Bizonyára sokan felteszik a kérdést maguknak, hogy miért éppen azzal vannak együtt párkapcsolatban, akivel, s hogy azt helyesen teszik-e, vagy miért vannak éppen egyedül, s azon is sokan elgondolkoznak, hogy vajon miért fut zátonyra oly sok kapcsolat. Mint az életünk főbb körülményeire, úgy a magánéletünkre is igaz, hogy azok nem a véletlen művei. Mielőtt leszülettünk, szellemi segítőinkkel közösen hagytuk jóvá azt a sorsutat, mely azon elemeket tartalmazta, melyet a lelki előzményeink alapján élnünk kell vagy megélni kívántunk. Felsőbb szellemi erők folyamatosan figyelemmel kísérik az életünket és segítenek közben bennünket, hogy lényegében úgy alakuljon, ahogyan azt elterveztük. Mindig megjegyzem, ez nem azt jelenti, hogy madzagon rángatott babák lennénk vagy hogy az életünk minden pillanata tervezett lenne, de a főbb körülmények és események mindig úgy alakulnak, ahogyan az a lelkünk és a lélekfejlődésünk, valamint a karmikus viszonyaink alapján alakulnia kell. (Hogy hol a határ a szabad akarat és az elve elrendeltség között, ide kattintva olvashatsz bővebben.)
Azok a kapcsolataink, melyek meghatározóak az életünkben, tehát ebbe a kategóriába tartoznak. Azért alakult úgy az életünk, hogy azzal a bizonyos személlyel találkozzunk és összejöjjünk, mert egymással volt dolgunk. Egymástól volt tanulnivalónk, s azt kellett megélnünk, amit a másik adni tudott nekünk, azokra a hatásokra volt szükségünk, amit a másiktól kaphattunk. Ezt persze sok esetben nehéz megérteni a földi elménkkel, hiszen ez pillanatnyilag nem mindig jó érzést jelent, olykor borzalmasat. Ám ne felejtsük, jelenleg vajmi keveset tudunk abból, amit a leszületésünk előtt tudtunk, amikor az életünket terveztük. Most csak a jelen életünket látjuk, s a világból is csak annyit, amennyit most tapasztalunk belőle, ugyanakkor odaát tudatában voltunk korábbi életeinkkel, s így tisztábban láttuk az összefüggéseket is. Jelenleg ezért nem annak kell feltétlen célunknak lenni, hogy megértsük a miérteket, hisz az sok esetben lehetetlen (azt úgyis tudni fogjuk újra, amikor a testi halálunk után visszatérünk a szellemvilágba), most inkább a megélésen van a hangsúly, s azon, hogy közben mit adunk lelki értelemben másoknak és magunknak.
Bár ahány ember és ahány kapcsolat, annyi féle helyzet, mégis általánosságban elmondhatóak a következők, spirituális szemszögből. Akivel komolyabban összefűztük az életünket, ő tehát része volt az életünk tervének, mely a leszületésünk előtt lett kigondolva, de akár - inkább fejlettebb lelkek esetében fordul ez elő - a lelkünk "menet közben" is egyeztethet erről szellemi feljebbvalóival, például az alvás ideje alatt. A legideálisabb persze a földi eszünkkel nézve az, amikor a párkapcsolatunk harmonikus, amikor úgy érezzük, hogy azzal vagyunk együtt, akivel - most úgy érezzük - lennünk kell. Azonban ez viszonylag a ritkább eset. A legtöbb ember kisebb-nagyobb problémákkal küzd e téren, hiszen nagy különbség lehet aközött, hogy most, a földi eszünkkel kit gondolunk megfelelőnek magunk mellé, s aközött, hogy odaát kit tartottunk annak vagy éppen hogy a karmikus szálak, melyeket a múltban mi indítottunk útjára a cselekedeteinkkel, kivel kötnek bennünket össze.
Szellemi alapszabály, hogy igyekezzünk mindenen jó irányba változtatni, mellyel másoknak és magunknak nem ártunk, hiszen akkor azzal az a dolgunk, de amin így nem tudunk, vagy sehogy sem tudunk változtatni, azt fogadjuk el és éljük meg minél helyesebben, minél emberségesebben. S ez igaz a magánéletünkre is. Ha nem érezzük jól magunkat abban a kapcsolatban, amiben vagyunk, s ki szeretnénk abból szállni, egyféle módon tehetjük meg. A párunkkal való őszinte beszélgetés keretében. Le kell ülnünk és tudnunk kell őszintén, emberi módon beszélgetni. El kell mondanunk egymásnak, hogy mi az vagy mik azok, melyek nekünk nem felelnek meg, melyek számunkra problémát okoznak, melyek útját állják annak, hogy ebben a kapcsolatban jól érezzük magunkat. Meg kell tudnunk beszélni, hogy ezeken a problémákon túl tudunk-e jutni, hogy miben kell mindkettőnknek változtatni annak érdekében, hogy továbbra is együtt tudjunk élni, s hogy arra képesek, valamint hajlandóak vagyunk-e. Amennyiben az ilyen beszélgetésnek, beszélgetéseknek születik eredménye, akkor a kapcsolat folytatható. Amennyiben nem, gondolhatnánk, hogy akkor le kell azt zárnunk, s külön érdemes folytatni az életünket. Ez azonban csak akkor igaz, ha a kapcsolat felbontásával a másik felet nem törjük lelkileg össze, ha nem okozunk neki kifejezetten nagy fájdalmat.
