Az egyik legkeményebb próbatétele a léleknek, amikor olyan érzelmei felett kell uralkodnia, ami felett már-már úgy érzi, nincs hatalma...

A szerelem (legalábbis amit földi értelemben értünk alatta) alapvetően egy testi vágy. Hormonális változások okozzák, s biológiai célja, hogy még biztosabb legyen a fajfenntartás. Igaz, ez biztosítva lenne a fellobbanó testi vágy által is, de mégis szükséges egy magasabb rendű érzés is, mely biztosítja nem csak az utódok nemzését, hanem azt is, hogy a pár együtt marad, illetve hogy jó eséllyel sikeres legyen a párválasztás.

A szerelem sajátossága, hogy nem lehet sem szándékosan előidézni, sem szándékosan elfojtani. Bármikor és akár hirtelenséggel is érkezhet, s épp úgy távozhat is. Egy eufórikus állapot, melyben a szerelmünk "tárgyát" egy túlidealizált szűrőn keresztül látjuk. Szinte csak az általunk jónak vélt jó tulajdonságait vesszük észre, de még ha meg is látjuk a rosszakat, azokat is szeretjük benne. Hatalmas vágyat érzünk, hogy folyton vele legyünk és ellenállhatatlan késztetést minden porcikája iránt. Bizonyos hormonok munkája ez, melyre aligha vagy csak nagy nehezen tudunk hatással lenni. A szerelem sajátossága még, hogy egy idő után elmúlik. (Amikor bevégezte biológiai küldetését.) Leszáll a rózsaszínű köd, mely nagyon találó elnevezés, és meglátjuk a partnerünket a maga valójában. Jó esetben (ha helyes volt a párválasztás, illetve ha képesek vagyunk egymást elfogadni) a szerelem helyét a szeretet, az összetartozás érzése, élménye veszi át, s ha ez nagyon fokozottan igaz, akkor még úgy is érezhetjük, hogy a szerelem sem múlt el. (Bár ez csak érzés marad, hiszen valójában a szerelem, amit először érzünk, egy idő után elmúlik.)

Kevésbé jó esetben pedig rájövünk, hogy valójában nem tudunk együtt élni azzal a személlyel, akit megismertünk. Hogy valójában nem tudjuk elfogadni a partnerünk azon tulajdonságait, melyeket addig vagy nem vettünk észre, vagy a rózsaszínű köd más megvilágításban láttatta számunkra.

Persze a szerelem elmúltával fontos mérlegelni, hogy mennyire legyünk elfogadóak, hiszen a legkönnyebb, ha eldobunk egy kapcsolatot, de sokkal nemesebb, ha inkább kölcsönösen dolgozunk rajta, amennyiben kicsit is úgy érezzük, hogy dolgunk van egymással, hogy valóban közünk van egymáshoz.

Mivel a szerelem tehát aligha irányítható, így amennyi szép és csodálatos érzést tud okozni, legalább annyi kínzót és fájdalmasat is. Ameddig tart, képtelen vagy mások iránt is azt érezni, amikor azonban elmúlik, óhatatlanul is fellobbanhat valaki más iránt. Persze mondhatnánk, hogy akkor történhet ez meg, amikor valami nincs rendben már egy kapcsolattal, azonban azért ez ennél bonyolultabb. Nincs olyan kapcsolat, ami teljesen tökéletes volna és bárki, bármikor találkozhat olyan valakivel, aki a szerelem tüzét akarva-akaratlanul is lángra lobbantja benne. Ráadásul azt sem tudhatjuk a legtöbb esetben, hogy mi volt a karmikus háttere egy ilyen helyzetnek, s hogy lélekként mit jelent egymásnak a két személy. Tehát ahány helyzet, annyi féle (szellemi) háttérrel rendelkezik, s ítélkezni felettük (többek között ezért) nincs jogunk.

Amikor szabad utat lehet engedni egy ilyen fellobbanó érzelemnek, anélkül, hogy azzal másoknak komoly sérelmet okoznánk, ráadásul az érzés még kölcsönös is, akkor mindez a világ egyik legcsodálatosabb élménye tud lenni. Azonban, ellenkező esetben, óriási próbatétel a léleknek.

