót megtalálni és meglátni, s a mennyire csak lehetséges, boldogan, optimistán és emelt fővel egy szebb jövő felé tekinteni, amelynek alapjait mindenkinek saját magának kell, méghozzá mindig a mostban, a jelenben lerakni.

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.