Ha békésen el tudunk válni, ha a másik fél is (többé-kevésbé, de) megérti a távozásunkat, s a továbbiakban is emberségesen tudunk egymáshoz viszonyulni, akkor az volt a dolgunk azzal a kapcsolattal, hogy kilépjünk belőle. Nyilván dolgunk volt azzal a személlyel addig, amíg együtt voltunk, de ha képesek vagyunk már kilépni, s képesek vagyunk azt emberi módon megélni, akkor eljött az ideje, hogy lezárjuk azt a kapcsolatot és külön vagy mással folytassuk az életünket. Abban a helyzetben, amikor az eszünkkel tudnánk, hogy ki kell lépjünk egy kapcsolatból, de vagy a körülmények vagy egy megmagyarázhatatlan (akár külső, akár belső) erő nem engedi nekünk ezt meglépnünk, akkor az azt jelenti, hogy még azt a kapcsolatot élnünk kell, hogy akármilyen is, de azt még viselnünk kell. S bizony ez történik akkor is, amikor bár ki tudnánk lépni, de egyértelműen látszik és tudjuk, hogy azzal a lépésünkkel a másik félnek nagy lelki sérelmet okoznánk. Ekkor viszont szintén nem tehetnénk meg, hogy otthagyjuk őt. Ha tehát csak úgy tudnánk változtatni valamin jó irányba, hogy azzal lelki értelemen ártanánk másoknak, akkor azt a változtatás helyett elfogadnunk kell, ellenkező esetben ahhoz hasonlatos negatív karmát teremtünk magunknak, amilyen fájdalmat a másikban okoztunk. Természetesen nem tehetünk különbséget mások és magunk között, tehát ahogy másnak, úgy magunknak sem okozhatunk fájdalmat, tehát joggal kérdezhetnénk, hogy akkor az helyes-e ha másnak ugyan nem okozunk fájdalmat, magunknak viszont igen? Bizony, arra kell törekednünk, hogy sem másoknak, sem magunknak ne ártsunk, de itt a földi világban, ha vállalunk szenvedést vagy fájdalmat azért, hogy más valakinek jobb legyen, az nagy erénynek fog számítani a szellemi világban. Mindez azonban nem összekeverendő azzal, hogy valakivel csak azért legyünk együtt, mert sajnáljuk, szánjuk őt, s tulajdonképpen akkor hazudnunk kellene neki a szeretetünkről is, mindezzel megalázva is őt. A lényeg tehát a sok őszinte beszélgetésen van, amin lehetőleg minden érzékeny területet érintenünk kell, s a fentiek értelmében kell az egyéni helyzetünkben ítélnünk.
Az iméntiekből kiderül, hogy bizony a legkevésbé sem helyes az, amikor megcsaljuk a párunkat, amikor félrelépünk. Szellemi szempontból csak akkor tehetnénk azt meg, hogy a párunkon kívül egy másik személlyel is közelebbi viszonyba kerüljünk, ha a párunkkal való kapcsolatukat lezártuk a fentiek szerinti módon. S eztán is csak olyannal kezdhetnénk, akinek nincs rajtunk kívül kapcsolata, hiszen azzal résztvevői lennénk egy harmadik embernek való ártásnak. (Nem minősül annak a részünkről, ha valóban nem volt tudomásunk arról, hogy akivel vagyunk, közben mással is van.)
Külön kiemelendő, hogy amikor már nem csak ketten vagyunk a párunkkal, hanem gyermekeink is vannak, még körültekintőbben kell eljárjunk a magánéletünk változtatása közben. Szintén súlyosabb karmát generálunk magunknak akkor, ha a lépésünkkel egy gyermeki lelket sértünk meg. Kifejezetten vegyük figyelembe tehát gyermekünk szempontját is.
Amennyiben egyedülállóak vagyunk, érezni kell magunkban, hogy vágyunk-e egyáltalán társ után. Ha nem, akkor egyenlőre úgy jó nekünk, de tudnunk kell, hogy hosszabb távon mindenképpen akkor járunk el helyesen, ha társat találunk magunknak. Az életünknek ugyanis része kell legyen, hogy a magánéletünkben osztozzunk valakivel. Ha viszont vágynánk társra, akkor igyekeznünk kell minden tőlünk és a körülményektől telhetőt megtenni (kivéve a görcsös vágyódást) annak érdekében, hogy sikerrel járjunk. S ha így teszünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy amikor eljön annak az ideje (tehát ne csüggedjünk, ha ez késlekedne), meg is találjuk azt, akivel lennünk kell.
