Bár a címben feltett kérdés első hallásra egyszerűnek tűnhet, mégis azt gondolom, érdemes néhány szót ejteni arról, hogy mi történik valójában akkor, amikor imádkozunk, hogy kell-e imádkozzunk, s ha igen, hogyan tegyük azt.

Mi is tulajdonképpen az ima? Szűkebb értelemben véve Istenhez való fohászkodás, hozzá intézett kérelem. Tágabb értelemben nem csak Istenhez, hanem angyalokhoz, szellemi segítőkhöz, esetenként korábban eltávozott szerettünkhöz is intézett, segítséget kérő gondolatokról is beszélhetünk. S hogyan is jut el az ima ahhoz, akihez fordultunk vele? Tudjuk ugye, hogy a gondolataink, érzelmeink erős energiák, melyek teret és időt nem ismerve azonnal ott vannak annál a személynél, léleknél, akinek szántuk azt. Test nélküli állapotban (s olykor testben létezve is) a telepátiának ez a mozgatórugója, így működik. A lelkek úgy kommunikálnak egymással, hogy gondolatokat, érzelmeket közölnek a másik felé, egész egyszerűen úgy, hogy mindeközben rágondolnak a kívánt személyre, s amennyiben az illető kész annak fogadására, akkor azt érzékeli is, s ugyanígy válaszolva, létre is jön a sikeres kommunikáció. Készen állni test nélküli állapotban annyit jelent, hogy az adott lélek kívánja fogadni a másik lélek gondolatait, mondandóját, míg testben létezve általában annyit tesz, hogy olyan tudatállapotban legyünk, melyben képesek vagyunk érzékelni a felénk küldött gondolatokat. Ez utóbbi egyébként természetesen ritka, hiszen a testünk jelentősen leszűkíti a teljes tudatosságunkat, mellyel test nélküli állapotban rendelkezünk. Míg a telepátia a kommunikáció egyetlen és általánosan használt módja a szellemvilágban, tehát a fizikai test nélküli állapotban, addig testben létezve egy viszonylag ritkán használt képesség, lehetőség.

Attól függetlenül persze, hogy ténylegesen ritkán használjuk a telepátiát, tehát a gondolatok egymás közötti küldözgetését, testi állapotunkban, az attól még egy folyamatosan működő törvényszerűség. Így tehát kijelenthetjük, hogy bárkire is gondolunk, bárki felé is élünk érzelmekkel, ezen kisugárzott energiáink azonnal ott lesznek az adott személy körül, s annak előjelétől, minőségétől függően hatást is próbálnak gyakorolni rá. A legtöbb ember a legtöbb esetben persze ebből mit sem érzékel, ugyanakkor hogy a hatásukból mennyit fogad be saját magába az adott személy, az a mindenkori lelki és tudati állapotától függ. Itt most csak kis kitérőként jegyzem meg, ez az alapja az áldásnak és az átkozásnak is. Ha valaki felé pozitív gondolatokkal és érzelmekkel vagyunk, akkor tulajdonképpen áldjuk őt, tehát jót teszünk vele, ha viszont negatívokkal, akkor átkozzuk őt, rosszat teszünk neki. S nagyon fontos tudnunk ugye, hogy amit teszünk mással, azt valójában magunkkal tesszük, ez két módon is megvalósul ez esetben. Egyrészt amilyen gondolatokkal vagyunk mások felé, a karma oly módon hat vissza ránk a jövőben, vagy a következő életünkben. Másrészt a kisugárzott gondolataink nem csak annál a személynél jelennek meg azonnal, akinek szántuk őket, hanem saját magunknál is (mivel belőlünk indulnak ki), s így nem csak az adott személyre igyekeznek hatni, hanem saját magunkra is, ráadásul ez utóbbi esetben lényegesen nagyobb eséllyel. Vannak olyan emberek, akik az átlagosnál erősebb gondolati energiát tudnak magukból kiárasztani, őket nevezhetjük azoknak a köznyelvben, akiknek foghat az átkuk vagy éppen az áldásuk. Itt újra hangsúlyoznám azonban, hogy a hatás mindig a "célszemély" lelki és tudati állapotától függ - vagyis nincs az az erős átok például, ami hatást tudna kifejteni egy olyan személyre, aki testi-lelki harmóniában él, valamint aki nem is hiszi, hogy az átok hathat rá - ugyanakkor magára az átok küldőjére döntően hat. (Az átokról egyébként itt írtam bővebben.) Hogy az áldásra is nézzünk egy példát; számos olyan dokumentált eset létezik, ahol ugyanazon betegségben szenvedő emberek egy meghatározott részének gyógyulásáért sokan egyszerre imádkoztak (tehát voltaképpen pozitív gondolatokat sugároztak rájuk gondolva), s később egyértelműen jobban gyógyultak ezen betegek a kontroll csoporthoz, tehát a többiekhez képest.