Ha úgy hozza a sors, hogy valaki iránt akarva-akaratlanul is lángra gyúlsz, de tudod, hogy a vágyad kielégítésével komoly (lelki) sérülést okoznál más, érintett személyeknek, akkor bizony a helyes út, a vágyad feletti uralom. (Nem az elfojtás! Hanem az uralom.) S éppen azért az egyik legnehezebb próbatétele ez egy léleknek, mert uralkodnia kell tehát egy olyan érzelmén, egy olyan vágyán, amin valójában aligha vagy csak nagyon nehezen lehet. Ez a próbatétel persze a lélekfejlettségi szint egy meghatározott szakaszán jellemző, hiszen amint egy lélek tudja kezelni ezt, már nem találja magát szembe ilyen helyzettel, akkor a sorsa már nem teszi ki ilyen próbának.

Fontos megérteni, hogy a sorsunk egy nagyon finoman hangolt folyamat, melyet felsőbb szellemi erők szabályoznak, a lelkünk vállalni szükséges sorsútja szerint. Ha valamire csak úgy nyílik lehetőségünk, hogy azzal másokat komolyan megbántanánk, akkor ez egyértelmű üzenete az Égieknek arra vonatkozóan, hogy azt most ne tegyük meg. Hiszen ha valami az utunk, akkor arra adnak is lehetőséget úgy, hogy azzal nem kell ártanunk másoknak.

Ezt persze nehéz megélni és elfogadni akkor, ha egy olyan érzelmet kell leküzdeni hozzá, mely nagyon erős. A szerelmet. De a próba komolyságát és tétjét, valamint sikeresség esetén az elért erényt éppen ez a mértékű erő adja.

Természetesen nem tehetünk különbséget mások és magunk között, tehát ahogy másoknak nem okozhatunk fájdalmat, úgy magunknak sem - ez egy alapvető szellemi tanítás. Azonban egy másik szellemi tanítás azt is világossá teszi, hogy ha két döntésünk van, s egyikkel másoknak, másikkal magunknak okoznánk fájdalmat, akkor szellemi szempontból az utóbbi a helyes választás. Ugyanis azzal önzetlenségünkről, míg az előbbivel az önzőségünkről teszünk tanúbizonyságot.

Amikor tehát akarva-akaratlanul szerelemre lobbanunk egy olyan személy iránt, aki felé "nem szabadna", akkor ismerjük fel, hogy az egyik legnehezebb próbatételt kapjuk, s melyben az a feladatunk, hogy képesek legyünk uralkodni az érzelmeink felett. S ha a szerelem érzése kölcsönös, akkor igazán kemény a próba. Természetesen fontos megjegyezni, hogy ahány helyzet, annyi féle, így annyi féle egyéni megoldást is rejthet. Azonban ha valakinek alapvetően rendezett kapcsolata van és/vagy komoly fájdalmat okozna harmadik félnek, feleknek azzal, ha teret adna egy hirtelen és nagy erővel fellobbanó szerelmi vágyának egy másik fél iránt, akkor az bizony egy kemény próba és abban a helyes utat akkor járja, ha ezen érzelmét megpróbálja mindinkább kezelni és uralmat gyakorolni felette.

Nagy segítség lehet mindebben az a hit (vagy biztos tudás), hogy semmi sem véletlen az életben, és semmi sem lehet helyes út, melyekkel másokat komolyabban megbántunk. S hogy mindaz, amit most élünk, valójában egy szerep, egy színjáték (persze azért kellő komolysággal is bír), és bármi is történjék itt, a színfalak mögött bárkivel találkozhatunk és bárkivel együtt lehetünk, akivel erre kölcsönösen igényünk van.

Kapcsolódó írásom:
https://tudatostudat.blog.hu/2019/08/23/a_parkapcsolatokrol_spiritualis_szemszogbol

Medek Tamás

spirituális író, segítő

Miben tudok segíteni Neked? (a kérdésre kattintva olvashatsz róla)

E blog tartalma mellett ajánlom figyelmedbe Facebook-oldalamat is, ahol további spirituális írásaimat és gondolataimat olvashatod. A megtekintéséhez kattints ide!

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.