Földi elmével nehéz, sőt nagyon nehéz sokszor a fentiek szerint élni a magánéletünket. Egyrészt mert teljesen más lehet a vágyunk a fizikai testben, s más lélekként, odaát. Másrészt mert a fizikai test, amiben jelenleg élünk, az állatvilág része, abból származik, s bár az isteni minőségű lelkünkkel éltetjük azt, azért a természeti, állatias ösztönök benne vannak. Itt létünk egyik célja azonban éppen az, hogy a lelkünkkel felül tudjunk kerekedni, le tudjuk bírni a testünk ösztönös vágyait. Ne felejtsük el azonban, nem elfojtanunk kell őket, csupán kordában tartanunk, hogy az életünk a szellemi törvényeknek mindinkább megfeleljen! Legfőképpen annak, hogy ne tegyük azt mással, amit nem szeretnénk, ha velünk tennének.
A legtöbb ember tehát nem úgy éli az életét, ahogyan a szellemi törvények meghatároznák, ahogyan azok kívánatosnak tartanák azt, s ez igaz a magánéletükre is. Azonban azt tudnunk kell, hogy bárhogy is éljünk, annak megfelelő karmát teremtünk magunknak, hogy aztán előbb-utóbb belássuk, mi is a helyes út. Ugyan nem kell kétségbeesetten megfelelnünk e törvényeknek teljes mértékben, ha még nem tudunk, ha még tényleg nem vagyunk rá képesek, hiszen számtalan fizikai élet vár még ránk, melyben újra és újra bizonyíthatunk. Azonban az alapvető kötelességünk, hogy a tőlünk telhető módon mégis megtegyünk ezért és efelé mindent, hiszen a hozzáállásunkkal, a lélekfejlődésünk hosszát és a testben eltöltött életek számát, ezzel magunk határozzuk meg.
Végül néhány gondolat arról, hogy miért megy ma tönkre oly sok kapcsolat, miért is válnak el oly sokan, s miért is válik oly hamar zűrössé, élhetetlenné egy közös élet. Bár régebben is létező fogalmak voltak ezek, s talán kevesebbet is beszéltek róla nyíltan, de tény, hogy ma ezek nyilvánvalóbb és gyakoribb részei az életünknek. Talán kevesen gondolnák, de a fogyasztói társadalom rendszere az, mely erre is kihatással volt az elmúlt néhány évtizedben s hatással van napjainkban is. A világon valaha volt legkártékonyabb rendszer ez egyébként, melyről ide kattintva olvashatsz bővebben. Isteni minőségnek és a fény oldal bizonyságának tartható az az eszme, mely hirdeti és alkalmazza, hogy noha különálló lények vagyunk, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, s éppen ezért bármit teszünk mással, azt valójában magunkkal is tesszük. Ismérve még, hogy elismeri és tudja jól, valójában csak az a miénk és csak az számít, amit lelki értelemben okozunk másnak és magunknak. Az ellentétes, (képletesen szólva) sötét oldal ismérve pedig az a gondolatmenet, hogy csak magaddal kell törődj. Mivel teljesen különálló lény vagy, elsősorban azzal foglalkozz, hogy neked mi a jó. Egyszer élsz, így csak az a tiéd, amit most megszerzel (anyagi javakat), s mivel annál boldogabb leszel, minél több mindent összegyűjtesz, ezért ez legyen az életed fő célja, bárkin, bármin is kell átgázolj érte. Ha valami nem működik, dobd ki, sőt, ne is legyen lehetőséged azt megjavítani. Ugye nem kell külön elárulnom, hogy a fogyasztói társadalom melyik oldalhoz tartozik. Jelenléte a világunkban bár önmagában nem rossz, s szellemi szempontból szükséges is, mint próbatétel, de kizárólag rajtunk áll, hogy mennyire azonosulunk vele és a szellemiségével. De visszatérve: az a fajta mentalitás, mely a fogyasztói szokásainkat ilyen erőszakos módon átalakította (ha engedjük), az a magánéletünkre is óhatatlan nyomást gyakorol (ha engedjük). Azon vesszük észre magunkat, hogy a kapcsolatainkat sem megjavítani akarjuk, hanem eldobni és újat venni, ha már nem működik tökéletesen vagy ha egyszerűen csak újra vágyunk. Azt gondoljuk, egyszer élünk, s csak az a miénk, amit most megélünk, most megszerzünk magunknak. Hogy mással és másban eközben mi zajlik le, keveset vagy kevesebbet törődünk. Elhisszük, hogy az a rettenetesen szűk látókör, melyre a fizikai érzékszerveink rálátást engednek nekünk, az a minden, ami a világot jelenti. Azt hisszük, az élet csupán arról szól, hogy mi magunk boldogok legyünk. Azonban ez mindaddig nem sikerülhet maradéktalanul és tökéletesen, amíg másokat nem tettünk azzá, amíg vannak olyanok, akiket boldogtalanná tettünk.
Medek Tamás
spirituális író, segítő
Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)
E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!
A cikkem szabadon megosztható, melyet az alábbi (facebook) 'Megosztás' szóra kattintva tehetsz meg:
Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.