E kis kitérő után nézzük tehát akkor az imát. Láthatjuk most már, hogy hogyan működik. Hogy mi is történik valójában ilyenkor. Érzelmekkel felruházott gondolatokat intézünk egy adott szellemi lény (lélek) felé, aki azt - amennyiben test nélkül létezik - bizonyosan érzékeli is. A legtöbb esetben mit is takar egy ima? Istenhez fordulunk, rá gondolunk, szavainkat neki intézzük, s legtöbbször a gondjainkra, a fájdalmainkra keresünk nála gyógyírt, kérünk tőle segítséget. Aztán amikor a kért segítség meg is érkezik, akkor boldogan elkönyveljük, hogy imáink meghallgatásra találtak, ellenkező esetben pedig talán nem is értjük, hogy pont nekünk miért nem segítettek most az Égiek. Nos, ezekkel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot tisztázni.

Sok cikkemben írtam már arról, hogy miért is történik velünk az életben az, ami. (Például itt, itt és itt vagy itt.) Nem Isten sorscsapásai vagy éppen ajándékai ezen események, hanem a lelkünk által vállalt sorsút szerves részei. A lelkünk teljes tudatosságában vállalt sorsútjáé, melyet okkal hozott a leszületés előtt, annak teljes ismeretében, hogy lélekfejlődése szempontjából és az előző élete(i) következményeképpen mit kell most megélnie. Mivel a lélek tudta, hogy leszületése után ideiglenesen elfelejti mindezen információkat, szellemi segítőit kérte meg arra, hogy kövessék nyomon fizikai életét, és segítsék őt abban, hogy minden a terv szerint alakuljon. Hogy minden megtörténjen, aminek meg kell, de semmi se történjék, aminek nem. Talán furcsa belegondolni elsőre, de éppen ezért, életünk egy nehézsége közepette azért imádkozni Istenhez, hogy hagyja ki életünkből e rosszat, voltaképpen megtagadása a saját lelkünk vállalásának, leszületés előtti egyezségének. S bár Isten elnézi ezt tőlünk (bár nem segít), de ténylegesen csak addig, amíg az előbbieknek nem vagyunk tudatában. Ha megértjük, ha csak általánosságban is, hogy mi, miért is történik velünk az életben, akkor Isten már elvárja tőlünk, hogy ahelyett, hogy elkerülnénk azt, inkább fogadjuk el, s igyekezzünk belőle kihozni a lehető legjobbat. Hogy ne azt nézzük, hogy jó vagy rossz történik-e velünk (mert annak úgyis meg kell előbb-utóbb történnie), hanem hogy abból mit tudunk kihozni mások és magunk javára, ha már egyszer történik. Azt szeretné, hogy ha mindenen igyekeznénk változtatni jó irányba, úgy, hogy azzal másokat és magunkat nem sértjük meg, de amin így nem tudunk változtatni, azt fogjuk el. (Erről bővebben itt írtam.) A leghelyesebben akkor járunk tehát el, ha nem azért imádkozunk, hogy segítsen Isten (vagy bárki más szellemi lény) elkerülni a bajt vagy éppen megtartani a jólétet, hanem ha erőt és támogatást kérünk tőle ahhoz, hogy képesek legyünk elfogadni és helyesen megélni azt, aminek történnie kell velünk.

Mitől függ egyébként az, hogy "hagyományos" imáink meghallgatásra találnak-e? S akkor mindenképpen felesleges így imádkozni? Bárkihez is imádkozunk, Istenhez, angyalokhoz, szellemi segítőkhöz, Jézushoz, stb. (világnézetünktől függően), általában akkor és abban segítenek, segíthetnek, aminek megtörténte még lényegesen nincs hatással a megélni kénytelen sorsutunkra, vagy éppen arra vezet majd bennünket - s ezt már érthetjük, a saját érdekünkben teszik. Amikor hallják az imáinkat (mert abban biztosak lehetünk, hogy hallják), s mégsem segítenek nekünk az Égiek, nem szabad csalódottaknak lennünk tehát. Meg kell értenünk a fentiek tükrében, hogy miért nem tették, miért nem tehették. Hogy nem fordultak el akkor sem tőlünk, sőt, azt is a mi érdekünkben (a lelkünk érdekében) tették, hogy a leszületésünk ne legyen végül hiábavaló.

Mikor járunk el tehát a leghelyesebben, ha imádkozni szeretnénk? Mindegy is, hogy milyen körülmények között, de nyilván kényelmesebb, ha egy nyugodt, csendes percünkben tesszük azt. Rágondolunk arra, akit meg szeretnénk szólítani, akiben hiszünk, aki megnyugvással, bizalommal tölti el szívünket, s a következőket intézzük hozzá. Megköszönjük mindazt a jót (és mindazt a rosszat is, hiszen tanulni valónk volt belőle), ami velünk történt, s egyértelmű jelét adjuk annak, hogy tudjuk s elfogadjuk, hogy mindezeknek meg kellett történnie. Erőt, támogatást kérünk mindahhoz, hogy mindazt el tudjuk viselni, ami történik velünk. Hogy legyen erőnk, kitartásunk és hitünk végig élni (és helyesen végig élni) mindazt, amit a sorsunk tartogat számunkra. Ebben mindenféleképpen a segítségünkre lesznek az Égiek, mindenféleképpen fognak felénk áramoltatni olyan energiát, mellyel könnyebbé tehetik mindezt számunkra.  Amennyiben pedig mindebbe komoly hitet is fektetünk, akkor készek leszünk ezen energiák befogadására is, tehát készek leszünk élni is a segítségükkel. S így imáink mindenképpen meghallgatásra találtatnak.

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.